Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz
46. szám. Néptanítók Lapja. segítségnyújtáson? Nálunk tudvalévőén a parlament nemrég törvényt hozott a munkáslakásokról, és ez a szociálpolitikai alkotásoknak egyik igazán becses kincse. A mezőgazdasági munkások helyzetén a kormány ugyanis akként segített, hogy törvényt alkotott, mely szerint az államnak évi 300.000 korona segítsége mellett mintegy tizenötezer gazdasági munkásház lesz évenként fölépíthető Magyarországon. Ennek a törvénynek gyakorlati haszna, hogy a munkást békés, nyugalmas és állandó családi tűzhelyhez juttatja s erkölcsi, gazdasági és egészségügyi szempontból gyámolítja és támogatja. A magyar munkáslakástörvény eredetiségénél fogva még a fejlett és gazdag európai államok hasonló intézményeit is messze fölülmúlja és szigorúan alkalmazkodik a magyar munkás speciális viszonyaihoz. Földmívelési kormányunk a szociálpolitika egyik legsürgősebb és legfontosabb föladatát fényesen oldotta meg. Tulajdont, otthont ad a munkásnak és ezzel védelmet nyújt neki az időjárás viszontagságai ellen, nyugalmat a munka fáradalmai után és a termelésben elhasznált erő visszaszerzéséhez szükséges kellékeket biztosítja. A lakás, mint családi oltár, erkölcsi villámhárító lesz a bűnből és a nyomorból keletkező csábításokkal szemben és megmenti a munkást az alkoholizmus káros hatásától. Fokozza a magántulajdon tiszteletét és a hozzá való ragaszkodást, s ennek természetes következménye lesz a kivándorlás csökkenése is. Mert megszokott otthonát, a tulajdon házát nem hagyja el oly meggondolatlanul és hirtelen senki, mint az idegent. Am a jövő nemzedék sorsa valójában a nő kezébe van letéve. Az anyáknak nem szabad megfeledkezniök arról, hogy a gyermeknevelésben, e nagy és szent hivatásuk teljesítésében egyaránt szükségük van gyöngédségre, szeretetre, bölcseségre és szilárd akaraterőre. Amellett, hogy fiaikkal és leányaikkal megismertetik, ami az életben jó és szép, ne feledjék beléjük nevelni azokat a tulajdonságokat is, amelyek az élet mostoha viszonyaival szemben is erősekké és bátrakká teszik őket. Tanítsák meg fiaikat és leányaikat arra, hogy nem olyan életre kell készülniök, mely nem ismer akadályokat, hanem olyanra, melyben azokat le kell küzdeniük. Tanítsák meg őket, hogy dolgozni magukért és másokért nem átok, hanem áldás. A nő, ki jó feleség, jó anya, mindenkinél inkább számot tarthat az emberiség tiszteletére. Nagy az anya kötelessége és felelőssége, de legnagyobb mégis — a jutalma. Ne sajnálat illesse az anyát, hanem tisztelet és hódolat. Kultuszt kell csinálnunk az anyaságból. A ledérnek híreit franciák példát adtak erre, a komoly magyar kövesse. KÖNYVESHiZ. Petőfi. Irta: Barabás Ábel. (Franklin-Társulat. Ára fűzve 4 korona.) Az irodalomtörténetírónak közelebb kell bennünket vinni az író vagy költő megértéséhez. Rá kell mutatnia azokra a változásokra, melyek a külvilág eseményei nyomán a lélekben előállottak, föl kell kutatnia azokat a kis csírákat, melyekből a költő vagy író képzelete terebélyes fát nevelt. Ha mindezt elvégezte, önérzetesen tekinthet vissza munkájára, mert az írót közelebb hozta közönségéhez, érthetővé, nagyobbá tette munkáinak azokat a szépségeit, melyek vagy homályban- maradtak, vagy csekélyebbeknek látszottak volna. Barabás is arra törekszik e munkájával, hogy jobban megértsük Petőfit. Közelférkőzik ahhoz a vulkánhoz, amelyet Petőfi lelkének szoktunk mondani. Munkáját négy részre osztja. Bevezető részében a magyarság ősi történetével, a magyar jellem fejlődésével és kialakulásával foglalkozik, a munka második részét a költő életének szenteli, a harmadik szakaszban jellemének fejlődését tünteti föl, a negyedik részben — mint mondja — az ember és a költő egymáshoz való viszonyát tünteti föl. Megjegyzéseinket szakaszonként tesszük meg. A munka első része bátran elmaradhatott volna. Az író azonban abból a hibás alapból indul ki, hogy Petőfi lelke tipikusan magyar, hogy Petőfi egyesíti magában a magyarság faji tulajdonait. Ha hibás a kiindulási pont, hibás eredményre is jutunk. Petőfit nem szabad magyar típusnak néznünk. Voltak magyar vonásai, de emellett nagyon sok idegent találunk benne. Az a féktelen tűz, az a kitartó és lángoló tettvágy, amely öntudatának ébredésétől sírjáig kíséri, az a vad, végletekig menő lelkesedés, melynek következtében életét minden pillanatban áldozatul kész dobni az eszme érdekében, nem engedik meg, hogy besorozzuk a magyar, különösen pedig az alföldi magyar típusok közé. Nagy hibája még az első résznek az is, hogy az író állításait és többször hibás állítást oly határozottsággal mond ki, mintha ellenmondásról szó sem lehetne. Terünk nem engedi a hosszú idézeteket, de néhányat mégis fölemlítünk az elhamarkodott és teljes határozottsággal írt állítások közül. Ilyenek: „Ha Kant nem Königsberg egyhangú környékén, hanem Görögország valamelyik tengerparti városában születik, nem írja meg a tiszta, ész kritikáját, hanem jeles műtörténész (miért épen műtörténész ?) lett volna belőle, Plátó pedig, ha a Keleti-tenger partján élt volna, komor és fenséges hőskölteményekbe öntötte volna lelkét.“ Ilyen a következő is: „Az alföldi
