Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz
4. 1907. márezius 15. VÁSVARMEGYE tulajdonközösségek, magánviszonyaik terén is raeggyőzték a fenti közmondás helyességéről. Kondor Imre és Horváth István niczki lakosok is közös házban laktak. Horváth István egy zivatar után az összefutott vizet oresztgette lo az udvarán s a vízfolyás véletlenül a Kondor Imre udvarrészo fölé vette magát. Kondor Imre e miatt annyira indulatba jött, hogy egy kapát ragadott s azzal úgy végigvágott Horváth István balkezén, hogy a karcsontja is eltörött s 20 napnál tovább tartó sérüléseket szenvedett. Kondor Imre fölött ma Ítélkezett a szombathelyi kir. törvényszék s súlyos testi sértés miatt három hónapi fogházbüntetésre és busz korona pénz- büntetésre ité'.te. Tétlenért tolvaj. Slrummol János rőnöki éjjeli őr tegnap éjfél tájban gyanús neszt hallott Krancz Károly udvaráról. Betekintett az udvarra, ahol az ólak mellett egy gyanús alakot látott settenkedni. Halk léptekkel közeledett a tolvaj felé, akit épen akkor ragadott nyakon, mikor egy szép pettyes tollú tyúknak a nyakát szorongatta. Akkorra azonban már 7 darab baromfi feküdt a lábai előtt kitekert nyakkal. Az éjjoli őr a tolvaj személyében Sodorits Jánost ismerte fel, akit átadtak a cseudőrségnek. Mindennek a/ idő a legalaposabb próbája. Különösen áll ez a gyógyszerekre nézve. Ha mérlegeljük, hogy a „Scott-féle Emulsió“ 30 évnél hosszabb próbát állt ki, úgy tényleges jóságáról bizony meg lehetünk győződve. A „Scott-féle Emulsió“ főleg csukamájolajból áll. Ezt azonban teljesen jó izü és mindenkinél könnyen emészthető formában nyújtja. A „Scott féle Emulsió“ minden gyógyszertártárban raktáron van. Kereskedelmit végzett gyakornok, aki a német nyelvet szóban és írás bau birja, azonnal alkalmazást nyer P ck Vilmos irodájában Szombatke'yen. (6) Helyben 1'elállitandó szén raktárhoz manipulálté kerestetik, ki vz összes szakmabe'i teocdókban való gyakorlatát igazolni tudja. Ajánlatokat, a Vasvármegya kiadóhivata a továb' i . (5) Irodatiszt előkelő ozéghez jó fi/.eté-se! felvétetik. Cz m a kiadóhivatalban. (1071) TÁVIRATOK ÉS TELEFONJELENTÉSEK. Izgalom a Kossuth pártban. Budapest, éjjel 11 óra. A függetlenségi párt tagjai körében nagy a nyugtalanság a kiegyezési tárgyalásokról elterjedt hírek miatt. A nyugtalanság izgalommá fokozódott, mivel annak a hire terjedt el, hogy az osztrák kormány 20 éves szerződést akar kötni. Kossuth Ferencz, akit több függetlenségi képviselő felkeresett, kijelentette, hogy lehetetlen felvilágosítást adnia, az osztrák kormány a magyar kormányt indiskreczióval vádolhatná. A tagok — úgymond — ismerik az ő állásponlját. ó és minisztertársai megvédik az ország érdekét és nyu godtak lehetnek, hogy az országot 1917-en túl nem fogják lekötni. Püspöki kouí'erenezia. Budapest, már ez. 14. V a s z a r y Kolos biboruok herczeg'primás a katliolikus püspöki kar tagjait konferen- cziára hivta egybe mára budavári palotájába. A püspökök fel 10 órakor kezdtek gyülekezni a herczegprimási palotában, ahol Kohl Medárd püspök fogadta őket. A her- czegprimás pontban tiz órakor jelent meg a tanácsteremben, ahol mély hódolattal fogadták az egyházfejedelmet. Rövid ima után megkezdődött a tanácskozás. Kossuth és márczius idusa. Budapest, éjjel II óra. