Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz
íme az érzés, eszme, valóság e csőd Is harmóniája, milyen azonban képzeletből nem, csak a valóság hatására születhetik meg egy arra alkottatott lélekben. Lássunk egy másikat. Midőn 1848. novemberében mint kapitány Debrecenben volt s nejét Erdődön hagyta, neje a miatt, hogy gyermeke szülotéséhez oly közel el birta hagyni, szemrehányó levelet irt, melyben, amit Juliánom egyszer mondott, az állt, hogy bizonyosan már nem is szereti. A költő e levélre szintén levélalakban Szeretlek kedvesem c. dithyrambjával felelt anélkül, hogy bár egyszer is emlitné benne az okot, a levelet. Egyenesen szerelme festésébe kap s a költemény az érzelem majdaem hihetetlen forróságát érezteti, annyira, hogy Julia, kihez a rajongó szerelem annyi nyilatkozatait intézte, egyre sem volt büszkébb, mint erre. Ilyet főleg a Júliához irt költemények közt nem egyet lelhetünk, melyekben az érzelem és gondolatok mintegy a földtől elválva tiszta érzelmi régióba emelkednek; a költő a valóságból indul ki, de kiszáll korlátáiból; az vonja, ami rajta túl, fölötte lebeg, amit látni, hallani, érezni csak ő bír. A ily költeményei közül tekintsünk meg még egyet. A költő 1848. augusztusában irta Itt benn vagyok a férfikor nyarában c. költeményét. A tapasztalati benyomást ebben is legfölebb a cim jelzi. Az ébresztette föl érzelmeit, hogy már teljes férfikorába lépett. De ehhez azonnal az érzelmek egész sora tárul. Eszébe jut, hogy az eltűnt ifjúság magával vitte ábrándjait, a valóság letörölte az életről a költészetet, hogy dicsvágya már kialudt, hogy mint polgár az 1848-ik év e szakán csak satnyulást, pusztulást lát, mely ellen semmit Bem bir tenni. Mindebben csak egy vigasztalása van, neje szerelme s ezt az egész költemény lényegévé teszi s abban fejezi ki, mint refrainban, a költemény sűrített érzelmi és eszmei lényegét. Milyen sötét vön a világ, az élet, stb. Ezt az érzelmi alapeszmét aztán a végső versszakban a maga teljességében himnuszszerü lángolással s rajongó átszellemülés erejével fejezi ki. Lássuk már most magát a költeményt: Itt benn vagyok a férfikor nyarában, stb. E példákat akárhány nyal szaporíthatnék; de mind csak azt bizonyítanák, amit már mondtunk, hogy ő igen, a valósághoz támaszkodik, talán inkább, mint bármely más lyrikus ; de nem marad benne: neki a valóság csak támasz, hogy föléje emelkedjék, hogy valamit adjon a maga saját nagy egyéniségéből nekünk. Költészete, mint az igazi íyra mindig és mindenütt, a valóság lelki
