Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

leggyöngédebb viszony fűzi őket össze, daczára, hogy Bem aristokrata és mo- narchista, Sándor pedig demomata és re- publicanus, mit egymásnak nyíltan beváltanak.

Bem csatáiról bés élve — minők Sándor szerint a világtörténetben még elő nem fordultak — elragadtatásában Bemet minden idők legnagyobb emberévé emelte. E fölött támadt köztünk alegelsőkomolyvita; minthogy én szintúgy el vagyok fogúivá Shakespeare iránt, mint ő az öreg iránt.

Bem Petőfi Sándorban a népköltőt szerette : s miután őt őrnagygyá nevezte s a harmadik osztályú érdemjelt mellére tűzte : haza küldé öt elhagyott lantja mellé, hol szerinte, nagyobb szüksége van rá a nemzetnek, mint a táborban.

„Combattes mon ami, comme je com- battero is, justque a mon dermier moment!* Mondá neki az öreg, utóbbi elválásuk perczében.

M.-Vásárhely, jul. 27. 1849.

Az ojtozi szoroson, mely Moldovába visz különösen lépettünk meg. Szemközt velünk egy csapat lovasság jön, melynek sisakjai az orosz gyalogságéhoz hasonlítottak. Már elfogottaknak tartottuk magunkat, midőn észrevesszük, hogy ezek Bem huszárai, kik e diadaljeleket Moldvában szöí ezfék, hol mm tégy kétezernyi orosz sereget szétvertek. Fél óra múlva Bem is érkezett vissza Moldvából.

Midőn Sándor, Bem kocsijára felugorva, öt megölelte, az öreg hangosan nevetett örömében. A bereczki lakósok, kik ezt látták azt kérdezték tőlem: „oz az ifjú talán fia az öreg urnák?*

Feltűnő, hogy Petőfi Sándornak soha sem volt ily kicsapongó kedve, tudtomra, mint ezen az egész utón, de különösen Bemmeli találkozása után. Egész nap versben beszélt. Utánozta Bem beszédmódját és azt mesterileg tudta. Kedélyes pajkos- sága már bosszantani kezdett, minthogy én szórakozott, buskomoly voltam.

Klapkávali összekoczanásakor, Budapesten, másodízben vetette le Sándor a honvédruhát s Bem azt most másodszor adta neki vissza, ilyen formán tevén róla jelentést a hadügyminisztériumnak: „Petőfi Sándor őrnagy urat, kivel Klapka tábornok oly méltatlanul s gyalázatosán bánt: karsegédemmó kineveztem.*