Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 32-es doboz
12 elégedéssel vette tudomásul a bizottság, hogy az április 24—26. között rendezendő második IuíusIó- vásárra eddig 126 bejelentő 528 lóval szerepel. Ez a bejelentési létszám is olyan magas, a milyet eddig egy második luxusló vásár sem tüntetett fel. Az eddigi bejelentésekből arra lehet következtetni, hogy mintegy 600 ló kerül a vásárra. A Tattersall fedett lócsarnokának tatarozását illetőleg a bizottság úgy határozott, hogy felkéri a magánépitési bizottságot, állapítsa meg, vájjon négy-öt évi használatot alapul véve, egyáltalán szükség van-e a tatarozásra. A magánépitési albizottság véleményétől teszi függővé azután a csarnok tatarozásának kérdését. (A sertésszállások.) A sertésszállásokon lévő tulajdonjogi korlátozás törlése ügyében tudvalévő- lég a pénzügyi bizottság egy szükebbkörü bizottságot küldött ki. Ez a szükebbkörü bizottság ma Vaszilievits János dr. alpolgármester elnöklésével ülést tartott. Előadó Márkus Jenő dr. tanácsjegyző volt. A bizottság rövid tanácskozás után egyhangúlag elhatározta, hogy a tulajdonjogi korlátozás törléséhez azzal a feltétellel járul hozzá, hogy a sertésszállástulajdonosok az értékemelkedés felét fizetik megváltási összeg fejében. Ez az összeg 1,600.000 korona. (A svábhegyi fogaskerekű vasút téli járatai.) A svábhegyi fogaskerekű vasút téli üzemének állandóvá tétele érdekében a svábhegyi villatulajdonosokból és állandó lakókból összehívott nagyobb küldöttség fog tisztelegni e hó 21-én, csütörtökön, délelőtt 11 órakor Bárczy István dr. polgármesternél. A küldöttséget Szebeny Antal dr., a kerület volt országgyűlési képviselője fogja vezetni, a ki a svábhegyiek kérvényének átadása mellett arra kéri a polgármestert, hogy a fogaskerekű vasútnak téli közlekedését, a mely hatásában már eddig is any- nyira jónak és üdvösnek bizonyult, alkalmas módon minden időre biztosítsa. Kérni fogja arra is, hogy a főváros legalább a saját üzemében csekélyebb viteldijjal II. kocsiosztályt is létesitsen a fogaskerekű vasúton, hogy igy ezt a közlekedési eszközt a szegényebb emberek is használhassák. (A házmesterek.) A főváros jogügyi bizottsága ma délután Déri Ferencz dr. tanácsos elnöklésével ülést tartott. A bizottság Édes Endre fogalmazó előadása alapján letárgyalta a házmesteri szabály- rendelet hátralevő szakaszait, úgy hogy ezzel a szabályrendelet tárgyalásával teljesen végzett és igy a tanács elé kerülhet. (Egy tisztviselő ünneplése.) Dobján László, a székes- fővárosi statisztikai hivatal közbecsülésnek örvendő tisztviselője, ma. ünnepelte hetvenötödik ezületésenapját. Kartársai ez alkalomból meleg ünneplésben részesítették a közszeretetnek örvendő öreg urat és ragaszkodásuk jeléül értékes emléktárgygyal lepték meg. TODOMÁHY. IB0DALOM. (-) Az akadémiák szövetségének nagygyűlése Rómában. Az akadémiák nemzetközi szövetsége május 9. és 15-ike között tartja üléseit Rómában. Ebből az alkalomból a világ minden részéből odaérkező tudósok részére nagy, országos ünnepségeket rendez az olasz kormány. A nagygyűlés hetében egymást fogják követni a lakomák és Ünnep- Bégek s az olasz király alkalmasint kihallgatáson fogja fogadni a külföldi akadémikusokat . A Magyar Tudományos Akadémia a nagygyűlésre Gold- zieker Ignáczot és|König Gyulát küldi ki. (-) A Csokonai- Kör irodalmi pályázata. A debreczeni Csokonai-Kör egy névtelen pártfogójának adományából a következő pályázatokat hirdeti: 1. Kívántatik egy prózában vagy verses formában Írott gyermekmese. 