Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
\ Petőfiről SIÜ7AT Irta: Véradi M2 far. -Z Száz esztendői Elgondolni is szédületes . . . Egy évszázada xnár annak, hogy Magyarország csillaga, a magyar költészet Pantheonjának legfényesebb alakja, — Petőfi Sándor éppen száz év előtt — született, — azaz hogy éppen száz év előtt pillantotta meg annak a kis mécsnek a világát, amely a kiskőrösi kunyhó gerendás szobáját szerényen bevilágította . , . Száz ét előtt jött a világra, éppen az éjfél 'Órájának kisértetes ütésekor, a nagy szellem, amely végigfutotta meteor pályáján, hogy Fehéregyháza véres mezején fűzbe boruljon, — a láng fölcsapott, körülölelte a költő szárnyra kelő szellemét — a főnikszmadár elégett, hogy halhatatlanul, örökre megifjodva lebegjen mindenkoron nemzetének feje fölött. A főnikszmadár elszállt messze világokra', beragyogta Európát, ét- szállott az óceánon, aranytollainak fényében tündökölt mindenütt és mindenkoron, öt világrész ismerte meg nagyságát i minden müveit nyelven olvassák a kiskőrösi mészáros szegény fiának szellemkincseit, amelyekét dús örökség gyanánt hagyott reánk, szegény, sorsüldözött magyarokra! ’ Gyermekkora ismeretes, eléggé hányatott, szegény szülei elvesztik vagyonukat, melynek révén taníttatták, úgy hogy nemsokára szegényes, szűkös viszonyok közé kerül, végigivándoirolja egész Magyarországot, Selmectől Pápáig, Soprontól Zágrábig . . . Nyomorúsága kíséri mindenütt, mígnem iskolatársai, kis baráti köréből elvágyik a kalandos katonaélet rögös, csaknem sirbavivő útjára, aztán a komédia mosolyog feléje, felölt! a kothur- msty'&zaz — szeretné felöltem, de a vidéki iVomoruságos truppok, amelynek keljeiében TM- liának áldoz, legtfeljehlb paródiáját alkotják annak a színészetnek, amelyről ő álmodott... Megunja végül a „sok utószort és görög tüzet“ — a csendesebb vizekre evez. A szerkesztőség szűk szobájában keresi kenyerét, mígnem fölvirradinak a márciusi napok, amelynek idusán egyszerre nemzete été pattan, a múzeum lépcsőién eldörgi a „Talpra magyar“-! és egyszerre teljes fényében ragyog föl Pelőfi szelleme. Körülöleli lelkét a szerelem és a dicsőség kettős glóriája. Megpróbál boldog lenni egy kis ideig — de nyomasztó sötét szárnyán közeleg a végzet, amely megvolt irva a csillagokban. A honvédcsákó babérlombja mellé nemsokára ciprusiamból tűz a végzet — és Segesvár csatasikján a Skariatin vágtató kozákjai belédöfik nemzetéért érző és vérző szivébe a dárdái. A fehéregyházai harcmező látta elmúlását, annak két sírja közül az egyikben alussza álmát, melyből örök dicsőségre lön ébredése. Oly rövid, oly kevés élet jutott neki. 1823-tól 1849-ig- Negyvenkilenc derekán már a kozák ■patkók tapossák ifjú testét, melynek aJig adatott huszonhat tavaszt élnie ... És ebből is másfél évtized céltalan bolyongás, nyomorúság; csak Sz ttoisó tóa esztendő az ö; tulajdonképpeni költőül élete. És még ezekben az esztendőkben is mennyi küzdelem, mennyi üldöztetés, irigység, harc, tülekedés . . . Petőfit a saját népe kiüldözi a községből, mikor képviselőivé akar lenni, — a munkáit megégeti az a nép, amely neki köszönheti, hogy Európa tud róla, mert ha nem volna Petőfink, keveset tudnának a magyar népről is. Az ő csiliagtfénye világítja meg nemzetének címerét. Liráia a közvetetlenség, a magyarság, a sza» badságsizeretet. a lelkesedés jegyében született. Self made man a szó nemes értelmében. Keveset is- | holázott, annak a nagv részét is félbeszakításokkal, kóborolva tölti el. Közben a vándorszínészet thvr- susát is forgatja s ezek a küzdelmes vándorlások nem a legkellemetlenebb hónapjai életének. Szerette a színészetet, mint annyi ieles írónk. Aranv. Vajda János. Szigligeti — s habár nem is vitte a halhatatlanság magas lépcsőjéig, de mindig örömmel emlékezett azokra az időkre, amelyeket Fe» hérvárott, Kecskeméten. Debrecenben és a vidék apró stációin töltött, mint vándorkomédíás. Nem