Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz

hívlak, — ki önlé beléd e bizalmat, és minő szeretetet vélsz nálam találni, hogy gyöngeségedet elviseljem és ápoljam ? Ruhám ujjának ránca, hová elbújsz, nem a te fészked. Te nem csalódhatol ily otromba módon, nem veszthetéd még el családod emlékét; hallod még siró anyádat, ki hívogat, s a közeli fák minden ágán keres. Ha merészelne, egészen ablakomig repülne; hogyha tudnál, elmennél hozzá; látom, megismered hangját, szép fekete szemed, mintha könnyezni akarna, kis fejecskédet, mely még csupasz, nyugtalanúl forgatod mindenfelé, s remegő melled gyönge panaszló hangokat hallat. Szegény pára, oly gyönge te- ■ remtmény vagy, mintha a természet csak gúnyt akart volna belőled tizni, mikor létre hozott.“

„— És mégis, e tollasjparányban az értelmiség - és szeretetnek egy szikrája létezik. Az istenségből van valami benned, kis 8 napos pintyőke! sajnálod anyádat, testvéreidet, atyádat, fészkedet, fádat és az i eledelt, mely gyöngéd szervezetednek kellemesebb I és célszerűbb, mint a mit én adhatok. Sajnálod, mert ! szomorú vagy; emlékezel, mert felelsz anyád hang- j jára, tehát szeretsz. — És mégis te megnyugszol, ér- ! telmes gyöngeséged jóságomban keres menedéket, 8 oly bizalmas, oly átengedő módon tudod azt kicsengeni , hogy a legkeményebb szivet is lefegyver- zenéd.“

„Hej, te nem vagy szép! hamvas öltönyödnek se fénye, se változatossága. Egyenetlen, borzas pely- hed, farkadnak még hártyával borított tollai olyan nyomorult alakot kölcsönöznek, hogy az első mozdulat, mire az embert közeledtedkor ösztönződ: egy fricska. De a természet egyet szépséggel, mást értelmiséggel akart fölruházni; s mig amott bíbicem cél nélkül, akaratlanul, gőgös és ostoba módon fitogtatja smaragd tolláit és fekete bóbitáját : te, kis idétlen, majdnem minden szin és alak nélkül, te oly kifejezést tudsz adni tekintetednek és gyermeteg állásaidnak, melyekből kitalálom szükségeidet és vágyaidat.“

„Junius 26. — lm, az öreg doktor komolyan szerelmes. Bizony ideje is volt. Meg van fogva. Ma

nem tudott három sort irni. Szerelmének tárgya szüntelen papírján szökdécselt, tollára ugrott s bepiszkol- ta kéziratát. A doktor kétszer kelt föl ma reggel ágyából, hogy legyeket fogjon neki, s szépen megetesse vele. Egy szóval esztelen, mint egy vén szerelmes. Szegé ly doktor! hová az ördögbe helyezted érzelmeidet ? Bálványod nem nyom egy latot. Egy bogárnak kissé vastagabb csápja elég neki, hogy gyomrát elrontsa, s miatta a sírba szálljon. Tiz napos szerető ! Tolla oly ritka és rövid, hogyha egész éjjel nem tartanád kebleden, megfagyna a nyár közepén. Öreg szív ! hát elég tűzzel bírsz még, hogy egy pintyőkét fölmelegithess.“