Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 32-es doboz
Csütörtök, 1910. április 21. AZ ÚJSÁG 11 * A Tanítónő hódítása. Bródy Sándor diadalmas színmüve, A tanítónő, mely sorra meghódítja a külföldi színpadokat is, a napokban a nürnbergi városi színházban aratott nagy sikert. Berlinben tudvalevőleg a férfi főszerepet Játszotta magyar ember: Beregi Oszkár, Nümbergben a női főszerepben remekelt magyar születésű művésznő : Góth Irén, a kit pompás alakításáért sokat tapsoltak. * A Magyarországi Zenészek Országos Segély- és Nyugdijegyesülete április 23-án, szombaton délután hat órakor tartja meg évi rendes közgyűlését a Nemzeti Zenede nagytermében. * Az ötezredik előadás. A Vígszínházban holnap, csütörtökön lesz az ötezredik előadás a színháznak 1896 május 1-éu történt megnyitása óta. A jubileumot az Ördög előadásával ünnepük meg, egyrészt azért, mert ez az eredeti vígjáték egyike a sziijház legnagyobb diadalainak, másrészt mert ennek főszereplői a színház alapítása óta az össz- játék oszlopos tagjai. így Varsányi Irén, Jolán szerepének kiválója, a ki a sziniakadémiának még csak első évfolyamát végezte, a mikor már a színházhoz szerződtettek. Hegedűs Gyula, az első Ördög, mint alig huszonnégy éves ifjú került a Vígszínházhoz és pályája kezdetén volt Hegedűs Ilona, a ki a Selyem Czinka szerepében oly szép sikert ért cl. Szerémy Zoltán is egészen fiatal ember volt. Fenyvesi Emil, mielőtt a Vígszínházhoz szerződött, rövid ideig a Nemzeti Színháznak Volt tagja. Kevéssel a megnyitás után csatlakozott az. együtteshez Gazsi Mariska, a ki a »szemtelen Elza« szerepét játszsza. Az Ördög eljutott immár á századik előadás küszöbéig. Hegedűs Gyula és Varsányi Irén eddig az Ördög összes előadásaiban részt vettek. * Rip van Winkle Récsben. A fiatal bécsi mesterek, úgy tetszik, egészen megváltoztatták, hogy ne mondjuk elrontották a közönség Ízlését. Tegnap például a Volksoperben igen mérsékelt tetszés mellett adták a Rip van Winklét és mig Planquettc gyönyörű muzsikája csendült, az emberek azt mondogatták, hogy Lehár, Strauss, Eysler, Fali különb muzsikusok. De hát ez nem is volna meglepő, ha a kritika is nem vágna nagyokat szegény PÍanquetten, a kinek mindössze a hangszerelési művészetét ismerik el. Az emlékezetes bemutató egyébként nagy izgalmat keltett, mert hét órakor, közVétMn:az"éfeadás megkézdése előtt a zenekari tagok tüntetőleg kivonultak a színházból. Egy negyed óra múlva ismét visszajöttek. Azt beszélték a színházban, hogy anyagi differencziák miatt összekülönböztek az igazgatósággal és azzal fenyegetődztek, hogy rögtön otthagyják a színházat, ha kívánalmaiknak nem tesznek eleget. Es az igazgatóság kényszerű helyzetbe kergetve, kénytelen volt a zenekar követelései teljesíteni. * A nagyváradi és a pozsonyi színház. A jövő esztendőben lejár a nagyváradi színház és annak jelenlegi igazgatója, Erdélyi Miklós között fennálló bérleti szerződés is. Az ottani szinügyi bizottság túlnyomó többsége a pályázat kiírását szorgalmazza, mig kisebbik része Erdélyinek pályázat mellőzésével óhajtja újra kiadni a színházat. A két párt most folytatja tárgyalásait a kérdés eldöntése ügyében. — A pozsonyi színház bérbeadása ügyében — mint értesülünk — fordulat állott be. A tanács utolsó döntése értelmében a színházat — mint megírtuk — újból kiadták Bállá Kálmánnak, a ki elfogadta