Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
HAZÁNK. 7. szám. 9 A Petőfi-Társaság nagygyűlése. — A Magyarság tudósítójától — Budapest, fan. ?, A Petöfi-Társaságíeimap tartotta meg huszonötödik- nagygyűlését, diszszel, lelkesedéssel. Nagyszámú lelkes közönség jelent meg, amelyen meglátszott, hogy. teljesen átérzi és méltányolja az ünneplő társaság érdemeit. A Petőfi-társaság e negyedszázad alatt — melynek jubileuma előtt áll — uj vért ömlesztett irodalmunk ereibe rendkívüli tevékenységével föl ébresztette a közönség legkülömbözőbb rétegeiben az irodalom, a költészet iránt való érdeklődést, újabban pedig átvette e téren a vezérlő szerepet. A Petőfi, a Vörösmarty-ünnepek, a Petőfi-ház moz alma tanúskodnak erről a többi között Elmondhatjuk ma, hogy a Petőfi-Társaság múltjára önér- . zetlel tekinthet vissza, jövője elé pedig reménységgel eltelve tekinthet. A PeiőQ-Társaság huszonötödik közgyűlésének alkalmából az Akadémia nagytermében tegnap délelőtt rendkívül díszes és előkelő közönség sereglett össze. A gyűlésen nagy számmal voltak jelen a társaság összes tagjai. Az emelvényen BartókLajos alelnök, Szana Tamás főtitkár és Jakab Ödön titkár i foglaltak helyet. Jelen volt, a közélet számos, nota- bilitása köztük Berzeviczy Albert, a Kisfaludy-Tár- l saság alelnöke. Bartók Lajos alelnök a kővetkező beszéddel nyitotta meg a nagygyűlést: «Nagy százada volt nemzetünknek az elköltözött. A világnak a XIX. század, Magyarországnak az ezredik év. A millennium nem kifáradva, hanyatlóban találta, hanem emelkedésének eddig legmagasb fokán s ezért volt valóban örömünnep. Ez utolsó század ugyanis kétségkívül a legboriozusabb a magyar nemzet történetében. Mert uralkodó fajunk a legnagyobb megpróbáltatásokat állotta ki szabadságáért, nemzetiségéért, alkotmányáért s a leggyümölcsözőbb vi* rulást, tökélye tetőpontját érte el nagy emberekben és eszmékben úgy a politika, mint irodalom terén. Lehettek fényesebb külsejű, szerencsésebb, boldogabb korszakok voltak határaink kiterjedettebbek, voltunk itthon hatalmasabb, künn félelmesebbek: De nem termettek nagyobb közéleti alakok, jellemek, tehetségek, miut azok, kik a XIX. századot korszakokká tették, kik a magvar modern állam-élet virágzási korát megalkották. A politikában bárom külön irányban testesítek meg a magvar államférfiság lehető legmagasabb, egvszersmind legkifejezőbb korszakát: Széchényi, Kossuth és Deák, S egymásután jött el ideiöfc, bár egyidőben is működlek, A költészet terén pedig egy alapon, de egymást követve s kiegészítve és befejezve Vörösmarty, Petőfi és Arany. S politikai, mint irodalmi reform azonos volt a nemzeti, népies felszabadítása az idegen klasszicizmus hü béruralma alól, mint a népé a jobbágyság járma alól. j Két ily triász úgy magaslik föl, mint régi eime- ; rönknek, melyet ők megaranyoztak, hármas hegye, visszatükröződve az idők tengerében. S visszhangoztalak jelszavukat, a hármas egységet: törvényt, jogot, igazságot ott, szépet, jót, igazat itt. Petőfi áll közbül; az ő neve a legvilágosabb jelszó, mert egyénisége a nemzeti szellem páratlan kifejező, ősere jö tnegtestűlése. Osszetiportatva: minden ize újra megelevenöl és lelkesít. A földből is a sir szájával lázitóan kiabál nemzetére; azt se tudjuk : honnan jön e szüntelen hang ? Hol fekszik'? Ahogv Hamletet hívja bosszúra atyja szelleme; hol ? Mely ürgelyukból ? flic