Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 32-es doboz
1 2. SZÁM. Néptanítók Lapja. & és különösen Goethének sok jo' előadással tartozunk, sok rossz, lehetetlen előadásért. A Faust új fordítása, kiosztása, rendezése, kiállítása elodázhatatlan feladat. Tasso, __ Gőte nagyon megérdemelne néhány estét. Uj, hő és modernül fölszerelt színpadon az utóbbinak előadása is csak jóakarat kérdése. És hol marad Kleist, akinek hiánya szégyen minden modem színház műsorára? Legalább a Prinz von Homburgra szükség van s idők folyamán előkerülhet az Eltört korsó, Heilbronni Katica, Penthesileia is. Hol van Hebbel, aki az ötvenes években szerepelt a Nemzeti Színház műsorán, de ma talán ezer magyar ember sincs, aki egy munkáját ismerné ? Pedig micsoda kincsek vannak benne elrejtve! És ő is hat megfelelően előadva — tanú rá a Thália Mária Magdolnája. Hol van Hauptmann, akinek a Nemzeti Színház valóságos rosszakarattal választotta ki egy gyönge darabját, hogy nálunk örökre diszkre ditálja ? Miért nem adták a Magányos embereket, a Szegény Henriket, a Prémes bundát stb. ? Ennek mind meg kell történnie, a közönséget nem lehet mesterségesen megakadályozni abban, hogy a mai irodalom közvetlen előzményeit, ható erőit megismerje. De nem sorsolhatjuk fel azt a nagy sereg drámát, amely oly szégyenletes módon hiányzik a Nemzeti Színház műsorából. Amíg ezek és társaik szerepelni nem kezdenek ott, nem is beszélhetünk a színház kultúrális szerepéről. A következő cikkben áttérünk a modern magyar és külföldi darabokra s ezekkel kapcsolatban a legfontosabb kérdésre, mely az eddigi és még ezután feltárandó eszmék lehetőségére döntő hatással van: az igazgató helyzetére. Nemzeti kultúránk megújhodása. írta: Végh István. Nemzeti kultúránk fejlődésében határjelző, korszakos időszak az 1907-ik esztendő. Nemzeti életünk önállóságra, függetlenségre törekvő, hazafias föllendülése, az 1907.: XXVI. és XXVn. t.-c.-nek megalkotása, életbeléptetése, amellett, hogy fölkeltették a már hanyatló közérdeklődést, a magyar nemzeti kultúra minden tényezője, minden tagozata iránt, a közel 40 éves népiskolai törvény által kijelölt fejlődési iránynak erőteljesebb, önállóbb jelleget, öntudatosabb nemzeti tartalmat adtak. A törvényhozás igazán nagy és elhatározó lépést tett dóré. Végre valahára fölismerte, köztudattá tette, hogy nemzeti népnevelés nélkül önálló, nemzeti állam nincs, nem lehet, nem is képzelhető. Nemzeti kultúrát, a nemzeti kultúrának értékes, jövőt teremtő tartalmat, csak az anyagi nyomorúságtól ment, a lenyűgözés jármától fölszabadított, önálló cselekvési szabadsággal fölruházott, hazafias érzületű tanítósággal lehet teremteni, illetve fejleszteni. Hogy e nagy és ideális cél érdekében hozott törvények nem mindenkit elégítenek ki s hogy nekünk is vannak jogosult panaszaink, az a dolog természetében rejlik, Ez olyan jelenség, mely kisebb-nagyobb mértékben minden törvénynél előfordul. Egy azonban bizonyos és ez az, hogy a magyar nemzeti kultúra megújhodásához, a magyar nemzeti állam kiépítéséhez, az igazi alapvető munkát e törvények segélyével el lehet és el is kell végezni. Nincs olyan törvény a világon, melyről mindenki azt mondja, hogy az tökéletes alkotás ... de olyan sincs, melynek hiányait, becsületes, hazafias, erélyes végrehajtással pótolni ne lehetne. Igen! A törvény megvan, csak hazafias, erélyes, jó végrehajtás kell s rövid időn látni fogjuk mindenfelé, még a legszélsőbb, a legtúlzóbb perifériákon is a magyar állameszme őrtüzeit, lelkesedéssel harcoló kator náit a sikerrel vívható harc egyedüli helyén, a magyarnyelvű népiskolában; hallani fogjuk zengzetes magyar nyelvünket, a tót, a német, az oláh, a fiorvát anyanyelvű polgártársaink ajkain is. És eljő az az idő, midőn a haza minden polgára büszkén vallja magát az egységes magyar nemzettest tagjának. De a törvény maga csak foglalatja, a címer, a zászló csak külső jelei az iskola magyar nemzeti voltának. A tanítóságtól függ mindaz, amit a törvényekkel a törvényhozás, a kultuszminiszter elérni akarnak s attól, hogy az illetékes tényezők, maga a municípium, a nemzeti élet, a magyar alkotmányosság, a nemzeti állameszme e menedéke, védbástyája, ennek végrehajtó közegei, mennyi kultúrális érzéket tanúsítanak a törvények végrehajtásában s a magyar tanítók tevékenységének erkölcsi és anyagi támogatása és védelme tekintetében. A föladat, melynek megoldását a nemzet a tanítóságtól várja, nem olyan könnyű, mint amilyennek egyelőre látszik. Tiszta magyar vidéken nem mondom, hogy nehéz, de nemzetiségi és felekezeti elfogultsággal telített vidéken, hol a nemzetiségi fanatizmus uralkodik a helyzeten, bizony nehéz föladat vár a tanítókra. Ily helyeken a néptanító folytonos harci tűzben áll föladatáért, ha hivatásának magaslatán áll, ha esküjéhez hű akar maradni. Ha pedig lanyhán, mint szokás mondás: „szem- húnyva“ ímmel-ámmal végzi tisztét, könnyen esküszegés bűnébe esik. A magyar néptanítónak a meggyőzés és meggyőződés erejével arra kell törekedni, hogy a magyar nemzeti kultúra e hazában még az egyesei: számára is olyan életszükség legyen,
