Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

*■

’ f

csihoz közeledő, intelligens külsejű fiatal emberhez s igy szólott; „Én Petőfi Sándor vagyok !•' A fiatal embert egészen hidegen hagyták e szavak s azt felelte:

„Kérem az útlevelét“! Mit volt mit tenni, elő kellett keresni az útlevelet, hogy aztán tovább utazhassanak.

Egy más helyiséghez érve, újra útlevelet kértek tőlük. Petőfi szó nélkül nyújtotta azt át egy egészen öreg embernek, ki alig hogy a Petőfi nevet megpillantotta, könnyezve szorította őt karjaiba, áldva a teremtőt, hogy a nagy költőt végnapjaiban látni engedte.

Később Petőfi költeményeire tért át a társalgás. „Sáudor — mondá atyám — ha Csokonai látna téged a túlvilágról, azt mondaná, a mit te Írtál fiad születésekor, hogy lelke te benned él.“

„Azt ne mond — mondá Petőfi egy kissé hevesen — én nem akarok Csokonaihoz hasonlítani. Ő pénzért bárkihez irt verset, én pedig soha be nem. szennyeztem azzal toliamat. Egyetlen költeményemet Írtam főranguakhoz: a „Batthiányi és Károlyi grófnők“ czimüt,

s azt sem engedtem „összes költeményeim“ közé betétetni.“

Sokat beszélt Vörösmartyról, Aranyról, