Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz

„Régóta nem ragaszkodtam úgy az állatokhoz, mint ez évben. Ez jelent valamit. Talán századszor és utójára hagynék föl az értelmiség hódolatával ? Vagy talán az erőé már oly kiállhatlanná vált volna előttem, hogy visszavonhatlanúl a gyöngék ápolásához tértem vissza ?

„Miért tetszik e kicsinyke állat oly imádandó- nak ? — Mert szavadra tenyeredbe rejti magát, mert ismer, mert szeret, mert jónak érez, könyörülönek és szükségesnek; — mert elégséges volt tiz nap, hogy változatlanúl, tartózkodás nélkül rád bizza magát. — Mert jelenleg senkit nem ismer, senkit nem szeret kívüled a földön. Kiről mondhatnád ezt, öreg doktor ? Nem szent dolog-é ez ? nem isteni törvény-é ez — a gyöngeség szeretető az erő iránt és viszont az erőé a gyöngeség iránt ? Ekkép szereti á férfiú élete párja kicsinyeit, s ekkép kellene, hogy szeresse a férfi élete párját. Ámde hányszor jönnek azon gondolatra, hogy szolgasági törvények által erősítsék meg a nő kikerülhetlen függését, s igy aztán isten veled gyöngédség és szabadság a szerelemben ! Mely nő követelné kizárólag az ész életét, ha a szivét megadnák neki ? Hiszen oly jó az — szeretve lenni. De hányán bánnak roszúl velők; szemükre hányják a bárgyúságot, melybe őket taszítják: megvetik tudatlanságukat, s kigúnyolják azért, a mit tudnak. Szerelemben könnyelműek hozzájok, s a házasság baráti viszonyai közt szolgálóknak nézik. Nem szeretik őket, csak fölhasználják, kizsákmányolják; s igy remélik őket a hűség törvényének hatalma alá vetni! Mily tévedés! Ha én rosszúl bánnám veled, kis pintyőkém, nem sokára a kert legmagasabb fájára röpülnél, mert egy hét múlva jó szárnyaid lesznek, s csak a szeretet tartóztat mellettem“.