2. Kívántatik egy, a gyermek lelkivüágához mért lírai vagy elbeszélő költemény. Az irodalmi becsű pályamű jutalma 150—150 korona. A pályaművek más kezével vagy gépen Írva, jeligés levéllel ellátva, 1910 október 1-ig adhatók be a Csokonai-Kör titkárságához. KÖZEGÉSZSÉGÜGY. A A XVI. nemzetközi orvosi kongresszus munkálatai megjelentek. A kongresszus előtt megjelent 21 köteten kivül, melyek a referátumokat tartalmazzák, újabb 21 kötet az előadásokat és vitatkozásokat közli. Az általános kötet a megnyitó, a záró ülés jegyzőkönyveit, a tagok névsorát s az összes üléseken tartott előadások szőve- gét tartalmazza. A tudományos munkálatokat Torday Ferencz dr. főorvos rendezte sajtó alá. Első eset, hogy alig 8 hónappal a kongresszus után máris megjelentek a tudományos dolgozatok. A Franklin-Társulat nyomdája olyan munkát végzett, melyre méltán büszkék lehetünk. A kongresszus tudományos eredménye gazdag jutalom mindazoknak, kik a vezetésben részt vettek. az ttjsAg IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. § Az ügyvédi kamara tisztelgése Rohonyi államtitkárnál. A budapesti ügyvédi kamara és az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet tisztikara ma tisztelgett Rohonyi Gyula dr. igazságügyi államtitkainál, hogy őt kincveztetéso alkalmából üdvözölje. A kamara képviseletében megjelentek Szivák Imre dr. elnök, Brüll Ignácz dr. helyettes elnök, Papp József dr. titkár, Baracs Marczell dr. ügyész, Szmik Lajos pénztáros, az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdijintézét nevében ott voltak ugyancsak Szivák Imre dr. vezetése mellett Stern Sámuel dr. titkár, Gyöngyössy József dr. ügyész és Keresztessy József dr. pénztáros. Szivák Imre dr. elnök hosszabb beszédben kifejtette, hogy az ügyvédi kar a szeretet, a bizalom és a remény nevében üdvözli az uj államtitkárt, a ki hosszú ügyvédi pályáján integer jellemével és működésével magára irányította az igazságügyi kormány és a király figyelmét, de egyúttal kivivta az ország egész ügyvédi karának tiszteletét, rokonszenvét és kollegiális szeretetét. Az ügyvédi karnak a bizajma azonban az államtitkárral szemben nemcsak személyi vonatkozású, de elvi alapon is nyugszik, mert az államtitkár politikai működése alatt mindig szabadelvű volt és demokrata, a jog pedig voltaképpen nem egyéb, mint ezen eszményeknek megtestesülése. Utal arra, hogy az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézetnek gondozása és támogatása az állami hatalom részéről nagyon kívánatos. Nálunk, a hol a szegény ügy és szegényvédelem nincs államilag szabályozva, az ügyvédi kar látja el műiden ellenszolgáltatás nélkül a vagyontalan perlekedők peres és peren- kívüli képviseletét, s ez által teljesiti az állami adminisztráczió egyik eminens kívánalmát. Sürgős megoldásra vár a polgári perrendtartás és az ügyvédi rendtartás mindazon kérdésekkel egyetemben, a melyek kapcsolatosak ezen két nagy reform- alkotással. Az ügyvédek és a biróság közti kartársias viszony növelése és fejlesztése szintén elsőrangú igazságügyi politikai feladat. Ezt legjobban lehetne elérni azzal, ha az ügyvédi kar kitűnőségei birákká neveztetnének ki, a mi — elég helytelenül — az utolsó években teljesen szünetelt. Ezek mind elsősorban nem kari