volt tehetségtelen színész. Igaz, hogy akkorában, mikor az ordító hang, a hatalmas megjelenés félsikert, sőt egész sikert jelentett a deszkán, az ő igénytelen személye, gyenge hangja nem arathatott nagy sikereket. De hinnem kell az egykorú tanúságoknak, hogy 'kecskeméti jutalomjátékának nagy szerepét, a Lear király bolondját, szépen és jól játszotta. Az előadás után Dézsy, a LeaT személyesitője, vacsorát fizetett a jutalma- zottnak, akinek ez nagyobb diadala volt, mint maga a jutalomjáték. Költészetének is voltak ellenségei. Egész klikk működött devalválásán azoknak az értékeknek, amelyek ma már örökkévalók. Császár, Hazudha, Petrksevich Horváth Lázár. Hugó Károly és még sokan voltak ellenségei, akik Jámbor Pált nagyobb poétának tartották, mint Petőfit. Hogy szé- gvelnék magukat mai nap. ha ugv feltámadván, egv pillantást vethetnének Európa irodalmi itélő- sziéke felé! Ma már tisztán és zavartalanul ragyog nagyságának napja. Ma már tudjuk, hogv mit ér. hogv mit tud? Ma már minden kritékán felül áll az a név. amely még 1848-ban sem csilloghatott za» vartalaniul Akkor is volt. aki sárral dobálta. De a főnikszmadár a lángok közül föléledt és ma nemzetének büszkesége. A nagy elbeszélő költemények, János vitéz, mely mint színdarab — hatszáz előadást ért meg, — az Apostol, amelynél fönségesebb rajza egy vergődő léleknek nem képzelhető, a Salgó, a Szilaj Pista, regénye: a Hóhér kötele, drámája: a Tigris és hyéna — mindmegannyi sugarai egy százfelé ragyogó napnak. A lángoló középpont ^ azonban, amelyből mind e sugárok kiáradnak — a lira, a dalok, az ódák, az elégiák, a népdalok maradnak. $. Megtisztult, megfényesedett magyar nyelv, magasztos fenség a stílusban, gördülékeny, bámulatos ügyességgel kezelt forma, minden mesterkéltség nélkül, a népérzés, mely minden dalát ' általhatja, — forró magyarság és erős őszinteség az ö dalainak, költeményeinek főjellemvonásai. Lelke sokszor szertelen, fellángoló, még mondásaiban is zseniális. Mikor utolsó csatája reggelén Gyalokai Lajossal szekéren elindul a harcmezéire, a szeimhatáron gyülekező fellegekre tekintve, vihart sejt és mikor Gyalokai azt mondja: — Jön már az Isten verése! Vájjon kit ver meg az Isten? Remélem, az oroszt!? — Reméled? — hördül fel Petőfi ... Én követelem! És halhatatlan lelke ott áll ma az Isten trónja körül, ahol a nagy próféták és szellemek gyülekeznék, hogy figyelemmel kisérjék a világ háborgó útját a végtelenben, — milyen iszonyú fájdalom nyilallhatja áit költősiziivé!, mikor eldarabolt hazáját látja, megrabolt nemzetét szemléli és még azt a földdarabot sem mondhatjuk a magunkénak, amelyen az ő áldott hamvai pihennék . . . De a miénk azért minden, amit reánk hagyott . . . Nem te közlünk el bciöie semmit . . . Hiánytalanul, egyre ragyogóbb keretben hagyjuk azt utódainkra, és egyre fényesebben ismertetjük meg a külfölddel, melv sáli a még ennyire nem volt a Pelőfi szellemkinoseire utalva, mint ma, amikor még léliásásul tságunkat is megtagadta a gálád eb lensíg . A fehéregyházi mezőn két honvádsir domborul. Az egyikben száznál több, a másikban csak hetven honvéd teste poriad. Hol van az övé'? ... j Nem. fér el ezek egyikében sem ... Az 6 sírja egv ország Az ősiria a ntaairar nemzet szive. Az ő siria. mint a biblia mondta- dicsőséges lészen . . . És mikor tavasszal megint kw.setfaiHwk a mezei virágok, amrilveknek .megtiltani nem lehet“, mikor március tizenötödikén megrendül minden magyar városban a „Talpra magvar“ — mikor nvárop föl» hangzik szerteszét az ifjúság ajkán az „egv gondolat bánt engemet . . mikor ősszel el-ehnOndiak a „Szeptember végén“-! s fölzendül a „Még nyíl» nak a völgyben a kerti virágok . . .“ és ahányszor és ahol Petőfi igéi felharsannak: ott meglelem af \ költő szelleme, a halhatatlan, az elmulhatatlau. az; j örökkévaló — mert Petőfi él. Pelőfi köztünk ma» j rád e», Petőfi nem hal meg sóhaj ■ . «_ | I