et ubique! Mindenütt és Őrökké! Ezért választók mi vezérnek őt, az eltűnt jelenlevőt. Alakítottunk, akkor ifjú írók, az ő nevével társaságot; ezelőtt huszonöt évvel, amennyire terjed körülbelül az ő élete. S helytartójává tettük halhatatlan baj társát, Jókait. Nem önzés, nem a dicsőség kölcsönbe eső kielégítése vezérelt. Célunk a kegyelet volt Petőfi iránt, mint ereklyét őrizni meg mindent, ami az ő földi, meg égi hagyatéka. Tehát reliquiáit egybegvűjteni, emlékét megszentelni s főképp az irodalomban és életben Petőfi költői iránvát, melyben foglaltatik a nemzet géniúsza, uj általános érvényesülésre emelni, hogy ezáltal előkészítsük uj életet adni, uj meg uj virágzási kornak. Uj nemzeti virágzás magvait rejti az ő tiszta, leikies szelleme, mint az antik irodalom s művészet rejté az olasz nemzeti műveltség njiászöletését. De Petőfi nemcsak a költők mestere, sokkal több. Petőit a legnagyobb néptanító. S azt hiszem, ha címre vágynék : ezt fogadná el legörömestebb. Csakhogy Petőfi a nép alatt az egész hazát, sőt az egész világot érti, minden embert a legfőbbektől, a közpórig egyenlőn; s nemcsak dicsőid a népiest, de óriási humorral bánik el hibáival. Petőfi pedagóg, de nemcsak mesterségében, mint Rembrandt. Isten, haza, szabadság, természet, család, emberszeretet, hősiség, férfiasság, becsület, — az egész ember tan- tárgva neki. Es hogy tanít! Művészettel, melv maga a természetesség. A szentlélek tüzes nvelvével, melyet mindenki megért. Ragyogón, szemléltetve, lelkesítve és példaadással, — egész életével és halálával. Petőfi, mint néptanító, valóban méltó jellemzése. Ha szabad az ö versének játékát variálni, hogy Petrarca és Petőfi léiig meddig már rokon, — azt mondhatnék: «Pettaloei és Petőfi». 0 a tanítók tanitóia is és a Petőfi Társaság mint áldásos nemzet-nevelést az ő neve, szelleme és munkái hirdetését tarfá mindenkor hivatásának. 1875-ben, negyedszázada vette tervbe több fiatal iró, hogy amit Petőfi megkezdett, folytassák: a magyar népirodalom népszerűsítését. Balázs Sándor, Északy Károly, Lanka Gusztáv, Patilay Ede, Szana Tamás, gróf Ztchy Géza tanácskozott benne, amikor már tizenheten voltak, Jókait választották elnökül s Petőfi születésnapjára tervezték a megnyitó nyilvános ülést Január 1-én mégis tartották az Akadémia dísztermében, fényes hallgatóság előtt, nagy sikerrel. De rövid volt a dicsőség, mert a rendes havigyülésen nem volt határnapiak s a vándorszínészet kora virradt a szépirodalomnak szentelt társaságára. A (elolvasások majd az «írói körben», majd az uj postapalotában, végül a mérnök- és épitészeti egyesületben tartattak. Négy ilyen vándorévet kellett kiáltani, — Petőfit ebben is híven kövétve; de a jó közönség bü maradt s lelkesedéssel szorongott a felolvasásokon, nagy leleményességgel mindig rájővén az ülés helyiségére. Aztán megnyílt a Magyar Tudós Társaság vendégszeretettel annak Társasága előtt, aki maga nem jutott be az — akkori — Akadémiába, S ki hinné, mily viszontagságos lehet még a felolv sások története is ? Voltak rossz idők, mikor a hü közönség mellett íróik voltak hütelenek, Diogenesi lámpával is nehéz volt felolvasót találni. Egy felolvasó ülése Eomóesij József alelnök csak maga jelent meg, egyszerűen cserben hagyták. Tizenegy óra leié megnyitva az ülést, maga lépett a felolvasó asz'alhoz és felolvasott — egy öreg papírlapot. És telő vásott fél