Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 34-es doboz

Felültette őket szegény Reviczky, a ki azt mondotta : az élet hangulat, — s ők -most azt hiszik, hogy a hangulat csakugyan az élet. Hiszen ha lényegileg mások volnának, mint a régiek, akkor bizonyos, hogy a régiek valamelyike, a, kik között annyi óriás van, föltalálta volna már’ezt a dolgot. De hát ők egy Goethével, Shakespeare-rel vagy akár Heine-val nem mérkőzhetnék. És ezek az uruk nem tártották méltóságukon alólinak sem azt, hogy értelmesen Írjanak, sem azt, hogy a mit elkezditek, azt be is végezzék, sőt azt sem, hogy meglássák, hogy a világiban az undoron, a kétségbeesésen, a világmegvetésen és a testi tehetetlenségen kívül egyéb dolgok is vannak; nevezetesen kellemes, mulatságos, jó és becsületes dolgok.

Formában és kifejezéseikben bizarrak, lényegében pedig úgy tesznek, mintha mindenkor a saját tragédiájuk ötödik fölvonását szavalnák. Az egész pedig divat és múlandó, éppen olyan, mint a kissé boglyas haj és a beretvált bajusz^ Szerencsére csak beretválják a bajuszaikat, nem tépik ki tövestül. Az idő múlni fog, a bajuszuk megint kinőhet és az eszük is megint meg fog jönni.

Beöthy Zsolt.

Beöthy Zsolt Régi szavak uj címere címen ezt

írja :

Ifjú társaink, a kik a hagyományok elutasításával, az idegennek e hagyományokat semmibevevő kultuszával keresik ma az uj utakat, az igazat csak részességükben fogják megtalálni. Zrínyi is, Csokonai is, Vörösmarty is, Petőfi is, Arany is a maguk koráinak gyermekei voltak s dicsőségük, hogy halhatatlan szavakban tolmácsolták koruk szellemét. De a mint egymás kezét fogják: egy érzés, egy lélek lüktet végig rajtok, magyar nemzedékeken, magyar szá’ zadokon. Lüktet, előre és fölfelé von zva őket, s vonva velők és általak a millióikat, kik e lélekben közösek. A magyar költészet addig fog tartani, míg ez a lánc meg nem szakad. Neun a/ddig, a mig magyarul verselni fognak, hanem a mig ez a költészet az ■lesz, a mit mindenkor értettek s ma is értünk alatta: a magyar léldk tolmácsa.

Herczeg Ferenc.

Hogy a legifjabb költő-nemzetség táborában uj irányt emlegetnek, az kissé gyanús jelenség. Nem tartok sokat az irodalmi irányokról. A költő, ha egyéniség, magában jár. A mit iránynak szokás nevezni, az rendszerint csak többé-kevésbbé tudatos, de mindenképpen élősdi utánzók csoportosulása egy erős egyéniség körül. Az ító annyit ér, a mennyit tud. Hogy mennyit akar, követel és mer, az irodalmi szempontból egészen mellékes.

Ady Endre — mert hiszen róla van szó — erős és érdekes egyéniség. Vannak versei, melyeiket nagy gyönyörűséggel olvastam és melyekért hálás vagyak neki. Vannak aztán versei, a melyeket nem értek. Hogy ez az én hiányos intelligenciámon múlnék, azt minden szerénységem mellett sem vagyok hajlandó elhinni. Inkább olyasmit képzelek, hogy a sátáni módon maliciózus költő ezeket á verseket Önmagának, vagy talán tisztelőinek kifigurázására írja. Tőle kitelik.