érdekek, de nemzeti kívánságok czélpontja, a melyeknek megoldását, vagy legalább is erős mértékben való előrevitelót méltán várja az ügyvédi kar az uj államtitkártól is. Beszédét azzal végezte, hogy egy csalódott és jogos ambicziójában kielégítésre nem talált ügyvédi karral nagy és sikeres jogpolitikát alkotni nem lehet. (Hosszas éljenzés.) Rohonyi Gyula dr. államtitkár meghatottan mondott köszönetét a küldöttségnek. Nem akar hosszabb beszéddel válaszolni, nem ad most pro- grammot, mert jól tudja azt, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara üdvözlete nem az államtitkárnak szól, de elsősorban a kollégának és ez teszi kedvessé és becsessé előtte a kar tisztelgését. Jelszava, a melyet hivatali működése alatt követni fog és akar, az, hogy mindig és mindenütt rendelkezésére áll az ügyvédi karnak azzal a tudással és tapasztalattal, a melyet éveken át, mint gyakorló ügyvéd gyűjtött. Hosszú ügyvédi pályáján tanulta értékelni azt a hatalmas erőforrást, a melyet a modern államiság a magyar ügyvédi karban bir és az anyagi igazságnak azt a tekintélyes biztosítékát, a mely az ügyvédi karnak a jogszolgáltató magyar bírósággal való összhangzatos együttműködésében rejlik. Minden erejével arra fog törekedni, hogy a jogkeresőknek és a jogszolgáltatóknak ezt a két nagy táborát a közös ideál és végczél, a modem magyar jogállam kiépítése érdekében egymáshoz közelebb hozza. Szem előtt fogja tartani a nagy és általános igazságügyi érdekek keretén belül és ezekkel teljes összhangban az ügyvédi kar jogos érdekeit és boldog lesz, ha a karért valami maradandót tehet. Együtt érez az ügyvédi kamarával, meg akar ismerkedni a kar egyes tagjaival, baráti viszony nélkül nem képzel sikeres és közvetlen érintkezést, a mi elengedhetetlenül szükséges. Ne várjátok be az évi jelentést, — ezzel végezte be beszédét az államtitkár — de jöjjetek hozzám bármikor teljes bizalommal, akár egy jó ideátok van, akár panaszotok vagy kérelmetek, bennem mindig az ügyvédi kar testvérét fogjátok megtalálni. (Hosszantartó éljenzés.) I* A budapesti ügyvédi kamara ezenfelül átira- tilag üdvözölte Vavrik Béla dr. curiai másodelnököt. Kiemelte a kamara, hogy Vavrik Béla pragrammja, a mit székfoglalója alkalmából kifejtett, nem volt egyéb, mint negyven évnél hosszabb bírói működésének klasszikus szavakkal való jellemzése. A kamara szerint az uj másodelnöknek tulajdonságai, bölcsesége, a jogtudomány minden ágában való szakképzettsége és közismert igazságszeretete, humánusan érző szive kiválóan predesztinálták őt arra, hogy a Curia másodelnöke legyen. Végül meleghangú búcsút vett a budapesti ügyvédi kamara a nyugalomba vonuló másodelnöktől, Bernáth Gézától, a kinek nagy bírói erényei voltak, a ki nem engedett a hatalom befolyásának sem. A Curia ügyvédi tanácsát ő vitte be az életbe, a miért a kar neki örökre hálás marad. § A bírák tehermentesítése. A budapesti ügyvédi kör április 21-én este fél hét órakor Szemere-utczai helyiségében értekezletet tart, a melyen folytatják a bírák tehermentesítésének s a budapesti járásbirósági szervezet reformjának megvitatását. Eddig felszólalásra Bihari Mór dr., Blauner Mór dr., Waigand József dr. jelentkeztek, Teller Miksa dr. pedig zárszóval fog élni. Az értekezlet után társasvacsora lesz. § A Wekerle-kormány sajtópanasza. Ama pör- ben, a melyet a lemondott koalicziós minisztérium egyes tagjai és Szterényi József volt államtitkár egy sértő röpirat megjelenése után a röpirat szerzője, Habár Mihály hirlapiró ellen indított, a mai napon az ügyészség átküldötte Szlavek dr. vizsgáló- biróaak az Apponyi Albert gróf, Darányi Ignácz és Kossuth Ferencz volt miniszterek sajtópanaszára vonatkozó bizonyítékok anyagát. A vizsgálóbíró a terhelt jogi képviselőjét, Gál Jenő dr.