Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 34-es doboz

az öröm és fajdalom között. Sírva-vigadását

— melyet a cigány hegedűje szétvitt a világban — az idegen nem érti; csak csodálkozik rajta, mint akár Szent Gellert. Csak érzi, hogy ez a dallam olyan szívből fakadt, melynek érzései megkapóan mások, mint az ő világának érzései. Tudja a jó Mindenható. Mi is azon sírnivaló. Hogy a ménes ott delelget Valahol a csárda mellett, Csárda mellett . . .

A magyar dal életünknek nemcsak napi változatait tükrözi vissza, hanem faji karakterünket és nemz éti szellemünket védve, pajzsként szolgál, lágyan, biztatón oda simul történeti korszakjaink felfogásához és küzdelmeihez is... A tábor, a tábor Zászlóit lehajtja. A majtényi páston, Szegény kuruc tábor! . . . A hazaszeretet küzdelmének hajótöréséről szól így az ének. A tárogató elnémult már és a labanc sírján nemsokára tavaszi virág fakad; de ennek az éneknek fájdalma még a szívünkben reszket. Szomorú a halál képe, ha barátunk fekszik ravatalon; szomorúbb, ha jegyesünk, apánk, anyánk, gyermekünk tetemére borúi a szemfödél: de legszomorúbb, ha egy egész nagy nemzet fekszik halva s vele együtt a szabadság . . . Ebből a hangulatból nőttek fel — mint fehér és vörös virágok — a kuruc-nóták. A nemzeti elégületlenség korszaka sírt e dalokban.

Édes nekünk a magyar dal. Mert senki sem tett értünk annyit, sem szerencse, szenvedély nem szerette úgy ezt a fajt mint a mi nótánk. Serdülő ritmusa, meleg vigasza nem hagyott el bennünket soha. Meg nem halhat

— mert dalban él — sem István király — kit a magyar kíván — sem csengő-zengő dalával világjáró Rákóczi fejedelmünk, sem a mi apánk — Kossuth •— sem a mi költőnk

— Petőfi. És ma már a dal hatalma — s benne érzésünk — világraszól.

A sors különös játékából pár évvel ezelőtt a kurac-nótákat német nyelvre fordították le

— Becsben. Endrődi Sándor összegyűjtött kuruc-nótáit fordította le egy Ivanhol álnevű, bécsi poéta. A labanc gyönyörködni óhajtott a kuruc virtusban. Ahova annyit vágytak karddal kezükben belovagolni a régi kuruc daliák, oda most a dal szárnyán könnyedén szállnak be a kuruc-dalok hősei, Rákóczi vitézei. Az a szellem, melyet itt letiporfc egykor a labanc, ím a labancok metropolisában támad fel. És mikor Becsben otthonos lesz a dal melódiája is: Haj Rákóczy, Bercsényi! . . . akkor már nagyon erős lehet az az érzelem, mely e dalt diktálja.