Új mindenes gyűjtemény 1. 1980

Dodekné Chovan Ilona: A koloni lyukas hímzés

hímeztek. Mindebből kitűnik, hogy a koloni lányok és asszonyok milyen keresett hímzők hírében álltak. (Az adatközlők szerint akkoriban 1 q búza ára ötven-hatvan korona volt, 1 tojás 40 fillér, 1 kg hús 12 korona, 1 kg zsír 8 korona.) A környező falvakba rendelésre hímeztek. Pogrányban kendőt és kötényt, „ruhát" varrattak ki szív, rendkívüli csillag, bécsi kerék s pogácsa elnevezésű mintákkal. Mindig a megrendelő „parancsolta" a mintákat. Az asszonyok közül többen a hímzésekért kapott pénzből nevelték fel gyermekeiket azokban a családokban, ahol a világháborúban elesett a férj. Az öregebbek még „hunyt" szemmel is tudták a lyukhímzést öltögetni — így emlékszik egy idős nénijére Balkó (Urbin) Júlia (1880). Ismertetőjelet nem varrtak a más faluba kerülő darabokra. Hogy a hímzés hová került, azt számon tartották. Idegenek részére is ugyanolyan igyekezettel dolgoztak. A saját munkáját mindenki megismerte, sőt a más keze munkáját is. Ha másoknak hímeztek, nem mosták ki a hímzett darabokat. A mintákat ol tárté rí tők re is kivarrták, mégpedig a leggyakrabban a négysoros bécsi kerekes mintát, lyuksorral a végén. Kis, szobor alá való térítőkét is ajándékoztak a templomnak, ismétlődő mintákkal kivarrva. Ahogy fokozatosan elhagyták a viseletet, fejkendőjüket odaajándékozták a templom céljaira. Az anyag A fehérhímzéssel készült viseleti darabokhoz sifongyolcsot vagy perkálgyolcsot használtak fel, amelyet az 1870—1880 körül megindult magyarországi pamutvásznat szövő gyárak készítettek. Az anyagot Nyitrán vásárolták. Dupla szélességűből készítették a nagykendőt, a többi hímzett darabhoz szimpla szélességűt vettek (80 cm). A tű A kivarráshoz rövid, vékony tűt használtak. A jó tűre igen vigyáztak. Előfordult, hogy a tű foka „rágta" a hímzőfonalat, azaz szakította. Ilyenkor égő gyufával vagy gyertyalánggal felhevítették, és egy másik tű hegyét megforgatták a tűfokban, ily módon elvették a fok élét. A fonal Régebben használt hímzőfonaluk a kétszálas lyoni selyem volt, melyet szétválasztottak. Az első világháború után 20, 25, 30-as DMC hímzőfonallal hímeztek. A 20-as jelzésű sodrott fonalból egy szálat kihúztak, s az így vékonyabbá vált fonal az apróbb, finomabb minták kivarrására alkalmasabb lett. A kendőkön a szélek horgolására 30-as cérnát használtak (aranyoroszlán jelzésű). A hímzés technikája Mesterkével szegik be a kendő széleit. A mesterke tipikus reneszánsz széleldolgozás, melyet vékony anyagnál is alkalmaztak. A mesterkét a következőképpen készítik. Először három szálat húznak ki az anyagból. A kivarrásra kerülő darab visszáján kezdték az öltést. Az első öltésnél a visszahajtott szélbe öltenek, és a szálat előredobják. A képződött szálrést felülről lefelé átfogják a tűvel, 134