óra hosszat, mint Mózes imádkozott a csata el- döltéig, raig be nem tévedt egy poéta. A poétánál mindig van poéma, felolvasta. Azalatt előkerült egy novellista is, a novellistával mindig van novella, felolvasta. Kész volt az ülés, zaios taps. De ezek csak az első lépések ingadozásai. Csakhamar öntudatosan és önállóan folytatta pályáját az ifjú irodalmi társaság. Voltak áldozatkész bazafiak, kik alapítványokat tettek. A Társaságnak közlönyei, könyvkiadványai jelentek meg, népszerű rendszeres ülései az ép magyar szellemet, a magyarosodást terjesztették a fővárosban. Főfeladatköre volt pedig az, hogy a közönséget közvetlen közelségbe hozza az irodalomhoz, a költészet földöntúli birodalmához fölemelje a gyakorlati életet, visszavarázsolja a köznapok közé a kiváló múlt ünnepeit, az elhalványult nagy szellemek emlékezetét és ezzel eszmevilágukat. Az évenkénti ünnepélyes ülések a Petőfi születésnapját követő Vízkeresztkor, a márciusi ünnepek, a sajtószabadság napja, valamint ünnepélyeink a segesvári szobornál és csatatéren, a költő halála félszázados fordulóján és Vörösmarty születése százados ünnepe: mindez az áldozó ország kegyeletteljes részvéte mellett arra szoktatott meg. hogy az íróban minden ember a magvar társadalom és közélet legtevékenyebb és legtehetősebb bajnokát tekintse, ki a munkás és fegyveres haladásban hazája előtt jár, mint a zászló, mint a riadó, mint az előőrsök jelszava. S a lei- adatuknál fogva, az összes sajtóhatalmat egységesi- tendők, hogy minden sajtótermelós a nemes irodalmi irány elérésére huzduljon, választott Társaságunk legutóbb disztagjául két kiváló írót a hirlapirás terén szerzett ily érdemeik elismeréséül: Rákosi Jenőt jelen működéséért és Vadnay Károlyt a múltban való fáradozásáért. Legyen is egész időszaki sajtónk, szépirodalmunk, az eszményiség iskolája. Nemzeti nagy ág csak nemzeti műveltségen nvughatik, az pedig nemzeti irodalmon. Viszont ennek alapja az eredetiség. S két engesztelhetetlen ellene van: az idegenszerűség és az immoráliiás ; ez tehát kiirtandó. Inkább a régi durva erkölcs térjen vissza, mint a modernnek nevezett lrivolitás. Párducos Árpád ivadékait a külföldinek utánzatán, majmolásán, szolgai imádásán tengő irodalom és művészet ne polgárosítsa kozmopolitákká. A párducot lehet majmolni, de a párduc nem idomítható majommá. S Petőfi épelméjű epi- gonjai épp úgy nem törhetik a felvirágzott korcs és idétlen irodalmi szecessziót. Bízunk is az eredeti ép magyar ízlés teljes győzelmében. Csak akkor lehet az irodalom szépirodalom. Vajha az írók ób olvasók tudatos összehatása ezt siettetné s megérhetnék azt az ünnepet is, hogy Petőfi és vele minden nagy írónk ereklyéi, müvei megőrzésére, egyúttal eszméik fórumául, nemzeti költészetünk Pantheonaként fölemelné a hála a Petőfi- bázat; annyi szenvedés, annyi köny és annyi vér jutalmául, amennyit ezek a szépiródiákok, Tinódy Sebestyének, Balassa Bálintok, Zrinvi Miklósok és Petőfi Sándorok osztottak szerelemért, szabadságért, — a hazáért. Majd ott, a Petőfi ház díszes csarnokában üdvözölhesse tisztelt hallgatóságát a Petőfi Társaság.» Bartók beszéde leirhatlan hatást keltett, azt percekig tartó taps és éljenzés követte. A megnyitó beszéd után Jakab Ödön lépett a felolvasó asztalhoz és elszavalta Hazaszeretet hazafias érzésektől duzzadó gyönyörű költeményét, melynek utolsó szakaszát itt közöljük:
