Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz

A Petőfi-szobomál.

A hazaffyak hazug és lélek nélkül való „szabadság“-ünnepe után, vasárnap délután a szervezett munkásság vonult föl Petőfi szobra elé, ünnepelni a világszabadság lánglelkü bajnokát, tüntetni a szabadság frázisaival kendó'zködő „nemzeti uralom" garázdálkodása ellen és az igazi népszabadság, a lángvörös világszabadság mellett.

Keressük, de nem találjuk a jelzőt, mely méltóképpen jellemezné ezt a felvonulást. Nagyszabású, nagyszerű, impozáns, hatalmas, páratlan : ezek kopott és gyenge jelzők. Amit tegnap láttunk, az egyszerűen megható volt. A megszámlálhatatlan néptömeg, mely végtelennek látszó sorokban hullámzott a tér feló és zsúfolásig megtöltötte a teret meg az odatorkolló utcákat, az a rend és fegyelem, mely a lelkes néptengeren uralkodott, az a határtalan lelkesedés, mely a szemekből lángolt, az arcon tiikrözó'dött: valóban meghatotta még a fásultabb lelkű szemlélőket is, de egyszersmind megrémítette a nép ellenségeit, akik benső reszketéssel nézték a tengert, mely háborogva ostromolja az önkényuralom porladó szírijeit.

A parlament előtt való ama nevezetes nagy tüntetést leszámítva, soha ekkora néptömeg nem vonult még föl Budapest utcáin. Intelem volt ez a fölvonulás a kizsák- mányolóknak és a szolgálatukra álló nemzeti kormánynak: íme, ide nézzetek, sokan voltunk, még többen vagyunk, egyre többen leszünk, tenger a számunk, vas az összetartásunk, egy az akaratunk, számtalan a karunk, minket le nem birtok, minket meg nem bilincseltek, bennünket a népszabadság felé vivő útról le nem téríthettek!