Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz
87 ÉS HA MÁR . . . És ha már nem szeretsz és ha megszűnt a dal, Emberben nincs hited, nincs kedv az élethez, Nyűgöz a gondolat, öl a kínok tőre, A minek nincs neve: Bús szív, repedj meg! Ha Jób lelkű nem vagy, ülj a koporsóba, Vonulj a magányba: bemohosulsz hamar, Oh és meglásd, takar feledés fátyola! PETŐFI SZELLEMÉHEZ. Fényes csillag! magasztos nagy szellem 1 Ki a magasban oly fent ragyogok Kereslek téged fájó lelkemmel, Repülnék hozzád, — nem látlak sehol ! Gyakran sírok, örülök egyszerre; Siratlak, mert korán eltávozál; Örülök, mert a mig él nemzetünk, Nem fog ki rajtad soha a halál I Oh Petőfi! ha lantod zenge dalt, Itt a silány föld egyes téréin, Zendül-e az isteneknek jobbján Magasztos dal, bús lelked húrjain ? Zendül-e dal, angyalok számára, Szelid, boldog világ lakóinak, Kik elmerülve a hallgatásban, Dalaidon örömmel mulatnak . . .