azokat a feltételeket, a melyek szerint sem ő, som pedig az igazgató neje föl nem lépnek. Most a tanács határozatát megfelebbezték a belügyminiszterhez és a túlnyomó többség a pályázat kiírását kéri. * Zickel színigazgató botránya. Megirtuk annak idején Zickel berlini színigazgató cs Greto Fels színésznő ügyét, a melynek tegnapi bírósági tárgyalását annak pikáns részletei miatt zárt ajtók mögött kívánta Zickel igazgató megtartatni A bíróság azonban nem adott helyt az igazgató eme kérésének s igy teljes nyilvánosság előtt tárgyalták a botrányos ügyet, A szinésznőnek ugyanis D. dr. bécsi ügyvéddel viszonya volt, a melyet békés utón akart felbontani, mivel Zickel szín- igazgató házasságot Ígért neki. D. dr. ugyanis barátnője részére arra az esetre, ha ő előbb halna meg, 260.000 koronát biztosított közjegyzői okirattal, ezenkívül pedig 1080 korona havi járadékot. A mikor pedig Greto Fels megszüntette vele való viszonyát, ez a megállapodás természetesen érvénytelenné vált s az ügyvéd 50.000 korona végkielégítést és egy rendkívül értékes ékszert ajándékozott neki. Erről a megegyezésről — igy szól a perirat —- Zickel igazgatónak nemcsak hogy tudomása volt, hanem ő maga tanácsolta is annak ilyetén létrehozatalát. Egy ideig Zickel igazgató nejével cs Eels kisasszonynyal együtt is lakott egy svájezi szállóban. Az asszonynak határozott tudomása volt ura és a színésznő között fönnálló viszonyról, sőt több Ízben fel is szólította őt — levélben is — annak megszüntetésére, különben — úgymond — kénytelen lenne ő maga visszavonulni, nehogy férje és Eels kisasszony szerelmi viszonyát megzavarja. A periratban szó van még arrói a Zickel és Fels kisasszony között folytatott levélváltásról is, a melyben az igazgató áradozó szavakban köszöni meg Fels kisasszony többszöri anyagi segítséget. Ezzel szemben Zickel színigazgató azt állítja, hogy Fels kisasszonynak, a mikor már semmiféle jövedelme nem volt, több ízben nyújtott pénzkölcsönt magas kamat mellett. Szó van még a periratban arról js, hogy Zickel színigazgató egész sereg színésznőhöz közeledett a lcg- erkölcstelenebb ajánlattal. A csúnya pör tárgyalását azonban elnapolták, mivel annak legközelebbi folytatásához egész sereg nő- és férfitanu beidézésc vált szükségessé. * Az Orsz. Színművészeti Akadémia e hó 23-án, szombaton, saját színpadán (Uránia) vizsgálati előadásul megismétli Shakespeare Viharját. A darab előtt Alexander Bernit dr. tart előadást Shakespeare Viharjáról. Az eredeti énekszámokat dr. Györgyin?, Alexander Erzsi énekli. A szereposztás ugyanaz marad, mint az első előadáson. * Iskolai hangverseny. A budapesti ág. fiitv. evangélikus polgári leányiskola növendékei e hó 27-én, szerdán, esti hét órakor hangversenyt rendeznek, a melyen szólószámokkal közreműködnek Boksa Irma, Perlesz René, Simó Erzsébet, Breuer Marianne, tímehling Ilonka, Radó Lili, . Ihrig Erzsébet, Schön Margit. Előadják továbbá Sztojanovics Jenőnek A madarak dalversenye ezirnii daljátékát. Jegyek Mikolik Kálmán tanárnál kaphatók az iskola helyiségében (Sütő-u. 6. sz.). * Vidéki színészet. A kolozsvári Nemzeti Színházban a múlt héten mutatták be Herczeg Eerencz Rébusz báró ezirnii operettjét. Az ott aratott nagy siker nyomán most Fehér Károlynál:, az erdélyi második szinikerület igazgatójának társulata Gyorgyászenlmildóson mutatta be a darabot és itt is