Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
hévvel, ezekkel a költeményekkel, mily tűzzel, mily elszánt vitézséggel szavaltam el az iskolai évzáró ünnepélyén, mily tapsokat, mily diadalt arattam ama szépszámú intelligens közönség előtt, amely a luteránus iskola nagy termeiben összeült s nagyobbára a régi jó öreg írókból, Fáy András, Döbrentei Gábor, Szinney, s azt a apákból, mamákból s díszes hölgyközönségből állott. A nevem megdicsérve még nyomtatásban is megjelent a Vahot Imre újságában. Császár Ferenc egy szép Emlékkönyvet adott jutalmul . . . Hát még ezután az volt aztán a legnagyobb jutalom. Amint az Emich könyvkereskedésében Vörösmarty összes költeményeit akarom megvenni s két húszasom hiányzik az összegből s Emich nem adja a könyvet. Ki toppan be az ajtón . . . Petőfi . . . megösmer, megveregeti a vállamat... Közbe'szól^Emichnek . . . Csak hitelezze neki azt a két húszast ... én állok jót érte. Nem látja, hogy a szíve fáj ennek a gyereknek azért a könyvért? Én istenem, de büszke lettem én ekkor . . . O ösmert meg engem, Petőfi, az alatt a másfél év alatt országos költővé nőtt Petőfi . . . De boldog esztendő is volt az, be sok örömet is szerzett az én gyermek-szívemnek ... És aztán ha most visszagondolok arra, azokat az örömeket mind ő neki köszönhettem, aki elősegítette az én gyereki törekvéseimet, lángoló vágyamat, lelkesülésemet, a betűkért, a poétákért . . . Hanem az ő révén az ő szobájában ösmertem meg azokat a lánglelkü fiatal írókat is, akik később az ő szeretete alapján dédelgettek, mint igénytelen kis fickót. Degré, Lauka, Lisznyai. Soha sem hittem volna, hogy valaha még per te leszek velők . . . Hogy aztán író lettem, persze ezáltal voltam kényszerítve erre a dekórumra és emelve e méltóságos kitüntetésre. Hanem ezen időben aztán kerültem Jókait, amilyen messze csak láttam. Szégyeltem magamat szörnyen nagyon, hogy belekontár- kodom az ő mesterségébe. Senkitől sem szégyeltem, csupán csak ő tőle, pedig ő volt az oka, az ő szeretete, az ő bámulása, amely az ő minden tettének példájának örök hű követése felé űzött, kergetett. Végre aztán lepattant ez a zárja is a szégyenkezésnek. Véletlenül összejöttünk úgy az ötvenes évek közepe felé egy írói társaságban. Én szerényen sarokba húzódtam a nagyok között. Egy valamelyik, gondolom Szilágyi Sándor, odavezetett hozzá és bemutatott. Jókai elmosolyogta magát. — Te akarod őt bemutatni nekem, hiszen régebben ismerem őtet. mint te őt vagy engemet. Ez az én kedves régi fiam... Ki sem mondhatom, most sem tudom kimondani, milyen jól esett nekem ez. Nemcsak az, hogy a nagygyá lett író megismerte a szerény kezdő írót, hanem az, hogy ilyen szeretettel, ilyen mélységgel ismerte meg. Boldoggá tette ezzel pesti írói éveimet, amelyeket aztán falusi lakással meg-meg szakítva éltem át. Elköltöztem Pestről végképpen és ismét nem találkoztam egypár évig vele . . . Bejött a magyar ruha viselet. S én az ő vezérversén, amely a nemzeti ruha viselésére buzdított, annyira felbuzdultam, hogy kurucmentét csináltattam magamnak, pesti csizma nem volt ínyemre való, emlékezve a régi jó időkre. Mosolygó urammal csináltattam magamnak egy párt Kecskeméten s iittettem rá olyan sarkantyút, melynek kaszapengéből volt a taréja s pengése kihallott az akkori uri-utcából a Ferenciek terére. Ebben a kiállításban látott meg Jókai Tomorinál Gombán, egy nagyon szép társasösszejövetelü mulatságon, amilyeneket gyakran rendezett, hogy az együttérző hazafias kebleket kölcsönös kibeszélésre összehozza. A nemzeti újraébredés korszaka volt ez a szomorú időkben. Jókai ijedve fordult felém, mikor Énekes madarak sírhelye A cirmos cica síremléke Öt kedvenc kutya síremléke HÁZIÁLLATOK TEMETŐJE PÁRISBAN 401
