Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
Váradi fflntai meg. A magyar irodalmat súlyos csapás é Antal, a kitűnő költő, drámairó és esztéta után az utcán összeesett, szivszélhüdés érte perc alatt meghalt. Halála módjában és hel valami mélységes nagy és megható szim aki egész életén keresztül nagyszerű, lelkes hatatlan munkása volt az irodalomnak, az legtisztább csarnoka: a Nemzeti Színház előtt utói a halál, az előtt a Nemzeti Színház elől, amel^ fejlődésben, értékben és sikerekben oly sokr.t\l hetett neki. sokatyköszcjvA fehérhaju, délceg és frissk-advü, hatval(ikilenY éves iró délután a József-köruton sétált. Fél három tájban, a Nemzeti Színház hátsó frontja mellett, a villamosmegálló közelében egyszerre rosszul lem, egy autó állt a járdánál, annak sárhányójában meglogóz- kodott, de egy pillanattal később már elvesztett^ eszméletét és végigzuhant a járdán. Bevitték a Nemzeti Színház tűzöl tószobájába cs székekre lefektették. A mentőkért telefonáltak, összeszaladtak a színházban ép jelenlevő színészek, elsők közt Hevesi igazgató, majd megérkeztek a mentők, de minden élesztgetési kísérlet hiábavaló volt: szivszélhüdés érte őt és a mentőorvos 3 órakor konstatálta a halált. Mire a katasztrófáról telefonon értesített cfealád odaérkezett, Váradi Antal már mozdulatlan és elváltozásán arccal, felkötött állal és hűlt testtel feküdt az éíerszagu kis szobában. Váradi.Antal a tolnamegyei Zárodon született. Atyja Weber Ferenc, előbb Budán volt tanító, majd závodi birtokára költözött. Váradi előbb Pécsett tanult, a zirci gimnáziumban érettségizett és a bö'csészetWkaron szerzett doktorátust és oklevelet, A Terézvárosban, majd a budai fő- reáliskolában lett tanár. Paulav Ede ajánlatára ekkor nevezték ki a Színművészeti Akadémia tanárává, amelynek titkára, majd igazgatója lettMár diákkorában feltűnt irodalmi képességeivel, tehetsége azonban először az J okarioth-b&n szikrázott fel, amellyel 20 éves korában megpályázta a Karácsony-dijat és amelyet aztán 1875-ben adtak először a Nemzeti Színházban nagy sikerrel. Négyszer nyert akadémiai jutalmat. Ugyancsak a Nemzetiben kerültek színre Az eredendő biin, Rafael, A hun utódok, A szent korona és Az úttörők cimií darabjai- Verseskünyvei közt legnagyobb sikere Az én ti- lógom-nak és a Legendák könyvé-nek volt. Erőteljes éa ízép époszokat irt és Unom. nemesveretü, tiszta őrzési! regényeket, mik közt A festett világ, Ramis istenek, Szent Agathea levelei rendkívül nagy olvasóközönséget szereztek neki. Tankönyveket is irt és rengeteg gyönyörű műfordítást köszönhet neki az irodalom. Tagja volt a Kisfaludy- 'Társaságnak és a Pclöfi-Társaságnak és kitüntetettje a francia Akadémiának. Kristálytiszta, zengően magyar#» nyelvezetű, melegérzésü. nagy hivatottságu iró és költő volt s mint ember közvetlen, elragadó, derűt árasztó, közszeretetben álló egyéniségElőkelő rokonság gyászolja, elsősorban : gyermekei: .F, Váradi Aranka, a Nemzeti Színház művésznője, Váradi ÍU és dr. Váradi Jenő• Hosszabb idő óta érelmeszesodest konstatáltak rajta az orvosok s valószínűleg ez okozta a *8zivazélhüdést, / /f / .