Új mindenes gyűjtemény 2. 1983

Fónod Zoltán: A valóság vonzásában…

nem kezdett, A folyóirat hivatalosan nem kötődött a szociáldemokrata párthoz, s ezt Michal Potemra azzal magyarázza, hogy a szociáldemokrácia opportunista vezetői rossz szemmel néztek a munkástömegek kezdeményezése alapján létrejött regionális munkássajtóra. A munkássajtó ismeretlenjei közt kell megemlítenünk a Küzdelem című lapot is, melynek egyetlen száma 1904. október 9-én jelent meg. A városi ügyész azonban a lapot lázító tartalmúnak minősítette, s elkobozta. Megjelenésének ténye azonban bizonyítja, hogy a kassai munkás tömegek és a szociáldemokraták aktívan tevékenykedtek a választójog kiszélesítése és a bérkövetelések teljesítése érdekében. A Felvidéki Munkás erényei közé tartozott egyébként, hogy bátran szembeszállt a munkásság kizsákmányolásával, s bírálta a korabeli közállapotokat, a politikaiakat is beleértve. Ezekre a közállapotokra jellemző volt a kíméletlen politikai elnyomás mellett a nemzetiségi elnyomás is. Ahogy M. Potemra írja, a Napló a századforduló éveiben nemegyszer beszámolt arról, hogy a szlovák munkásoknak például megtiltották, hogy a munkahelyen szlovákul beszéljenek, vagy szlovákul énekeljenek. Ebből következett az is, hogy Kassán ebben az időszakban csak magyar nyelvű munkássajtó jelenhetett meg, holott Kelet-Szlovákia szlovák munkássága éppúgy szervezett volt, mint a magyar. Ez az elvtelen álláspont a szociáldemokrata pártvezetőség politikájából is következett, mely csak osztályelnyomásról beszélt, s nem vette tudomásul a nemzetiségeket sújtó intézkedéseket. Nem érdektelen megemlítenünk, hogy a soviniszta türelmetlenség nemcsak politikai vonatkozásban érvényesült, hanem kulturális téren is. Mégpedig annak ellenére, hogy az 1910. évi népszámlálás szerint Magyarország akkori lakosságából kerek számban 10 millió volt a magyar (tehát 48,1 százalék), a többi (51,9 százalék) egyéb nemzetiségekhez tartozott. Az 1900. évi adatok szerint 48,6 százalék volt az országban a nem magyar anyanyelvű. Mégis az jellemző erre a politikára, hogy egy nemzetiségileg tagolt országban a „vezető faj" hatalmát „műveltségbeli és gazdasági felsőbbséggel" is biztosítani akarták. Ebben a politikai gyakorlatban a dualizmus korának elvei érvényesültek. Ennek alapjait az 1867-es kiegyezés képezte, s benne az osztrák és magyar uralkodó osztályok érdekazonossága és a demokratikus nemzeti mozgalmakkal szembeni összefogása érvényesült. A magyar uralkodó osztályok ugyanis a hetvenes évek közepétől a gazdasági és politikai elnyomást párosították az erőszakos magyarosítással. Történelmi távlatból elmondhatjuk, ez a néhány évtized mételyezte meg valójában a nemzetekkel és nemzetiségekkel való együttélést. Leszűkítenénk persze a kérdést, ha nem utalnánk arra, hogy a hivatalos Magyarország mellett egyre erőteljesebben hallatták szavukat azok a politikusok, közéleti tényezők, akik az 1868-as nemzetiségi törvény alapján álltak ugyan, de szembeszálltak a magyarosítás! törekvésekkel. Mocsáry Lajos egyike volt azoknak, akik a legkövetkezetesebben síkraszálltak a nemzetiségi jogokért. Egyik beszédében megállapította: „Nekünk arra kell törekednünk, hogy 160