Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 34-es doboz

közátok nyomta vállait holtig, a diákság gyűlölte érte, de azért nem okult a derék öreg, s még az én számomra is jutott egy szekun- dája.

Benczumé leolvasta a homlokomról, hogy most Selmeczen barangolok.

— Talált ? — kérdé csendesen, várakozón.

összerezzentem és talán sustorogtam is,

mint a papiros-sárkány, ha hirtelen visszarántják a felhőkből.

— Mit ? Vagy igen. Úgy ? — feleltem zavarral. — Ázt hiszem, hogy találtam. Ha egy kicsinyt megindítom otthon az emlékező tehetségemet, némi reminiszczencziákat össze fogok szedhetni a selmeczi évekről. Nagyon szeretném, elhiheti a méltóságos asszony.

— Hiszem, ha megigéri.

— Hát megígérem — feleltem.

— Nyugodt lehetek ? — kérdé. — Nagyon szeretnék nyugodt lenni.

— Hiszem, hogy az lesz, ha megigéri.

De nem volt nyugodt, múlt az idő, múlt,

múlt, s egy párszor megsürgetett a telefonon, de úgy voltam, mint a Bertóthy István briga- déros uram ágyúja Érsekujvárott, hogy éppen akkor szállt rá egy méhraj, mikor lőni kellett volna belőle (s Bertóthynak nem volt lelke a méhrajt elzavargatni róla). Vacsorák, disznótorok, kártya-parthiek terminusai rohantak meg sűrű csapatban, mig végre Benczumé január 10-én a következő ultimátumot küldte :

Szolgálatomnak utána Istentől kívánok kegyelmednek sok jó egészséget ebben a nyomorult világban. Hogy kegyelmed ígért levelét meg nem küldte énnekem, holtig sajnálom. Kegyelmedet kérem, kegyelmed ne késleltesse! Mert Homyánszky uram ű kigyelme megakadt a munkába. Azon módon tartóztatnék Dávidházi uram a táblák kötésivel Debreczenben. Terminushoz kötöttük ű kigyelmükel és oszték mű akadályozzuk az irás be nem szolgálásával.

Remélem, hogy erre a sirámos szómra kegyelmed szive meglágyul. Nem hagyja szegény fejemet búnak ereszteni. Küldök én jó szívvel gyalog embert kegyelmedhez, ha tudom jókor