Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
Kiderül, hogy a lefülelt ember veszedelmes betörő, hogy az ágynemű között frissen lopott ezüst evőeszköz csörgött. De Terbe Vince több hétig hordta utána felkötve a karját. Barátai tudakolták: — Mi történt? — Verekedtem. — Kivel? — Egy betörővel ... Természetesen azt hitték, hogy lovagias ügyet intézett el. (Hisz a pesti árgóban minden második ember betörő.) De a romantika külön szögletéből nézve, ezek érdektelen, jelentéktelen esetek. Egész más az erzsé- betfalvai eset, mely szükség esetén regény fejezetnek is beválik. Vegyük át egy pillanatra a regényíró szélesebb ecsetelését, terjengő deszkripcióját: Éj volt ... a felejthetetlen augusztusi éjek egyike, pazar csillaghullással és balzsamosan enyhe szellő- járással ... A kocsi, melyben hősünk ül, mint a suhanó árnyék, szinte nesztelenül rohan végig a Thököly-úton ... Az út gyalogjáróján egy nő tétova léptekkel jár ide-oda. Arca dúlt, tekintete zilált. . . És a többi. Innentől a riporter stílusában kell folytatnunk: Terbe avatott szeme nyomban megállapítja, hogy ezt a nőt valami véletlen dobta az utcára ebben az előhaladott időben. Kosztümje szerény, egyszerű, olcsó szövetű és régibb divatokra emlékeztet. Egy pillanatig sem habozik, felajánlja szolgálatát: ■— 11a nincs ellenére, hazaviszem . . . A nő megriad. Látszik, hogy nincs ilyesmihez szokva. — Köszönöm, — mondja önérzetesen, — én messze lakom. — A távolság nem számit, a lovak pihentek . .. Hol tetszik lakni ? — Erzsébetfalván . . . — Helyes. Parancsoljon helyet foglalni. — Bocsánat, nekem nincs pénzem . . . — Nem pénzért viszem ... — Hát miért ? — kérdi a nő. — Hisz nem ösmer engem, sohse látott. Terhét a kérdés zavarba hozza. Nem tud hamarosan válaszolni. Élire állítva látja önmagát. Hogy magyarázza meg azt, amit maga nem ért, csak érez... a gavallérságot... a romantikus felbuzdulást... Ügy segít magán, ahogy tud... Ezt válaszolja: — Ne tessék gondolkozni. . . TIa kívánja, egy szót sem szólok Erzsébetfalváig . . . Szavamra! A nő' felül ... a kocsi elindul . . . Sokáig csöndben vannak, de a város végén valami ellenállhatatlan kényszer megszólaltatja a nőt. Magyarázni akarja a helyzetet, nehogy a mellette ülő férfi rosszat gondoljon. — Az úgy történt, hogy én este bejöttem. Férjem egy sürgős adósságát kellett fizetnem, nehogy pereljék . . . Egy barátnőmmel találkoztam, együtt vacsoráztunk s én lekéstem az utolsó vonatot. . . Óh uram, ön jó embernek látszik... Nem tudom, mit gondol rólam ... Én halálos aggodalmakat szenvedek../ — Miért?. — Mert férjem féltékeny . . . Már el is akartam tőle válni, annyit gyötört. . . Nem tudom, mi lesz, ha megtudja, hogy egy idegen férfival kocsiztam... Képes arra, hogy fegyvert fogjon rám . . . A nő arcát, ahogy a kocsilámpa világánál látható, a félelem eltorzítja... Egyre izgatottabban beszél: — Arra is képes, hogy ön ellen fordítsa a fegyvert. Winsloe Kriszta szobrászművésznő Terhe felkacag. A kacagásban benne van a pesti fiú minden gondtalansága és vakmerősége. — Engem ne tessék féltei! Mi ott a Liget tájé- j<án a nyitott bicskától se ijedünk meg nagyon... Egyébként majd beszélek a kedves férjével . . . Ez a beszélgetés egy óra múlva az utcán zajlott le nagy drámai nekilendüléssel. A férj, egy kolerikus természetű magánhivatalnok, tajtékzott a dühtől, hogy az ő felesége másnak a szívességét merte igénybevenni éjnek idején Budapest és Erzsébetfalva között. — Ön, — mondotta fojtott düh vei, — ezzel kompromittált egy nőt és az lenne a kötelessége, hogy feleségül vegye a kompromittált nőt. — Kit? — kérdezte Terbe nem minden szorongás nélkül. — A feleségemet, akitől én hat hét alatt elválok... Terbe, kiből nem hiányzik a budapesti ember fifikája, hirtelen merész ötletet kap. — Jó, — mondja elszánt hangon, — elveszem ő nagyságát, de akkor mindjárt haza is viszem... Érti? Menjünk! —■ Azt nem engedem! — tiltakozik a férj kéz- zel-lábbal. — Ügy? Akkor maga nem beszél komolyan. Akkor maga csak hőiködik, csak kötekedik. Csak ijesztget. Szerencsére nem vagyok ijedős. Alászolgája! Egy tigrisugrással a kocsiban termett és elhajtatott. Abbán az időben Terbe Vince eltűnt a szemem elől. Mintha valami fantasztikus fiakker ragadta volna magával ismeretlen zónákba. Sokszor eszembe jutott robusztus alakja, merengő tekintete és alatta a robogó fiakker. Már-már azt hittem, hogy elziillott és restel mutatkozni. Ez a föltevés logikusnak mutatkozott... egy szegény hivatalnok, kinek költséges kedvtelései vannak ... Ez a züllés útjának iskolai példája . . . Csak jóval később hallottam, hogy az én Terbe barátom
