Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz

Választási hírek Gróf Apponyi Albert ma délutá Székesfehérvárra uíazSk, a hol a kü földön. időző gróf Károlyi Józsot h< lyctt programbészódét fog mondani. Az egri választókerületben — mii nekünk jelentik — erős küzdelem, fi Ijrik di’. Nagy János, a kerület v o' képviselője (egységes párti), dr. Cs> páuy László ügyvéd (Rassuy-párli), d Erlach Sándor (függetlenségi) .és Ki ródi Katona János (Haller-párti) jelű tek között. Gróf Andrássy Gyula ma este lágymányosi népgyülósen mond besz< det, vasárnap Pedig Pécsett lesz. Gró Apponyi Albert vasárnap Debrecenben kedden pedig Miskolcon vesz részt vá lasztói... népgyüléseken. A budapesti kerületekben tudvalevő leg a keresztény pártoknak több listáji verseng a győzelemért. Mint értesd lünk, tárgyalások indultak meg a vég bői, hogy azokat a listákat visszavon ják, a melyeknek kevés kilátásuk vm és így megerősítik a keresztény ellen zéki oldal egységét.­Bicskéről jelentik, hogy ott népei gyűlésen egyhangúlag jelölték sza badelvü programijai dr. Schwaige. Béla budapesti, ügyvédet a vaáll ke riilet képviselőjének. t gazdaságpolitikai párt vezérlőül zotísága Grafe Gusztáv elnökléséve nsa ülést tartott, melyen megállapifot fák a déli kerület listáját. A list; élén Cfrdtz Gusztáv; Bársony Elemér Fayer Sándor és Horváth Károly ne vo szerepel, - .

Next

/
Oldalképek
Tartalom