Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz

Petőfiék sírja.

Hej, öreg korcsmáros, te se hitted volna,

Hogy kétszer temessék fáradt csontodat!

Jó anya, hű testvér, egymásra borulva,

Bánt-e, mint őt egykor fájó gondolat ?

És, ki »feleségek felesége« voltál,

Jut-e még eszedbe tépett fátyolod ?

S szent-e még előtted, íiu, az az oltár,

Melyen apád fénye oly fennen lobog?!

Nem, nem pihenhettek, akik úgy szerettek,

Jeltelen sírokban elfeledve rég :

Föllebenti fátylát bus emlékezetnek,

S ünnepelni jő a késő nemzedék.

Csöndes enyészetnek hamvait levetvén,

Nézzetek körül, im rátok vár e tor,

Népek sokaságán, síroknak keresztjén Múlt s jövő emléke-vágya egybeforr.

lm köröttetek száz nagyja nemzetünknek Hant alól és hantról mind beszélni kezd :

A ti csillagotok vezetett bennünket,

Idegen tán el se fogja hinni ezt:

Te vagy boldog anya, aki őt nevelted,

Te vagy boldog testvér, kit ő szeretett,

Te vagy boldog hitves, aki őt ölelted,

Te vagy boldog gyermek, ha őt követed!

• Mért, hogy úgy fáj mégis ez a szózat néktek ? Kérdésemre kérdés ajkról-ajkra száll:

— Csillogó remények, hová kisértetek?

— Hát a mi Sándorunk mostan mit csinál ?

— Mért nem hajtja fejét égő kebelemre,

Mig én azt a zászlót varrom, hjmezem ?

Hol találom sírját, hogy rajta pihenve,

Áldásért imára kulcsoljam kezem? . . .

Nincsen itt, nem is lesz, soha ne is légyen,

Ne keressétek őt sirok éjjelén ;

Nem meghalni jött ő, de azért, hogy éljen,

Mint egy tüzes oszlop, égi tünemény.

Ott van a csalogány édes-bus dalában :

Szerelmet tanulni hozzá menjetek!

Ott van a zivatar mennydörgő szavában : Szabadságért mindent elszenvedjetek !

Ott robog, nézzétek büszke paripáján,

Bűvös lantja mellett felcsillan a kard,

Fényes hadak utján, mérhetetlen pályán Óriásra nő és mind magasbra tart . . .

Egy sugárt szemedből, egy szikrát szivedből,

Szebb jövőnk reményét tőlünk el ne vedd,

Mert a »magas hegynek drága szobra« megdől, Hogyha meg nem értjük a te lelkedet!!

Dr. Vietórisz József.

^ /'r 4 .