Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz
f dapest, 1922 vasárnap, május 28. üiGTARORSZAG Akik látták Petőfit Gleickweit bácsi és Udvatdy Sándor nyug. vármegyei fószúmvevő. Elmondják, hol és mikor találkoztak és beszéltek Petőfi Sándorral. Kertfelügyelő szeretnék lenni, még bírom a munkát — mondja a 91 éves nyomorgó Gleichweit (A Magyarország tudósítójától.) A múlt vasárnap részletesen megemlékeztünk Rácz Józsefről és Zalányi Jánosról, Petőn még élő két kortársáról. A napokban a József-kÖrnt egyik zálogházában történetesen Gleichweit Vince 91 éves szűcs-mester jelenlétében beszéltek cikkünkről, aki az éhhalál rémétől fojtogatva jött oda-, hogy utolsó holmiját, egy maga készítette szőrmetakarót adjon el. Petőfi nevének hallatára felneszeit az öreg és könnyezve szólt közbe, hogy ő is látta a nagy költőt és ismételten beszélt is vele. Az eset egyik szemtanúja felhívta figyelmünket az öreg szücsmesterre, akit munkatársunk nyomban fel is keresett Batthyány-tér 3. szám alatt levő lakásán, hogy elbeszélgessen vele és a lehetőséghez képest megtudja Petőfivel való találkozásának részleteit és körülményeit. A régi ház gondnoka kalauzolt fel bennünket Gleichweit apóhoz, aki az elhanyagolt hátsó épület első emeletén lakik. Ismételt és erős kopogtatásunkra magas és szélesvállu, hosszú ezüstszakállu tisztes öreg ember nyit ajtót. Szelíd tekintete kérdőjeg függ fájtunk és miután előadtuk jövetelünk célját, barátságosan tessékejt be bennünket a nagy és majdnem üresen álló konyhán keresztül a lakás egyetlen szobájába. Az egyik ágyon betegen fekszik egy összeaszott, halálosan sápadt öregasszony. Megtudjuk, hogy a felesége. Hellyel kínál meg bennünket és anélkül, hogy bevárta Volna kérdezősködesünkot, beszélni kezd: — Baján születtem 1881 deeembe. 24-én, körülbelül tizenhat éves koromban kerültem fel Pestre mint szücslegény. A küszöbön álló háború miatt azonban munkaalkalom nem igen volt, követtem hát társaim példáját és én is honvédnek álltam be. Aztán mindjárt másnap beszéltem Petőfi Sándorral. Egy beteg barátomat akartam meglátogatni a kórházban. A kapuban megszólított valaki, vállamra tette kezét és ezt mondta: „Szálas legény vagy, fiatal barátom. Remélem, hogy jó honvéd lesz belőled és derekasan kysdesz majd a hazáért." Én erre megemlítettem neki, hogy tegnap lettem honvéd és így még nem ismerem, s nem tudom, hogy kit tiszteljek benne. Azt felelte: — Én Petőfi Sándor vagyok. — Azután összekerültem egy Mészáros Sándor nevű honvéddel — nehány évvel ezelőtt halt meg a meüházban, — akivel hamar összebarátkoztunk. Megemlítettem neki, hogy beszéltem ám Petőfi Sándorral. Szegény, akkor azt találta mondani: „Nem bánom, ka meghalok is, de én is szeretném neki személyesen megígérni, hogy derék honvéd leszek.“ Aztán rövidesen elszántuk magupkat, elmentünk hozzá és megesküdtünk neki. í először én, azután Mészáros, hogy igaz vérű honfiak leszünk és a haza érdekében cselekszünk majd mindig, mire 6 kezel szorított velünk és azt mondta:-- Fiuk, ha meghalunk is, a hasáért halunk meg! — Nem emlékszik Gleiehweit bácsi, hol lakóit akkor Petőfi és körülbelül mikor történt ez! — Ez három héttel azután volt, hogy katona lettem. Akkoriban Petőfi, ha nem csalódom, a Dohány-utcában lakott. Már előbb, március 15-én is láttam, de nem beszélhettem vele. Re szerettem volna menni. Petőfi után a Pilvax-kávéhdzba-. A „policájok“ azonban nem engedtek be. Egész biztosan emlékszem, hogy ,.energisen“ megfogott és félrelóditott az egyik. A Múzeumnál nem hallottam Petőfit szavalni. Nem tudom, merre kószáltam akkor. Egyszer a Hatvani-utcában is találkoztam vele. Több tiszttel ment együtt, hát csak messziről köszöntöttem. Utoljára a harctéren láttam. Többször is beszédet intézett hozzánk, buzdit- gatoit bennünket, hogy teljesítsük azt, amire hitet tettünk. Ez persze még jóval a fegyverlerakás előtt volt. aztán nemy találkoztam vele többé, ott kellett neki elveszni Segesvárnál. Persze nekihasaltak azok az oroszok . . . Lássa, eltűnt, mint hogyha ellopták válna . . . — A háborúság végeztével azután folytattam 9- mesterségemet. Hamarosan kikerültem Párisba, ahol közel hét esztendeig dolgoztam. Majd hazajöttem és önállósítottam magam. Mondhatom, jól ment a dolgom. Igaz. hogy kitűnő szűcs is voltam. Szép pénzecskét tettem félre, de hát megváltoztak az idők és mindent feléltünk. Pedig ahhoz a pénzhez nem tapadt ám más emberek