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter elrendelte, hogy a hatásköre alá eső hivatalok és hatóságok épületein márczius 15-én a magyar zászlót kitűzzék. Pozsony uj színigazgatója. Pozsony, éjjel 11 óra. A szinügyi választmány ma Bezerédj államtitkár részvételével ülést tartóit, melyen a városi színházat Bállá Kálmán miskolezi színigazgatónak adták bérbe. Gyermekek réme. Budapest, éjjol 11 éra A budapesti büntelőlörvényszék Barabás István kispapot, aki kis fiukat használt fel perverz czéljaira, ma két évi börtönre ítélte. Barabás egyízben Szombathelyen is járt, ahová Budapestről szökött a rendőrség elől. Csendőrök és munkások barcza. Belgrad, éjjol 11 óra. Az itt nemrég üzembe helyezett ezukor- gyár munkásai sztrájkba léptek és a gyár vezetősége román munkásokat hozatott. A sztrájkolok nem engedték az idegeneket dolgozni s a cseudőrségnek kellett közbelépni. Ma délelőtt a sztrájkolók összetűztek a csendőrökkel s a harcz színhelyén a munkások közül 3 halott és 5 sebesült maradt. Későbbi távirat szerint a halottak száma 4, a a sebesültöké pedig 25. Felei ős j^orkosztö es kiadó i, Í N G A, ü E it A Ej B l N 88 88 8g m 888S88888888%8888888888888888| Hízárverizés. Kőszegen, h Főtéren a Leaner kávóház mellett fekvő Neumann féle emeletes fiái, mely mindenféle üzlet czél jaira igen alkalma-;, folyó évi márczius hó 19- én <1. e. fél 9 órakor a kőszegi járásbíróságnál árverés utján 88 88 88 88 88 el fog adatni. o Kikiáltási ár: 8448 korona.§ §§ 88 m 88 i 88 88 88888888888888888888888888888888 SARG-féle LEGJOBB og-CRÉME 374/1907 tkv. Arvarási hirceímeny kivonat. A sárvári kir. járásbiióság mint telekkönyvi hahhág közhírré tesz', hogy gróf Festelils Andon é született Pejacsevics Lenke errófnő, aüó-szeiestei lakos ellen — Pariser Henrik berlini lakos javára, 20 000 korona főké, 40.000 korcni lökének 190G. január 2-tól 1906. jiimus 15-ig, 20.000 korona 1906. évi jun us hó 16-ik napjától iáió G% kamatja, 303 korona 99 fi Ír mármegállapiloU, valamid * m'g fe;merülendő községek ki- elégióse védett az 1881. évi 60. t.-c . értelmében 2965/ik. 1906. s/ám alatt elrend.lt s 1907 janu r 24-en foganatosított árverést a Grütwald Ödön szombathelyi lakes áltat beadott u óajánlat következtében hatályon kívül helyezi s uj árverés megtartását rendeli el. A hó Szelastén a községi biró házánál 1907. évi márczius hó (18) ttzennyolczadik napján délelőtt 10 órakor megtartandó nyilvános árverésen elárvereztetni fog, az ezen kir. jiíasbiróság n i it telekkönyvi hatóság területén, Alsó-Szeleste községben fekvő, az alsó-szelestei 1G4. számú telekjegyzőkönyvben végrehajtást szenvedett névéit álló : I. 55. Iksz. rét a halastóban 230 korona II. 3. hrs/. belsőség, miután u telekkönyv szerint azon épüt házak a becsatolt községi bizonyítvány szerint ierombo!- ta'tak .....................................47 korona I II. 30/a brsz. házhely ... 79 korona IY. 27. Iir. 18 népsoiszámu ház, udvariér is kiritel.......................... 400 korona k ik'á! ád eróan azzal, hogy az 1. alatti 297, a 11. alalti 132 korona, a III. alatti 264, a IV. a'alli 1155 koronán alul eladatni nein fog. Árv. rezni szándékozók tartoznak a bee-ár 10 százalékát készpénzben vagy í881. évi 60. Icz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számítolt és az 1881. évi nov. hó 1 en 3333. sz. a, kelt m. kir. igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában ki j -lölt óvadék képes ér! ékpap rban a kiküldött kezéhez letenni, vagy az 1881. éri 60. Icz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a b rósagnal előleg's elhelyezéséről k átütött szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatós/g. Sárváron, 1907. évi február !i6 9-én. HODOSSY (1) kir. járásbiró. 8ffl888B88«88f»8888%0BÍS08@8S888S8f B B BBBBBBBBBB» B88 COLOSSEUM (álutazóban) a világ egyik legnagyobb színháza} mely a Pécsett megnyíló országos kiállítás alkalmára ———— 24 pályázó közül előnyben részesült; Szombathelyen a jövő hét folyamán megnyílik. A husvét hétben bemutatásra kerülő XSIiciíSst-a-s czi]s.l-ast (Passió-játék-------- a nagyérdemű közönség figyelmébe ajánljuk. ===== T JB|rtfri«ijdoii08 „Vasváimegjre“ hirdetési és hírlapvállalat. Nyoneatot Berialanöy Józsefnél Szombathelyen.