Új mindenes gyűjtemény 2. 1983
Duka Zólyomi Norbert: Fejezetek a himlőoltás történetéből
tartozott, elsősorban a felvilágosodás képviselői hangoztatták. Céljuk a népesség megőrzése volt, ahogy például Gerhard van Swieten, Mária Terézia udvari orvosa és a közegészségügy főnöke a Habsburgmonarchiában hirdette. Ez a szakasz körülbelül a 18. század közepétől a 80-as évekig tartott. 3. A harmadik szakaszt az individualizmus jellemezte. A himlőoltás (még mindig variolációként) e szerint egyéni életek megőrzésére irányul. Ez a felfogás leginkább olyan orvosok ténykedésében nyilvánult meg, akiket az emberbaráti szeretet vezérelt, vagy egyéni okok késztették őket a himlőoltás gyakorlására. Ebben az időben már seborvosok is végeztek oltásokat. Ezek a seborvosok (kirurgusok) nem voltak képzett orvosok — legalábbis Közép-Európában —, hanem kitanult mesteremberek, akik ezt a mesterséget ugyancsak kitanult, tapasztalt seborvosoknál sajátították el, — bár a 18. században már megkövetelték, hogy a gyakorlat megkezdése előtt egy tisztiorvos előtt levizsgázzanak. Csak 1786-ban egyenjogúsította őket II. József, kimondva, hogy sebészetből is el lehet nyerni a doktori címet, amely egyenrangú az orvosok címével. 1 6 Arnold C. Klebs orvostörténész a következőkben foglalja össze a fejlődés három szakaszát: 1 7 A himlőoltás művelt európai körökben kezdetben szenzációként hatott; 1746-ig közömbösség nyilvánult meg vele szemben; ezután pedig érdeklődés ébredt iránta, hatóköre kitágult, és végül tudományos kutatások tárgya lett. (A. C. Klebs szerint egyébként egy skót sebész, Peter Kennedy már 1715-ben is oltott, de kísérletei ismeretlenek maradtak.) Európában az érdeklődés a himlőoltás iránt ellanyhult, miután ez a módszer a gyakorlatban többször csődöt mondott, sőt kellemetlen következményekhez vezetett. Magyarországon Raymann példáját nem követte senki. Akik tudtak is a kísérletről, közömbösen siklottak el felette, haszontalanságnak tartották, mint például Neuhold János Jakab komáromi katonaorvos 1736-ban Sopronban megjelent könyvében, amelyben a himlővel és a kanyaróval foglalkozik. 1 8 A bevezetésben arra hivatkozik, hogy sikerült természetes gyógymódokkal a himlőt leküzdenie. 14 éven át folytatott orvosi gyakorlatot, és pontos naplót, diáriumot vezetett az általa kezelt esetekről. Könyvét magyar nyelven adta ki, hogy „a nyomorúságban és orvos nélkül levő pánciensnek" is legyen lehetősége a himlő elleni gyógymódokkal megismerkedni. Mert a himlő olyan betegség — írja —, amelytől igen kevesen, sőt majdnem senki sem menekedhetik meg. Felsorolja a használandó gyógyszereket és gyógymódokat: hashajtó porok, „kiverő" orvosság (a himlőhólyagok keletkezését segíti elő — a szerző megjegyzi, hogy ez az orvosság nagyon drága), a helyes életrend betartása evésben, ivásban (a sör, bor mérsékelt élvezetét helyesli, az ételek közül különösen a pépeket ajánlja, a „tyúkmonyt", azaz tojást és a húslevest). Az általános felfogással szemben, amely szerint a melegség, a meleg ágy elősegíti a himlő gyorsabb lefolyását, ő azt ajánlja, hogy a beteget hűvösebb helyen ápolják, lehetőleg sötét szobában, mert nem kell a himlő megérését elősegíteni, siettetni. Az ún. „hűvös" eljárás ajánlásával Neuhold megelőzte a később 45