könnye, csak az én verejtékem. Becsülettel dolgoztam mindig és most, hogy elvénkedtem, nem tudom, nem halunk-e meg éhen , . . Ez itt az aggastyán, akit meggyötört és az éhhalálig hajszolt a sors, keservesen sírni kezdett. Sűrűn hulló könnycseppjei végiggördültek barázdás arcán és megülték ezüstszakállát. További érdeklődésünkre szomorúan mondja el, hogy hat fiúgyermeke volt, akik bizony valamennyien meghaltak. Itt elcsuklott az öreg hangja és újból könnyezni kezdett. — És most miből él Gleiehweit bácsi! — Délelőttönkint zacskót ragasztok. Ezréért három koronát fizetnek és ha szép, világos az idő és iparkodok, néha megkeresek 20 koronát is egy délelőtt. Délután, ha hoznak egy kis javítani valót, hát azon dolgozgatok. Mégis sokszor koplalunk . . . Csak valami kert-őri, vagy felügyelői állást tudnék szerezni, mert még bírom a munkát és jó egészségben vagyok. Talán csak nem fognak elfeledkezni rólam, szegény öreg emberről. Bajzolónkkgl a tegnapi nap folyamán Petőfinek még egy életben levő kortársát is fel, kerestük, udvarcU Uduardy Sándort nyug. vármegyei főszámvevőt, aki leányának Német-utcai lakásán lakik. A 90 éves öreg isi friss és folyékony előadással a következőkben ismertette Petőfivel való ismételt találkozását: — Az 1847—48. tanévben gimnazista voltam. Társaimmal együtt annak idején gyakran osontunk be a Pilvax-kávéházba, természetesen az udvari hátsó bejáraton, nagyon is vigyázva arra, hogy a pedellus észre ne .vegyen bennünket. Itt persze nagyon sokszor, láttuk Petőfit, aki abban az időben gyakran tartózkodott a kávéháziban. Legtöbbször barátaival beszélgetett. De számos esetben láttam őt billiárdozni is. Abban az időben még csak babára játszottak. (Úgynevezett Jcégli“-játék.) Egy ilyen alkalommal azután Petőfi valamelyik asztalhoz támasztotta dákóját és az hogy, hogy nem, eldőlt. Társaim közül az egyik azután felemelte a földről, mire Petőfi megköszönte ezt a szives- séget. Mi persze irigyeltük kitüntetett társunkat. — Március 15-én ismételten láttam Petőfit, Aznap összebeszéltünk és nem mentünk el az iskolába. Részt vettunk a mozgalmas mp minden nevezetes részletében- A Muzeum előtt le- folyt ünnepség alkalmával végighallgattuk az összes szónokokat és hallottuk, amiífor Pető, a „Talpra magyar"-t szavalta. A március 15, eseményeket nem akarom részletezni, mert azok eléggé ismeretesek. Déli harangszókor loholtam haza, nálunk ugyanis az volt a szokás, hogy aki idejében nem jött az ebédhez, nem kapott I * I semmit enni. Délután a városházához mentünk a többi temérdek néppel együtt. A városházának nem volt erkélye, hát a szónokok a kapu fölötti nagy ablakba álltak és a keresztfába fogódzva beszéltek a néphez, többek között Petőfi is. És akkor láttam őt utoljára. — Másnap azután tanárunktól kikaptunk, aki figyelmeztetett bennünket, hogy ha még egyszer elmaradunk az iskolából, nem kapunk májusra bizonyítványt és igyaz egyetemi tanulmányokból semmi sem lesz. Elvégezve a „poéta- osztályt“, önként jelentkeztem honvédnek, azonban gyöngének találtak és így csak 1849-beu» amikor a mieink Budavárát ostromolták, jelentkeztem a sorozó komissiónál, ahol aikab masnak is találtak. A 95-ös zászlóaljhoz osztottak be, rövidesen azonban a Don Miguel- ezredhez tettek át, amelynek kötelékében végig is küzdöttem a szabadságharcot. Augusztus 31-én egy osztrák lovasbrigád elfogott bennün, kel, hadifogságig kerültem, majd rövidesen az olaszországi „Strafcompagnic"-ba osztottak be. Firenzében és Milánóban teljesítettem szolgálatot közel három esztendeig. Azután a székes» fejérvári tartalékzászlóaljba osztottak be. Onnan rövidesen a vármegyéhez kerültem. A Schmerling-rendszer bukása után alszámvevő, majd később főszámvevő lettem és mint ilyen mentem 70 éves koromban nyugdíjba. 1832 március 4-án születtem ,most tiprom a kilencven- egyedik évet s julius 1-én lesz nyugdíjba menetelem huszadik évfordulója. Mosolyogva jegyzi meg az öreg ur: — Nem hiszem, hogy sok embernek fizet az állam huss évig teljes nyugdijat. Selyem és gyapjúJumperek és kabátok felhalmozott raktár miatt b@iierzéii áron Budapest IV., Koronaherceg-u. 6 ÚJBÓL KÉSZÜL A VILÁGHÍRŰ BALASSA-FÉLB ANGOL UQORKATEJ SÜÄ3» „ POLDER EREDETI BÉKEBELI MINŐSÉGBEN. SZEPLÓ, MAJFGL ES KIÜTÉS ELLEN A LEGJOBB. KAPHATOK MINDEN MŰM apőmúmemm Budapest. Kkacziűkalli. FftmMpezC tépek írt. prizmás láízsöfskir! ssaa MSSSfSSS. it 33. szám- Royal Orfeum mellett körút : *