-t ez iránt értesítette és kijelentette azt is, hogy elsőnek az Apponyi Albert gróf volt vallás- és közokta- tá.sügyi miniszter panaszára vonatkozó bizonyítékok ügyében óhajtja a bizonyítás lefolytatását és pedig a Népszínház—Vigopera bérbe vétele ügyében Mader Raoullal és Bálint Dezsővel folytatott egyezkedések tárgyában. A vizsgálóbíró az erre vonatkozó összes iratokat bekéri a belügyi és a közoktatásügyi minisztériumtól. A védő az ügyészség által előterjesztett bizonyítási anyagra nézve írásbeli előterjesztést tett, a melyben kijelentette, hogy védencze az Apponyi Albert grófhoz intézendő kérdések által tisztázni óhajtja azt, hogy a Népszínház—Vigopera átvételénél ki járt közben és hogy a volt közoktatásügyi miniszter milyen összegeket utalt ki ? A vizsgálóbiró április 26-ikára idézte be Habár Mihályt és másnap április 27-ikén Apponyi Albert grófot fogja kihallgatni. A védő előterjesztésében azt is kívánja, hogy a vizsgáló- bíró soron kivül, még a tanúkihallgatásokat megelőzőleg foglalja le azt a táviratot, a melyet Ferencz Ferdinand trónörökös főudvarmesteri hivatala intézett a közoktatásügyi miniszterhez és a mely távirat állítólag arról szól, hogy Mader kívánságát teljesíteni kell. A vizsgálóbiró azonban az ügyészség ellenzése folytán ezt a táviratot nem foglalhatja le, mert ennek tartalma az Apponyi AJ bejt gróf és Mader Raoul kihallgatása révén is kideríthető. A védőnek Apponyi Albert grófhoz intézendő kérdésekre vonatkozó előterjesztése kapcsán a vizsgálóbiró azt határozta, az iratokba csak Habár Mihály kihallgatása után enged betekintést és csakis a terhelt nyilatkozatainak jegyzőkönyvbevétele után engedi meg a védőnek, hogy a kihallgatandó Apponyi grófhoz intézendő kérdőpontokat az ügyészség kérdéseinek kiegészítésére beterjeszthesse. § A Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület magyar csoportja április 22-én (pénteken) délután hat órakor a Magyar Tudományos Akadémia heti üléstermében ülést tart, mélynek tárgyai: 1. Darvai Dénes dr. előadása: Beszámithatóság és determi- nismus. 2. A közveszélyes bűntettesek kérdésében kiküldött bizottság jelentése. § A szétkaszabolt nagyanya. Argarits Antal kispesti lakos, légszeszgyári munkás, egy baleset következtében balkezét megsértette és ez megbénult. Miután egy időre munkaképtelenné vált, szorult anyagi helyzetbe jutott és a vele együtt élő Barta Eszterrel együtt szűkölködött. Ebben az állapotában Peregen lakó Juhász Józsefnéhoz, nagyanyjához fordult, de ez a gorombán fellépő unokát elutasította. Argarits elkeseredésében a múlt év szeptember 18-ikán este Kispesten felmászott egy tehervönat tetejére és igy utazott Peregre, 72 éves nagyanyjához. Az öreg asszony ezúttal sem akart neki pénzt adni. Erre a megvadult unoka fejszét ragadott kezébe és negyvenhét csapással valósággal szétdaraholta az öreg asszonyt. Aztán kisietett a pályaudvarra és ismét egy teherkocsi tetején sietett vissza Kispestre. A borzalmas esetet csak másnap tudták Csütörtök, 1910. április 21,