Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 34-es doboz

agyban elhelyezve, melyek megőrzik a régi képeket, mint a fotográfusok lemezei a régi fölvételeket ? Én megyek-e utánuk a másvilágra, vagy ők jönnek-e ilyenkor vissza ? Ki tudná azt ? Nagy misztérium az ! Szokott tubákszinü kabátját viselte a professzor ur, kopott atillájában morikálta magát a hajdú. Úgy járt az ádámcsutka a gégéjén, mint a csajka a szövőszéken. Tehát lélekzett. Nem kisértet volt, de élő ember. E helyett mintha én szűntem volna meg lélekzeni. A mellett különös, hideg borzongás fogott el. Minden csontom fájt, akárcsak a mángorló sulykát görgetnék a hátamon. Klenóczi e közben kihúzta szablyáját s a hegyivel szurkálni kezdett a bal bordáim közt (legalább én meg mernék rá esküdni, hogy igy volt). Suhajda professzor ur pedig fölemelte egyik mankóját s pif-puí, a fejemre ütögetett a boldog végivel.

Ebbe aztán elvesztettem eszméletemet és semmit se tudok, semmire se emlékszem hosszú napokra, csak a környezetem meséli, hogy milyen hüledezve hallgatta éjjeleken és napokon át czivakodásomat azzal a két gonosz emberrel, miképpen hordtam össze hetet-havat Petőfiről, az esküszegte lánykáról, rimánkod- ván nekik lázas, lihegő hangon, hogy ne okoskodjanak, mondják el, a mit tudnak a Petro- vics-fiuról.

Az orvosok, a kiket hozzám hívtak, tüdő- gyulladást konstatáltak, mely rázós hideggel köszöntött be, de ez csak afféle szakkifejezés. Az eset voltaképpen az, hogy lelkem a Petőfi- nyomok dolgában a két jó fóriásnak látszó ember utáni hajszában valami különös nyíláson, a honnan nekik kellett volna feljönniük, valahogy lecsúszott a másvilágra és — nem tudott többé visszatalálni.

»Benczúr Gyula piktor uram hűséges asszonya« pedig csak várta, várta a kéziratot, de nem jött; ellenben megjött január 16-ika, a mikor én nekem a Pallas Lexikon szerint hatvan évet kellett betöltenem, mire