Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 34-es doboz

Magyar dal.

(—r.) A „Néptanítók Lapja“-mik új mellék- lefce van. Hónaponként a magyar dalnak áldoznak benne. A dal és a zene is müvei, szelídít, gyönyörűséget ad. De nemcsak az ember öröme és fájdalma lesz dallá, de dallá lesz a faj, a nemzet öröme-gyásza, küzdelme-szenvedése is. A régi ritmus és érzés a dal útján marad fenn; ha van valami örökségünk a turáni földről vagy Lebédiász füves síkságairól, úgy a nóta ritmusa lehet az, mely ma is ajkunkon él és szívünkben lüktet.

Hallhatta Attila lakomáján a római követ; és bizonyára énekelte a vérszerződés áldomásán Árpád táltosa. Hű kísérőnk — a harci dal — csak komoly ritmusú lehetett. De történeti emlékeink vannak, hogy volt a magyarnak víg dala is. Erről szól a vezérek korából a szent- galleni eset; ezt bizonyítja világosan a Szent Gellért legenda tartalma.

Nem a, hősi éneknek, a hegedős dalának létezését bizonyítja ez az írásban reánk maradt legenda, hanem elsősorban azt, hogy a nép fia-lánya is kedvelte a maga dalait. Megtörtént egyszer — mondja a legenda — hogy valamelyik hívének védelmére, királyához utazott Szent Gellért. Útközben — erdős vidéken — megszállott. Éjfél körül énekhang költé fel a szent püspököt. Elámulva szólt oda kísérőjének, Waltemek: —- Hallod-e, Walter, miképen szól a magyarok dudája! . . . Majd imád ságba fogott a püspök; de künn a dal — melyen miért, miért nem, sokat nevetett a két papi ember — nem hallgatott el. Gellért most szószerint ezt mondta útitársának: — Magyarázd meg nekem, Walter, micsoda dallamú ének es, melynek hallása arra kényszerít, hogy szent olvasmányomat is abbahagyjam ?

A legenda szerint magyar leány dala kötötte így le Szent Gellért figyelmét. Látnivaló tehát, hogy már Szent István uralkodása idején — s így minden valószínűség szerint már a fejedelmek korában is — eredeti magyar népdal létezett.

Részben a magyar lélek természete, részben pedig a történeti múlt százados szenvedései oly nüánszot öntöttek a magyar dalba, hogy eredetisége csak fokozódott. A mi dalunk nem nevet, a mi nótánk sír. Ez a nóta harmóniát teremtett meg a két legnagyobb ellentét közt,