Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
Bérezek, rónák hazaszerető népére. Kit Isten teremtett a saját képére. Kiben az ősöknek buzog honfi vére. Lásd és hevüljön át érczalakod tőle. Legyen izzóvá és ragyogjon az éjbe, Hogy lett bálvánnyá a szabadság nemtöje. Lásd szobor alakban, mit nem láttál élve, S dobbanjon érezszived túlvilági kéjbe. (Nemtö ledobja kezeiről a lánczokat.) Nincsen már rab nemzet, nincs elnyomott ország, Szabad a föld, a nép, a sajtó, a szellem, Szabadság rendezi a törvények sorsát. Sötét visszavonás nem félelmes ellen, Árulás daemona nem győz honszerelmen. Az utolsó hang, mit földön élve hallál, Sebekből vérezve, földre legázolva Vad csatakiáltás volt, győzelmes hurráh! A mivel a szilaj zsarnokká lett szolga A szabadság hősét a porba tiporja. Most népdal üdvözöl szabad népek ajkán, Kik dalaid zengik, szájról szájra szállva, S hallgasd, hogy éltetnek a nap alkonyultán Aranytermö kalászt aratva kaszálva. A délibáb játszik távol láthatárba. Mit utolszor láttál élő szemeiddel Romhalmaz volt égő városoknak üszke. Most palotasorok, szemeidnek hidd el. A való versenyt fut merész reményiddel S miként a palota, a gunyhó is büszke. ! S a porba hullt zászló, mit véreddel festél, Most magasan lobog, egész nemzet védi: Megsokasodtak a régi kor honvédi Kit messze kerestél, kit egykor elvesztél Itt van körüled, a dicső hon, a régi.
