Új mindenes gyűjtemény 2. 1983

Fónod Zoltán: A valóság vonzásában…

minden nemzetiség, mely e hazát lakja, itthon érezze magát. Nemzetiségi politika tekintetében feladatunk őrizkedni a germanizációtól, mert... a németség, illetőleg az osztrák germanizáció sokkal veszélyesebb ellenségünk, mint valamennyi nemzetiség, amely a hazában van." A későbbi években a polgári radikálisok voltak azok, akik a nemzetiségi kérdésiben eltérő álláspontot képviseltek. A Huszadik Század című folyóirat, valamint a Galilei-körben csoportosuló értelmiségiek egyértelműen szembeszálltak a kormány politikájával. Jászi Oszkár, a századforduló magyarországi polgári radikalizmusának egyik vezére ismerte fel, hogy a magyar nemzet elnyomatását nem lehet más nemzetek és nemzetiségek kizsákmányolásával, elnyomásával helyrehozni, s az osztrák abszolutizmus gyarmati politikáját mindaddig nem lehet megtörni,, „míg az ellenünk az ország másik felét mozgósítja, melyet mi dőrén elnyomunk és kizsákmányolunk". A szociáldemokrácia sokáig tanácstalan volt a nemzetiségi kérdésben, annak ellenére, hogy a munkásság körében a „magyar állameszme" gondolata erős ellenállásba ütközött. Erényi Tibor Az 1918 előtti magyarországi munkásmozgalom és a nemzeti kérdés című tanulmányában egyértelműen megállapítja: „A nemzetiségi proletariátus jogos igényeinek kielégítéséről az első világháború előtti évtizedben kevés szó esik." A szociáldemokrata párt vezetősége az ország demokratizálásában látta a megoldást (az anyanyelv szabad használatát, kulturális lehetőségek biztosítását szorgalmazta), viszont a „területi integritás elvét vallotta, s ezzel minden elszakadási törekvést eleve céltalannak és károsnak minősített". A szocialisták legjobbjai voltak ekkor azok, akik bátran- vállalták a „hazátlan bitang" jelzőt. Szabó Ervin írta: „Ha hazaárulás az, hogy felemeljük a hazugságból és képmutatásból szőtt és Magyarország szabadságszerető népeit már megfulladással fenyegető sűrű fátylat, ha hazaárulás az, hogy az igazság és a jog számára utat törünk, akkor a hazaáruló elnevezés nem szitok számunkra, hanem kitüntetés, amelyet ezerszer jobban szeretünk, mint a magyar hazafi nevet — úgy, ahogy ezt az urak képviselik." Eninél döbbenetesebben csak Ady Endre, a forradalmár költő fogalmazott, amikor a „szolganépek Bábelének" nevezte Magyarországot. A nacionalizmus elleni perben Ady lehet a hiteles tanú. „A nacionalizmus voltaképpen internacionális szövetkezete a sötétségnek, butaságnak s a gonosz tekintélyek önzésének" — írta már 1902 áprilisában, a Nagyváradi Naplóban. Nem véletlen, hogy néhány évvel később — a Magyar jakobinus dalában — ő mondta ki a leghangosabban az elnyomottak igazságát. Ady halálakor ezzel a verssel emlékszik a Kassai Munkás a nagy költőre, nem minden célzatosság nélkül: Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz Végül egy erős akarat? Hiszen magyar, oláh, szláv bánat Mindigre egy bánat marad. 11 161