Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz

Petőfi Iialála.

Irta : Zempléni Árpád.

Alkonyodott. Vér sugárzott az égre S le vissza onnan a harc mezejére. Másfélezer magyar vitéz leölt Testével lön kövérebb ott a föld.

Mint a vetést, a kozák lekaszálta,

El is nyomtatta: begázolta sárba.

Ö rá is ott szállt örök éjszaka,

Ki milliókkal ért íöl egymaga.

Összeszurdalva, elgázolva, vérben Feküdt Petőfi, annyi közt, a téren.

Nagy, mély kardvágás érte homlokát, Mellét lándzsák döfése járta át.

Véres, dagadt, eltiprolt áldozat,

Kinek, ha ébred, kín az, kárhozat;

S fölkelti mégis a hús esti szél:

Egy összegázolt emberroncs, mely — él.

Égő sebláz tikkasztja ajkait,

Felnyög s az is növelli kínjait.

Mozdulni sem bír annyi seb alatt,

De elméjében friss a gondolat.

Mint búcsú-villámok vihar után,

Eszmék születnek s szállnak át agyán.

Fekszik hanyatt, amint leteriték,

Arcán aludt vér, hideg veriték.

Mozdulni nem bír. Csak az égre néz, Melynek világa alkonyatba vész.

. . . Hová lett a sereg ? hol a vezér ?

A vad kozák elment vagy visszatér?