Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

mellette megálltam. Teremtő istenem, azt gondoltam a sarkantyúd pengéséről, hogy rabot kisérnek. Aztán tovább figurázott velem... Kérdezve a szerfölött kényes csizmámról, ha vajon külön tokja van-e benne minden lábujjamnak, mint a keztyünek ? Mosolygó uramra hivatkoztam mint tekintélyre. Már ha Mosolygó uram csinálta is, ne jelenj meg így itt ezek előtt a szép leányok előtt, mert bizonyára kinevetnek s akit kinevetnek, az nem tetszik neki.

Prédikálta, az igaz, a magyar ruhát, de nem volt barátja a túlzások kinövéseinek . . . s nagy sor volt az nekem akkor, fölvilágosodtam, hogy a lányok sem szeretik azt. Felhagytam hát a túlzásokkal s szerencse, hogy fölhagytam, mert különben nem jött volna hozzám a feleségem, akinek pedig éppen akkor udvaroltam.

...Nem mondom, hogy a feleségemet is neki köszönhetem, hanem mondok annyit, hogy őt is csak azért szerettem meg azután még jobban, hogy egészen annyira lelkesedett Jókaiért, hogy alakját, személyét is nagyon szépnek találta, műveiért pedig rajongott, el nem mulasztotta egész életében, hogy a legkisebb sorát el ne olvassa. Ebben aztán egészen összeforrott a mi szivünk ...

A tavaszi műtárlat

Magyar festők képei

Egy idő óta a magyar festők súlyt vetnek rá, hogy képeiken vastagon, szélesen lássék minden formáló ecsetvonás, sőt némelyik odáig mW, hogy szinte jegyzőkönyvbe volna vehető, hány ecsetvonásból alakult ki a kép. Ez nem lényegtelen jellemvonás, sőt művészeli szempontból talán inkább figyelemre méltó, mint az, vájjon a festő ezúttal Jancsit avagy Juliskát festette. Ez a vastag és széles festés ugyanis megvan az illető művészek minden munkáján, a téma azonban természetesen mindig változik. \

A Piloty-iskola ránk nézve oly fontos idejében a jó diákok kivüíről tudták, hogy a kép melyil\helye festendő vastagon, niélyike véknyan. Az árny és a. mélységek a bitűm vékonj\ rétegében úsztak, ellenben a ragyogó pontok, a verőfényes formák vajaskenyér módjára duzzadtak a sok zsírós festéktől. A vak is kitapogathatta ezeken a képeken,\hogy hol van fényes, vitágító rész, hol árnyék. Németonszágban, Íme, a festék-felrakást Ms rendszerré szilárdították, de hosszú élet ennek a szisztémának sem adatékemért minden festési rendszer természetesen csak a feltalálójára nézve érvényes.

Aki végigsétál a Műcsarnok magyar termein, aMnak figyelmét nem kerülhette el ez a pasztózus, kövérke, szinte azt mondhatnék zsíros előadási mód: a „smear“, a festékben való wíjkálás. Ezúttal nem vakarókéssel történik, amint ezelőt\ tíz évvel, hanem ecsettel. Külföldi példák is vannak rá\ Simon, Zügel, Zuloaga. Nálunk egész sor művész kéVviseli. Hasonlítsuk csak össze Skutezky „Munkában“ című művét (amely e festő munkái sorában előkelő helyet foglal el) olyan festők munkáival, mint amilyenek Bosznay, Xombory, Grünwald, Rudnay, Edvi Illés, Túli, Zemplénj'i, .pigyay, s rögtön kiérezzük a merőn más, fölötte eltérő festői szándékot. Ők teljes tudatossággal mennek bele ebbe az előadási módba, még akkor is, ha maga az anyag nem ad rá alkalmat. Teszem Katona Nándor „Kora tavasz a Magas-Tátrában“ című képe pasztell s mégis a vastagon-festés jellemvonásait viseli magán zömök és erős temérdekségü vonalaival. Tehát nem csupán a zsíros olaj festék engedékeny anyaga vitte művészeinket ebbe a dúskálásba, hanem valami más. Nem tudjuk, mi. Talán egy neme a nervó- zitásnak. 'falán a hirtelen, tűzről pattant előadásra

való vágyakozás. Talán az, hogy egy szuszra, fürgén keletkezettnek lássék a kép. Némelyik már közel jár az eszkamotőf és csoda-gyorsrajzoló bűvészkedéséhez. Micsoda ámulatra gerjedhet a néző, hogy ime 'egy festő a felhőn kezdi s egyazon ecsetvonással leszaladva megalkotja a fát és a pásztort is ! Másoknál már közel jutunk ahhoz, amit dekoratiy\festésnek nevezünk. Amely zőben nincs elég diszkréció, azt már a panorámafestés veszedelme is fenyegetheti, de idáig nem jutott senki ezen a tárlaton. A fenterrtítatt festők művei mind artisz- tikus munkák, egyikük-másikuk még hozzá jelentékeny mű is. Csak utalunk a fenyegető veszedelemre, amely nem mindig kerülhető el. \

Bizonyos, hogy e művek\némelyike még egyéb feltűnőt is mutat: grafikai jellemvonásokat. Szinte érezzük, hogy előttük állva nézdegélnünk kell az ecset viharos lendüléseit, gyors-korcsolyázását. LegNHbb nem egy számon éppen ez a legfeltűnőbb. Göndoivhirtelenül zeg- zúgofe, majd hosszú ívben lendülő ecsetvonásbk visznek egy- egy éjénk színt végig a képen. Lehetetlen, nogy figyelmünket le ne kössék. Sőt, ha nem túlzónak, még élvezzük is bennük a kéz szuverén sáfárkodását. Vannak itt olyan ecsethúzások is, amelyekért, ha szemünk láttára pöndsríti oda a piktor, még aggódnánk is, vájjon jó véget érnek-e. Néhol a saltimbanco nyaktörő mutatványainak izgalmát érezzük, ügy látszik, nemcsak a festők idegesek, hanem ösmerik a századeleji publikum idegességét is. Talán korszerűnek is mondhatnék e réven ezt az előadásmódot. Hogy a képet alkotó ecsetvonások ily külön-külön feltüntetése, a legyőzött nehézségek e nyilvános katalogizálása grafikai jellegű, az egy percig sem bánt minket. Mejrt ki tudja, milyen utakra tér a jövőben a grafika és a festészet? Persze, egy sajátságos zamalu művészi érték : a'bensőség, halálos veszedelemben forog az ilyen előadásnál. Veszedelmesen szorítgatja az ő ősi birtokából a rutin, a virluózoskodás. Nálunk ez a veszedelem nem közvetlen : a rutin rendesen a hagyományokkal bíró, a sokat élt művészetek ftizise, amely az életerőt még egy utolsó lázas hatvágásra tuszkolja. Nálunk a rutin esik a tehetságnélküliek zajtalan és hideg kifejezésmódja.

Bármily nagy és meglepő készséget mutatnak is említett művészeink, egy csöppccskével több bensőség mégis jólesnék képeiken. Ezt ugyan nem lehet előírni, mert ha a művész nem önmagából merít mindent, akkor máris íródiákjává sülyed mások magánvéleményének. Mégis reméljük, hogy a bensőség nem fog kiveszni festészetünkből.

Mivelhogy ez a fajta festés kevés eszközzel, de ezek végső kihasználásával dolgozik, egy jelentékeny festői elemet mégis jogos uralomhoz juttatott: a színt. Ez magából a helyzetből ádódott s mi örvendünk neki. Jó ezt a szeszt mélyre hörpinteni, élet árad belőle, ha ez az élet néha túlcsattan is ä maga piros-pozsgásságában. Nem baj, majd szépen leszűri, temperálja az idő. Az ily túlzások nem rejtenek magukban állandó veszedelmet.

H$ ily szempontból nézzük a képeket, föltűnik rajtuk a határozottság s a biztosság. Mintha nem kísérleteznének már az emberek, hanem kész vívmányokat értékesítenének. Valamely pozitiv vonás van rajtuk. Tisztában vadnak vele, hogy mit akarnak. Mintha minden szín- és vbnalötletük nem festés közben, hanem a festés előtt támadt volna. A képek nem rejtegetnek magukban titkokat, csak lassan kihámozható félhangu beszédet. Minden nyilvánvaló rajtuk már az első megtekintéskor s előszörre is úgy hatnak, mint tizedik látogatásunk alkalmával. Minden kurtán, röviden, tőmondatokban van közölve e vásznakon. Ez bizonyos erélyességet helyez a feminin álmatagság helyébe, amely régibb táj festészetünket jellemezte. De ez a határozottság és

402