Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 41-es doboz
►aííitca Egy gallőrköponyeg története. (Sz.) A »Yasárnapi Újság«, idei első számában, a kegyelet figyelmével emlékeztetett, hogy tudományos akadémiánknak mai legrégibb élő tagja, Udvardy Cserna János, nyugalm. uradalmi mérnök s egri lakos, március hóban akadémiai megválasztásának félszázados fordulóját fogja megérni. (Megválasztottak 1832. március 9-én. *) Olvasván ezt a távol Somogybán élő egyik vérrokona, január 3-dikáról az alábbi érdekes levéllel kereste őt fel, melynek egy részét, a tiszteletre méltó öreg ur szives engedelméből, itt közöljük. »Kedves urambátyám! Kellemesebb újévi meglepetés alig érhetett volna, mint midőn a »Vasárnapi I Ujság«-ből olvastam, hogy kedves urambátyám élet- ' * ben van, s akadémiai tagságának / ötven éves jubileumát az Isten megengedte érnie. Én is sietek kedves urambátyámat ismét a távolból a legszivesebben üd- Ovözölni., »Én ki e sorokat Írom, Cserna Istvánnak a fia . vagyok, ki 1843-ban, az őszi vakáció idején két hétig ^ voltam kedves urambátyámnak a vendége Egerben. ^.Szíves volt engem akkor egy gallérköpönyeggel meg- ajándékozni, melynek históriája van. Kern állhatom ^ meg, hogy azt ne közöljem. 0; »A hosszú útban nekem nagy szolgálatot tett köpönyegre, Pápára fölérkeztem után már nem vala *) Jegyezzük hozzá: nem esak a legrégibb, hanem 1832-ből az egi/etlen is már, s az első egyszersmind akadémiánk eddigi életében, ki — ha Isten addig kedvez életének — jövő máre. 9-én ötven éves jubileumát ünnepelheti meg. Azok közül, kiket a diszes testületbe léptekor, s az óta kartársainak ismert, vagy nevezhetett, 387 bel- és kültagját gyászolta már akadémiánk. A 82 éves aggastyán, (szül 1799-ben), s a 60 éves iró, egyik gazdasági lapunk hasábjain, csak nem régiben is cikkézgetett még. — »Gazdasági földmérő« c. első önálló munkáját 1825-ben adta ki, melyet aztán e szakban mások is, a 30-a s években pedig Pyrker »Tunisias« c. XII. énekes eposzának hexameteres fordítása követtek. Mint b. Orczy László mérnöke, ő lett legelsöbben figyelmessé a feltűnően szépirásu és ügyes rajzoló tiszaabádi halász fiúcskára, — a bárónak ajánlott, ez által felkarolt, ma pedig országos nevű festészünkre — Kovács Mihályiba. Sz. I szükségem, lévén az különben egy kissé már szine- hagyott is. Eladtam hát azt K. János barátomnak, ki jelenleg theologiai tanár Pápán, három váltó forintért. János barátom, ki első volt közöttünk, alig hogy viselni kezdte a kibéllelt jó meleg köpönyeget, Stett- ner György professzorunk felszóllitotta őt, hogy Lilla leányát, ki a város egyik legszebb leánya vala maiakkor, tanítsa Magyarország történelmére. János barátom e megtisztelő felhívás után, melylyel egy kis jövedelem is járt, nem hordhatta már a fakó köpönyeget, — eladta azt ugyancsak három ftért, annak az ágról szakadt Petrovics Sándornak. kiből aztán nem sokára a világhírű Petőfi lett, »Én már most, ha igaz pénzemért K. barátomat megszóllítottam, minden ékesszólási talentumával allegálta, hogy ő tőle kérnem a köpönyeg árát: nem barátság mert a köpönyeget, melyet ő csak néhány napig viselt: azzal a kötelezettséggel vette meg Pterovics, hogy a három forintot, mely értté jár, ki fogja fizetni. Az első diáknak a többi előtt mindig vau bizonyos respektusa, azért én is engedve a