Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz

Leeédesebb vágyad' Ne Ízlelje ajkad. Mennyi keserűséi van Vegyítve hozzá, S ba szivéhez oly közel nem állana, kívánná: sealcaszsza bimbóban a luxiál. Csak viruló gyermekei láttára derül fel olykor, egy rövidke percre, lelke megbolygatott egyensúlya mintha helyreállana; elülnek beusejében a tusakodó szenvedélyek s megfeledkezik egy pillanatra az egész külvilágról s talán el is hihető annak a túlzásokra hajlandó, zaklatott életű asszonynak, hogy ilyenr Icor „az anyák legboldoka'hbiká“-niak érezte magát. Különös, hogy második férjéről még csak Tej­tett vonatkozás sem található verseiben, hogy üldöz­tetésben biztos meaihelyet, börtön éjében fényes csil­lagát, inség-nyomorban hiven kitartó támaszát, áldás nmlaszt.ját még a a vérpadén is (fiam) gyermekében hiszi, tudja. Szendrey Júlia kevés verset irt, de ennyi is elég arra, hogy benne ne csak ä nyugalmát vesztett, meg­bomlott idegzetű e örvényes inxlulatu nőt lássuk, ha­nem a köllörwt is, ki talán szerencsésebb körülmé­nyeit között nem könynyel-vérrel irta volna be nevét a költészet lapjaira, hanem szivének melegségével, leikéből áradó napsugárral, verőfénynyel. Olvassuk csak el „Bölcső mellett“ cimü költeményét. Akiben ennyi érzés, a szívnék ennyi melege van, azt nem a kétségbeesett fájdalom tette költővé, habár költemé­nyeit — kevés kivétellel — az szülte is. Költészetének világa igen szűk körre szorítko­zik: a maga benső érzéseire, amik — mondhatni — az életuntságban, a halál utáni vágyódásban csúcso­sodnak ki. S az a költészet könnyen unalmassá vá­lik, melynek ez a vezér- s egyedüli motívuma. De Szendrey Julia költői tehetsége éppen abban nyil­vánul, hogy nem merül ki ennek az egyedüli motí­vumnak sokféle módon való kombinálásában. Hang­jának egyszerűsége, költői hasonlatainak, képeinek keresetlensége és mégis nagy ereje; jelzői, ellentétei, hirtelen fordulatai — mik különösen jellemző saját­sága költészeteinek — a lelkében viharzó szenvedé­lyek érzékitésére; az, ami elhiteti velünk, hogy azok a vészes lángok, mik mindén oldalról körülcsapdos- sák nem görögtüz, hogy az a' pokol, de égő, eleven kárhozat s e nő benne vergődik. Verselése egyszerű, formája elég változatos, dalszerü, némelyik szinte énekelhető. Különösen a kompozíció külformáiban vehető észre Petőfi hatása. Egynémely költeményé­ben, melyben, a szenvedély elementáris erővel liiktetT Képei, kifejezései több helyütt emlékeztetnek az izzó ezavu dalnokéra. Az én gyűjteményemben huszonhat vers van, mig Szarta Tamás tizenhat, évvel előbb kiadott élet­rajza függelékéül húszat közöl. Alkalmasint irt még többet is, de az akkori idők szépirodalmi s divat­lapjai egyike-másika hiányos példányokban van csak meg a Múzeumban, vagv egyáltalán nincs is meg. Szán® Tamás nem kronologikus sorrendben vette fel a költeményeket, a megjelenés dátumát egyáltalán nem, a költemény megírása idejét egy-két versnek tette csak ki. Pedig Szendrey Julia versei kronolo­gikus sorrendbe szedve az életrajzírónak is érdekes adalékkal szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom