Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz
88 Zendül-e a jobb világ berkiben, Andalító csalogány éneked ? Örök tavasz, zöld pázsit, kis csermely, Hallgatja-e szerelmes beszéded ? Elvitted-e a bút és a reményt, S a honszerelmet dalló lantodat ? Hogy az öröklét boldog virányin Hallattasd édes-fájó hangodat? Avagy tán itt feledted a kobozt? Elvérzett lelked, pengetésében? Jutalmul érte tán boldog levél? Elérted a célt: hazád lett a menny ! Oh nem, nem, — te ott is dalnok vagy Ki zengne szerelmet, hogyha nem te ? . . Azért szálltál korán a mennybe, mert Ég, a földtől dalod irigyelte! Mi vagy te a képzelet határán? Egy végtelen zajongó nagy tenger, Minden csepp belőled drága gyöngyszem, Mit megszerezni — szegény az ember . . S elloptak tőlünk, nem tudjuk hogyan, Tetemed is titokba, rejtve van. Ki tette ?. . . felelni gyarló az ész . . . Megnyugszunk a bú és fájdalomban! Hová temettek, melyik völgy sírod ? Melyik hant az, a mely téged takar ? Van-e virág rajt, zöldül-e levél ? Avagy befedte a száraz avar? Kitől kérdezzük: mutassa nekünk A porló tetemek kicsiny helyét, Hogy zarándokként eljárjunk oda, S ezerszer említsük dalnok nevét! — —