véd- beszédnek, Petrovicshoz fordultam pénzemért. Alkalmam erre többször volt; mert unokatestvérével, Sal- kovics Károlylyal laktam; másik unokatestvérével pedig, Petries Samuval, kinek szállásán húzta meg magát a teljesen elhagyatott Petrovics, a konviktuson egy asztalnál, egy tálból ettem. Biz’ én, valahányszor tehettem, zaklattam pénzemért Petrovicsot; de ő, ki már akkor több fejjel magasabbnak érezte magát mindnyájunknál, velünk, minorum gentium tanulókkal, csak úgy fél vállról szokott volt beszélni, bár a szó szoros értelmében koldús és elhagyatott volt, any- nyira, hogy egy garasos markón — ez volt Pápán lokális neve a pékcipónak, — egy hétig is eltengődött. Ha közelítettünk egymáshoz, abban a bizonyos tudatban, hogy három forintomat fogom tőle követelni; már messziről kiáltotta: »Semmi közöm hozzád! Én majd Jancsival számolok!« »És viselte az egri köpenyeget, — nappal mint tisztességes ruhát s többi rongyainak takaróját, éjjel pedig mint párnát és takarózót, hálván unokatestvérének, Petries Samunak ládáján, mely mellé ragasztóknak egy rozzant szalmaszék volt téve s a széken egy testes Sallustius, mely fej aljúi szolgála nékie. A mint már emlitém, Petrovics emez unokatestvérével, Petries Samuval, lakott egy Vonós nevű szabónál, közvetlen a kollégium szomszédságában, mely házat azért a pápaiak kegyelete csakugyan emléktáblával jelölt meg. Szobájok csak akkora volt, hogy egy ágy, az ablakban egy kis asztal, s az ágy végében egy puhafa-láda állhatott, — és ez volt a Petőfi hálóhelye, köpenyeg-ágyneműjével. Itt koplalt a szegény, mint egy Tanner! Mi, a kik egy asztalnál ettünk, szívesen megosztottuk volna vele kon- viktusi étkeinket; de nem lehetett volna neki annyit ígérni, mennyi rábírta volna, hogy nappal hozzánk ebédre jöjjön. Sokkal büszkébb volt, minthogy azt megtegye. Estve is, mind a négyen kik asztal társak voltunk, ha átmentünk érette, a szó szoros értelmében erőszakkal vittük néha által, hogy egy kis meleg levest egyék. »Ilyen viszonyok közt nem csuda, ha igen sovány kilátásom lehetett három forintomhoz, a mint hogy kitavaszodván az idő, el is párolgott Petőfi Pápáról. Orlay Samu, inkább tréfából, mint komoly szándékkal, gallérköpenyegében lerajzolta Petőfit, s máig is ez a legtökéletesebb Petőfi-kép, büszke, az egész világot lenéző tekintetével, és gallérköpönyegben. Ha egy ilyen köpönyeges Petőfi-képet fog valahol látni, emlékezzék rá, hogy ez a köpenyeg kedves urambátyámé volt új korában. »Petőfi tőlünk Ozoráig zarándokolt, hol egy árva szinész-truppot talált. Megírta itt az igazgatónak s társainak szives fogadtatását: »Az ispánytól őzcombot kapánk, s a káposztából is volt elég maradék stb.« Biztosan tudom, hogy ekkor még gallérköpe- nyegében húzta ki a nyarat; aztán csináltatván magának magyar nadrágot, és pitykés dolmányt, valamelyik őszi hónapban Szekszárdon, a tisztujitáson nem a köpenyegben többé, hanem — az akkor élők bámulatára, — fent említett uj ruhájában jelent már meg ........... Sokszor tréfálkoztunk ifjuko-i ismerős eimmel, hogy ha már elvitte is Sanyi gallérköpenye- gemet, legalább — mint a Megyeri »Sárga kabátját« — enyémet is megénekelhette volna egy halhatatlan dalban.« * Eddig a levél.. S kár lett volna talán a halhatatlan költő szintoly kemény sorsa, mint kemény jelleme e pár vonásának is homályban vesznie.