nagyon tetszett az ötletes szövegű s szop zenéjü operett. A közel jövőben a többi vidéki színházaknál is bemutatóra kerül a darab, és pedig Mezei Béla, Farkas Eerencz és Szabados László színtársulatánál, a hol már nagyban folynak az előkészületek. Az illusztris szerző darabjának bemutató-előadását mindenütt nagy érdeklődés előzi meg. Márkus tímmu, a-KV-azcü Szialiáz kiváló művésznője tegnap és ma este Szegedi színházban vendég- szerepeit. Tegnap a Folt, a mely tisztit, ma pedig a Rabensteini Bersabé czimii szkmiülx'n lépett föl és sokszor méltatott művészétével elragadta á közönséget. A mai előadások: M. kir. Operaház: A varázsfuvola. (Sarastro: Vcn- czel, Tamino: Kertész, az éj királyuője: Sándor E,. Pamina: Ambrusáé E„ Papageno: Hegedűs, Papagena : M. Szoyer I., Monostatos: Déri.) Kezdete 7 órakor. Nemzeti Színház: J. mihez minden asszony ért. (Shand Jchn: Údry, Wylie Aliuk: Hajdú, Dávid: Pethes, James: Somlay, Maggie: Cs. Alszeghy I., Briére ■ Rákosi Sz.) Kezdete fél 8 órakor. Vígszínház: Az irdög. (László: Szerémy, Jolán: Sz. Varsányi I., az, ördög: Hegedűs, János: Fenyvesi, Elza: P. Gazsi M., Selyem (.inka: Hegedüsné, Hippiié : V. Kész R.) Kezdete fél 8 órakor. Magyar Színház: Csákó é.s kalap. (Vieenzai: Z. Molnár, Frieslandi herczeg: Vándorú Lützenburg gróf: Gore, hadtestparancsnok: Németh, Lenokfeld: Szirmai, az ezredesné: Forrni R., Minka: Tóth I., az őrnagy: Rethey, Kenderessy: Törzs, Jäger: Sebestyén, ezred- orvos: Vágó, Gradigesa: örluy Fi., Sziszi: Báthory G., Landiescuné: Mészáros G.) Kezdete fél 8 órakor. Király -Színház : Luxemburg grófja. Luxemburg grófja : Király, Bazil herezeg: llátkay, Staza grófnő: Erdei B., Brissol: Kovács, Vermont: Váradi I., Dulier: Petráss S., Managere: Fenyvesi, Saulié: Csiszár.) Kezdető fél 8 órakor. Fővárosi Yárosligoti Színház: *1 bohóca. Kezdete fél S órakor. Uránia: A levegő meghódítása. Kezdete órakor. KÉPZŐMŰVÉSZET. ** A Petőfi-család síremléke. A Petőfi-család közös sirhalma fölé tervezett síremlék mintázata már elkészült Stróbl tanár műtermében. A síremlék, mely Stróbl tanár kitűnő tanítványának, Bory Jenőnek müve, néjrv négyzetméter területű sírhelyen virággal övezett kőépitmény, a melyen egy karmai közt lantot tartó turulmadár, a halhatatlan költő szellemét szimbolizálva, a magasba szállni készül. A kőépitmónyb haraszti kőből faragják, a turulmadár alakját pedig bronzból öntik. A eirelmék legpoétikusabb része az alapépítmény egy kis fülkéjében elhelyezett azon régi márvány sírkő, melyet a nagy költő állíttatott a legszeretet- tebb atya és anya sirhantja fölé. A sirejmék négy méter magasságú, egyike lesz tehát a kerepesi- uti temető legnagyobb síremlékeinek. A Petőü-Társaság képviseletében és megbízásából tegnap délután Herczeg Ferenez elnök, Ferenczi Zoltán alelnök, Kéry Gyula titkár, Fe- renczi Ferenez, Korocía Pál és Lampérth Géza kümi jártak Strobl tanár műtermében, megtekintették a síremléket, a melyről elragadtatással nyilatkoztak és megbízták Bory Jenőt a síremlék elkészítésével. A tervezet szerint a síremléket még ez év október havában fogják ünneplésen leleplezni. ** Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat május hó 5-ón délelőtt tizenegy órakor az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum első emeleti termében évi rendes közgyűlést tart . ** A kamkatura-kiállltés megnyitása. A