Új mindenes gyűjtemény 2. 1983
Duka Zólyomi Norbert: Fejezetek a himlőoltás történetéből
mann ekkor még nem tudta rászánni magát, hogy a gyakorlatban kísérletezzen vele. Hozzá is fűzi: az oltás helyességét az időnek és a széleskörű tapasztalatnak kell bebizonyítania. Az első kísérletre csak négy év múltán szánta rá magát, amikor fia megbetegedett himlőben, és fennállt a veszély, hogy két és fél éves Mária nevű lánya is megkapja a ragályt, annál is inkább, hogy még nem esett át himlőn. A kísérlet végrehajtásához — akkor — nagy lelkierő kellett, hiszen saját gyermekéről volt szó. Leánykája karján bevágást eszközölt, és ebbe a sebbe beletörölte a még meleg gennyet, amelyet fia egyik himlőhólyagjából nyert. A beavatkozás helyét dióhéjjal zárta le, és bekötözte. Az oltás helye fokozatosan begyulladt, de a kislány élénk és víg maradt. Később emelkedett a lány hőmérséklete, és a bevágás körül apró, fehér himlőhólyagok keletkeztek. A hatodik napon a testén is mutatkoztak himlőhólyagok, de suppuráció (nedvedzés) nélkül, és hamarosan ki is száradtak. A bevágás helyéről két hétig — ahogy leírja •—, mint forrásból folyt a váladék, végül a kelés helye himlőhellyé alakult. Ez volt tehát Európában — Anglián, valamint az akkor török fennhatóság alá tartozó részeken kívül — az első, orvostól véghezvitt himlőoltás. És nemcsak ebben áll Raymann János Adám érdeme, hanem abban is, hogy szakértő orvosi minőségében ezen kísérletéről be is számolt egy tudományos, európai hírű folyóiratban. Az úttörő írás eredeti német címe ez volt: Von neuen oder ungewöhnlichen Blätter Medicamentis und Curen. Amikor később Weszprémi latin fordításban közölte, a latin szövegbe belopódzott a per inoculationem (oltással) kitétel, ami azután egy évszázadig tartó tévedésnek adott tápot. (Erre még később kitérünk.) A következő években Raymann nem végzett további oltásokat — „nem kért fel rá senki", írja. Csak 1727-ben szánta rá magát újból, amikor Mária nevű leánya betegedett meg himlőben. Ekkor beoltotta másik fiát, aki nem is kapta meg a betegséget. Ezáltal bebizonyította az oltás védő szerepét, de Raymann még ekkor sem volt egészen biztos a dolgában. Azt írta, hogy nem tudja, az oltás használt-e, vagy a hánytató szerek (emetica) hozták meg az eredményt. Valószínűleg ez a kétkedés tartotta vissza a további oltási kísérletektől. 1 5 A himlőoltás további sorsa a 18. században A két első kísérlet — Lady Worthley-Montagu és Raymann kísérletei — után nagyon változatos volt a himlőoltás további sorsa. Hol nem vették tudomásul, és használatát elvetették, hol meg kétkedve álltak vele szemben, és végül olyanok is akadtak, akik minden lehető ideológiai és teológiai érvvel harcoltak ellene. A fejlődés a 18. század folyamán három szakaszra osztható. 1.A variolációt mint empirikus, tapasztalati gyógymódot egyes orvosok elfogadták. Kísérleteik részben sikeresek voltak — a biztonság garanciája nélkül —, részben kudarcba fulladtak, és éppen ellenkező hatást váltottak ki, hozzájárulva a halálozás arányának emelkedéséhez. Ez a szakasz 1721-től körülbelül a század közepéig tartott. 2. A varioláció később a populacionista politika követelései közé 44
