Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 37-es doboz

Hcrczeg Ferenc rendkívül érdekes beszéddel nyitotta meg az ünnepi ülést. Fölveti azt a kérdést, hogy hivatásának, munkájának értéke szerint szükséges-e az irodalmi társaságok és velük a Petöfi-Tár- sa súgnak is fönnállása! A kérdésre ezzel felel:

Az irodalmi társulatok elvi kiesinylöi ab ovo egy téves föltevésből indulnak ki. Abból a föltevésből, hogy nz irodalmi társaság elsősorban írókat,

másodsorban irodalmat akar teremteni. A ki erre az önkényes nézőpontra helyezkedik, az persze könnyű 6zerrel bebizonyíthatja, hogy minden irodalmi egyesülés üres játék. Mert hiszen a költészet nem egyéb, mint egy-egy emberi egyéniségnek művészi megnyilatkozása. Az egyéniség fogalma pedig valósággal ellentétben van a mindent nivelláló társasági fegyelemmel. A kisebb egyéniség tanulhat ugyan a nagyobbiktől, de csak a megnyilatkozás formáit, tékát külsőségeket illetőleg, de nem tanulhatja el a költészet lényegét. Minden iró olyan egyedül áll az irodalomban, mint a farmer az őserdőben; a mit saját lelkének rengetegében föl tud szántani, az az övé és neki terem. A mit irodalmi iskolának, vagy iránynak szokás nevezni, az a valóságban rendszerint nem egyéb, mint tehetségtelen utánzók csoportosulása valamely erős egyéniség körül. Semmiféle iskola, vagy irány nem adhat létjogosultságot a rossz Írónak. Az iró annyit ér, a mennyit a tehetsége nyom, de nem annyit, a mennyit miagának követelni mer. Ez a régiekre épp úgy vonatkozik, mint a legújabbakra.

Ha ezeket az elveket az irodalmi társaságokra alkalmazom, akkor a következő eredményre jutok: Az iró belső értéke semmit sem nyer azzal, hogy tagja valamely társaságnak. A jó iró, ha társasági taggá lesz, nem fog jobb dolgokat írni; a gyönge iró, ba ráesik a társaság választása, nem lesz jobbá. A társaság élete alig gyakorol valamelyes hatást az irodalmi termelésre. A tapasztalás bizonyítja, bogy az iró a társaságban is független marad, egyedül áll és a maga utjain jár. A ki tehát e számítás alapján vonja meg valamely irodalmi társaság mérlegét, az arra az eredményre fog jutni, hogy közömbös és sterilis intézménnyel van dolga. Ismétlem és hangoztatom azonban, ez az álláspont önkényes, hamis és a legtöbb esetben rosszhiszemű is.

A Petőfi-Társaság és tudtommal egyik irodalmi társaság sem pretendálta soha, hogy Írókat, vagy irodalmat akar csinálni. Társaságunk alapszabályainak második pontja így Írja körül a célt: „A Petöfi- kultusz ápolása, a magyar szépirodalom és szépmii- tan fejlesztése és terjesztése.“

A társaság bizonyos számú ító önkéntes egyesülése, közös munkák teljesítésére. Ez a munka nem az Írás, mert ismétlem: a társas költészet fogalma abszurd! -— hanem az irodalom útjainak egyengetése. Tehát — ha szabad ezt a kifejezést használnom — irodalom — teknikai munka.