Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

is, vizet is tisztán. Nem szeretem sem emberben, sem borban a vegyüléket.“

Egyik este beszélgetni kezdett múltjáról, elmondva, hogy mennyit küzdött, mint ván dorszinész és mint közvitéz. Többek között egy goromba altisztjéről beszélt, a ki folytonosan üldözte a szegény sors-üldüzött embert. „Gyakran x/2 óráig tartotta nekem erkölcsi szónoklatait — mondá — s ha e közben lábaimat megmozdítottam, rám rivalt; sót egy ízben, midőn keresztbe mertem fonni előtte karjaimat, reám dobta sipkáját. „Szegény Sándor — mondá Petőimé és sokáig tartott ez az állapot?“ Nem — mondá ő — és ez az altiszt volt az az őrmester, ki a múltkor Pesten berontott hozzám és könnyes szemekkel kért bocsánatot a múltakért. Ez volt egyik legfényesebb elégtételem éle temben.“

Még egy kis epizódját beszélte el életének.

Midőn — beszélte — nejével és annak akkor még gyermek nővérével, a fájdalom, korán elhunyt Gyulai Pálné- val utaztak (hogy hol, nem emlékezem) egyszer csak megállították és útlevelet kértek tőlük. Petőfinek volt ugyan útlevele, de azt nem tartotta szükségesnek mindig magánál tartani. Valahol ott volt podgyászai között. A kis leány megijedt s mint a ki zárdában növekedett s még egészen a zárdái nevelés hatása alatt állott, imádkozni kezdett. „Oh bár Szent Alojziusom volna — kiáltotta — az segítene rajtunk.“

„Ne félj semmit Mariskám — szólt Petőfi — én megkísértem szentedet személyesíteni“, és ezzel odafordult a ko-