Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz
kikéi. Da arról, hogy ez a lóikéba hüllőit mag miként kel ki igy vagy úgy, ő nem tehet; ez egyéniségének a természettől nyert sajátos berendezésétől függ s költészetének a valódi élményekből e táplálkozása az, amit lyrikus őszinteségnek nevezünk. in. A valóság iránt ez élénk érzés mondatja vele e magára nézve fontos nyilatkozatot: ,En az az ember vagyok, ki az igazért a szépet is föláldozom. Ezt sokan vették már rossz néven tőlem, de ha még többen veszik, sem bánom. Ami igaz, az természetes, ami természetes, az jó és szerintem szép is. Ez az én esztétikám. (Aranyhoz. 1847. márc. 31) Ezért tette ő saját élete és lyrai költészete legfőbb alapelvévé a határt nem ismerő őszinteséget, melyről versben és prózában oly gyakran nyilatkozik. Lelke, útja tetteiben egyenes, szavaival egy érzése, tétovázva álbeszédet nem keres. (Én. 1843) Ezzel jár az egyszerűségnek a magasztalása a művészetben, melyre szintén újra vissza-visszatér. Ezért tárgyai, illetve érzelmei föltárásában a legnagyobb, mondhatni korlátlan szabadságot veszi; az a tárgy jó, mely meg bírja hatni. Eképpen költészete külső és belső életének naplója, melyben oly szabadon szól, mintha egyedül magának irná; egyéniségének valódi kinyilatkoztatása, melynél nincs semmi közvetítőre szüksége. Mondhatni, hogy érzelmeinek születése és papírra vetése ugyanegy belső ösztönzés eredménye; ki kell fejeznie őket ellenállhatatlan erővel s dalának jutalma maga a dal. Reája teljesen illenek Goethe Byronról mondott szavai: .Költeményeiben oly könnyedén odavetett realitás van, mintha rögtönzések volnának.* Minden lépés müvei megismerésében közelebb visz és mélyebben ismertet meg személyiségével egészen a legbelsőbb redőkig. És abban a mértékben, amint megismerjük érzelmeit, megindulásait, lelkesedését s azt, hogy miként hatott lelkére a környező élet; annál jobban nő szemünkben nemcsak a költő, hanem az ember is; mert annál csodálatosabbnak látjuk a lélek gazdagságát, alkalmazkodó és feldolgozó erejét. .Benne minden iz egy költő volt, — mondja Gyulai jellemzőn e tulajdonáról. Iskolában, őrhelyen, uton-utfélen, nyomorban, kényelemben költött. Ez volt gazdagsága szegénységében. Reggel fájdalmait panaszolta, este már pajkos dal lebegett ajkain. Viszontagságteljes élete kifogyhatlanul újabb meg újabb anyagot szolgáltatott költészetének. Acél kedélye sohasem veszté el ruganyosságát. Minden nyomás dalt pattantott elé. Mintha minden csak
