Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 36-os doboz

o•

KÜLÖNFÉLE.

X Petőfi-apróságok. Kéry Gyulának Friss nyomon címen most megjelent könyvében találjuk az ialábbi bárom» eddig ismeretlen Petőfi-apróságot:

Heislerné Blau Teréziának ruhakereske(lése volt Szabadszálláson. Petrovicsék (Petőfi Sándor szülei) nála vásárolták a kész ruhát. Egy napon Petro- vicsné a boltba jött ruhát vásárolni. Azt mondta, hogy miután fiát Szentlőrincre viszi iskoláztatni, ez az utolsó ruha, melyet Heisleréknél vásárol a fia számára. Mig Heislerné a ruhákat választásul Pet- rovicsné elé rakta, a kis „fekete fiú“ keresztbe font karral mereven nézelődött az üzletben.

E közben Petrovicsné egy szürke ruhát emelt föl s a fiának nyújtotta, hogy megpróbálja. A fiú a szürke ruha látására nem-et intett a fejével, majd arra kérte ányját, hogy más szinü ruhát vegyen neki, mivelhogy, a szürke ruháért a pajtásai kigu- nyolják.

— Hát aztán már minek gúnyolnának ki? — kérdezte a fiútól Heislerné.

•— Azért, — válaszolta az, -— mert a szamárnak is szürke a ruhája.

A két asszony jóizüt nevetett a kis fiú válaszán s végül a szürke ruha helyett más szinü ruhában állapodtak meg,

*

Volt Petőfinek egy György nevű inasa, a ki mindenes szolgalatot teljesített nála és igen nagy tisztelője volt a költőnek. Midőn Petőfiék Pestről Debrecenbe költöztek, Petőfi ajánlatára Györgyöt Garay János, a költő, fogadta magához. Három évig állt György Garayék szolgálatában, váltig emlegetve Petőfit, a kit sohasem tudott elfeledni.

— Tekintétes asszony, — mondta egyszer a konyhában szorgoskodó Garaynénak, — csak az vigasztal, hogy mostani gazdám is olyan jeles Írnok, mint előbbi gazdám, a Petőfi ur volt.

«

Petőfi, ha módjában volt, örömest segitett szegényebb- sorsú irótársain, de nagyon boszankodott, i ha valaki pénzt kért tőle kölcsön.

—• Úgy is tudom, nem adod meg! —1 szólt ingerülten. — Kérj hát, de ne kölcsön.

Ha valamelyik aztán szavát tartotta és megfizette a tartozást, mosolyogva jegyezte meg:

■— Mennyire javul a világ, már nemcsak a tartozásukat fizetik meg az emberek, hanem az ajándékokat is!

X Két levél. Keni Vilmos csikágói kereskedő az JÉszakamerikai Egyesült-Államoknak nemrég száz hektárnyi erdőt ajándékozott, mely Szan-Franciszkó közelében van. Kettős érdemet szerzett ezzel magának: Szan-Franciszkó városa lakosainak természeti szépségekben gazdag, őserdőszerü sétálóterületet biztosított; a nagyon ritka és drága szantálfából való erdőt pedig megmentette az elpusztulástól, a mely sorsra talán már a következő nemzedék alatt az emberi haszonlesés juttatta volna. Kent az erdőt egy kiváló amerikai természettudós nevéről John Muir- erdőnek keresztelte el. Mikor Roosevelt elnök az adományt megköszönte, levelében azt az óhajtását nyilvánította, hogy az erdő Kent nevét viselje. Erre a levélre Kent ezt az önérzettől duzzadó Választ irta;

Igen tisztelt Koosevelt uram!

Elismerő szavait hálás szívvel köszönöm; erőt meritek belőlük ama szándékom rendületlen megvalósítására, hogy a természet értékes mestermüveit, mik fölött az enyészet szele, leng, megmentsem olyan idő számára, mikor majd jobban meg tudják becsülni.

Annak a szives felszólításának azonban, hogy az. erdő nevét változtassam meg, sajnálatomra nem tellieték eleget. Hány millió, nálamnál külömb ember halt már meg, a nélkül, hogy az, utókor a nevét tudná! Hiszen ha az ember ilyen ajándékra — bocsánat — ráütné nevének bélyegét, annak olyan színezete'volna, mintha a halhatatlanság dicsősége pénzen is megvehető volna.

Öt derék, izmos fiam van; úgy neveltem őket, hogy .tudják, mi a demokrácia és mivel tartoznak embertársaiknak.. Ezt a két nagy elvet, tudtommal, senki sem hirdette eddig akkora meggyőződéssel és olyan sikerrel, mint ön, elnök ur. Ha ez az öt fiú