Új mindenes gyűjtemény 1. 1980

Dodekné Chovan Ilona: A koloni lyukas hímzés

lányok késő éjszakáig is szorgalmasan öltögettek, hogy minél előbb elkészüljenek a gazdagon hímzett darabokkal. A hímzés jobbára téli foglalkozás volt. Nyáron a legtöbben mezőgazdasági munkákat végeztek, répaegyelést, marokszedést, „masinázást". Mindenszentekig nem jutott idő a hímzésre. Kivételt képeztek a testileg gyengék vagy hibásak. Aki nagyon rá volt szorulva a keresetre, a mezei munka közben tartott pihenő alatt is hímezett. A készülő darabot egy kendőbe becsomagolva hordták magukkal a munkába. A jómódú családok leányainak általában nem kellett mezei munkát végezniük. Az eladó leánynak nemcsak a saját viseleti darabjait kellett kihímeznie vagy kihímeztetnie. Ha menyasszony lett, a vőlegénynek ajándékozott mellesinget is saját kezűleg hímezte ki. A hímzett ingen kívül a menyasszony „szőrkendőt", kasmírkendőt is ajándékozott a vőlegénynek, mely az esküvő után a fiatalasszonyé lett. Ha a menyasszony meggondolta magát, és nem valósult meg a házasság, a legénynél maradt a szőrkendő foglalóul, fájdalomdíjként. A vőlegény ajándéka egy 80-100 koronás rózsás selyemkendő volt. A jómódúaknái egyfajta hímzett viseleti darabból több is akadt. Szegényebb sorsúaknái csak egy került mindegyikből, ezeket jobbára nem hímezték ki sürü mintával. Persze nemcsak a jómódú lányoknak voltak szépen hímzett kendőik, hanem a szegényebbeknek is, mert ők a legszebb mintákat választották maguknak, s a téli időszakban, amikor nem jártak munkába, szorgalmasan hímeztek. A hozománynak szánt viseleti darabok kivarrásában az édesanyák, testvérek is segédkeztek, mert a nagyon díszes darabok kihímzése évekig is eltartott volna. Akinek körülbelül 2 hold földje volt, hozományként 10-15 szoknyát, 5-6 kötényt, közöttük egy kivarrottat, szőttes inget 25 darabot, 2 darab főkötőbe való fűzőt, 4-5 fejkendőt, köztük két kivarrottat, és 2 kivarrott vállkendőt kapott. A menyasszony öltöztetésekor, az új hímzett kendő feladásánál énekeltek. A menyasszony kabátja fölé a „tívő", egy lyukas hímzéssel kihímezett, de kevés mintával készített kendő került, melyet a selyemkendővel összefogva tettek a vállára az esküvői szertartás előtt. A hímzett viseleti darabokat a lagzikor mindenki megtekinthette. Lakodalom után a fiatalasszony ágyneműjét, ruhaneműjét berakták a „szuszákba" (kicifrázott kelengyeláda), és a „dorozsbák" (vőfélyek) segítségével kocsira rakták. A kivarrott darabokat külön skatulyába téve helyezték a ládába. Férjhezmenetelük után a fiatal asszonyok 2-3 évig hordták a kivarrott kendőket. Mikor megszaporodott a család, mind ritkábban, csak a nagy ünnepekkor viselték. A kivarrott, kikeményített „peckes" kendőt elöl nem kötötték csomóra, csak egymásra tették, s gombostűvel vagy biztosítótűvel fogták össze. Körülbelül 35 éves korukig hordták az asszonyok a hímzett kendőket. A férfiak a kihímezett ingüket vasárnap és ünnepekkor hordták, életkoruktól függetlenül addig viselték, amíg el nem szakadt. Ha a fiatalasszony más faluból jött Kolonba, nem volt ritkaság, hogy kivarratott magának koloni viseleti darabokat. Ám nemigen igyekeztek megtanulni a lyukas hímzést, ha olyan faluból kerültek Kolonba menyecskének, ahonnan szintén értékes és jellegzetes hímzéssel készített kelengyét hoztak magukkal. Például Bráth Júlia — menyhei születésű, és 37 éve él Kolonban (közlése 1971-ből való) — ládájában csakis menyhei darabokat őnz. Hímzett viseleti darabokat nagy ünnepekkor, karácsonykor, húsvétkor, 131