Könyves Kálmán Nagymező-utczai szalonjában ma délután nyűt meg a nemzetközi karrikatura-kiállitús. A közönség igen jól mulatott és nagyokat kaozagott a groteszk, ötletes képeken, különösen az ismertebb közéleti alakok karri- katurain. A vendégeket Horváth Géza vezérigazgató és Garay József mütáros fogadták és kalauzolták az erdekes kiállításon, a melyen a müvásárt Bárezy polgármester nyitotta meg, megvásárolván Linek Lajosnak kitünően sikerült Mikszáth-karrikaturáját. A kiállítás holnaptól kezdve a nagyközönségnek is nyitva áll naponta délelőtt 9 órától este 7 óráig, vasárnap és ünnepnapokon délelőtt 9 órától délután 1 óráig 60 fillér belépődíj mellett. A megváltott belépőjegy egy számot is tartalmaz, a melylyel a jegy tulajdonosa a Könyves Kálmán által rendezett képsorsolásokon minden utántizetés nélkül játszik. FŐVÁROS. (Ezer kislakás.) A kislakások építésére felügyelő bizottság ma délelőtt Bárezy István dr. polgármester elnöklésével ülést tartott, a melyben a bizottság az elnöki ügyosztály előterjesztése alapján hozzájárult ahhoz, hogy a földszintes kislakások ügyét az egész építési programúiból kiemelve, legelőször hajtsák végre azért, bogy a kedvező nyári építési időszakot kellő módon ki lehessen használni. Ezek a kislakások az. eddig használt típustól abban különböznek, hogy a szobák mérete nagyobb lesz (24 négyzetméter), az egyes épületekben minden 12 lakásra egy-egy mosókonyhát építenek. Építenek továbbá az idén kétszobás földszinti kislakásokat is a többgyermekes családok részére. A lakásokhoz mindenütt, a hol szükségesnek mutatkozik, iskolákat, óvodákat, fürdőket és egy-egy kisebb könyvtárt és felvilágosító hivatalt is terveznek. A lakások elhelyezése a következő : az I. kerületi Budafoki-uton, a fővárosi gáztartó közelében 100, a III. kerületi Bócsi-uton 140, a X. kerületi Százados-utczában, a kenyérgyár mögött 330, a X. kerületi Kőbányai-uton, a Népliget közelében 330 kislakást építenek. Száz szükséglakás lesz ezenkívül a város különböző pontjain. Összesen tehát 1000 kislakás fog épülni, a mely beleértve az összes közmüveket, 3 millió korona költséget igényel. A bizottság ehhez az előterjesztéshez egyhangúlag hozzájárult. A kislakások építésének ügye a legközelebbi közgyűlés napirendjére lesz kitűzve. (Nincs tífusz.) Most már csakugyan végleg beszüntették a kiütéses tífuszt. A főorvosi hivatal megszívlelte kívánságunkat s kimondotta, hogy miután több napon át újabb megbetegedés nem fordult elő, több hivatalos jelentést nem ad ki. A mennyiben mégis fordulna elő újabb kiütéses tífusz, ezt. a főorvosi hivatal a szokásos heti- jelent ésbon teszi közzé. (A Tattersall.) A Tattersall-bizottság mai ülésén tudomásul vette az első tavaszi luxuslóvásár örvendetes eredményét. A vásárra 430 lovat hajtottak fel, a melyből 237 darabot, vagyis a felhajtás 54%-át adták el 265.965 koronáért. Az eladási ár átlaga tehát 1121 korona. Ilyen eladási százalékot nem értek el eddig egy vásáron sem. Külföldre a következő helyekre történtek eladások : Bécs, Grácz, Trieszt, Prága, Karlsbad, Brünn, Lemberg, Berlin, Boroszló, Köln, ltüdesheim, Frankfurt a/M., Stuttgart, Lipcse, München, Drezda, Cassel és Paris. Jelentkeztek ezenkívül kairói és szmirnai vevők is. A vásár bevétele 14.422 korona, kiadása 5386 korona volt, maradt tehát a főváros részére tisztán 9036 korona. Meg.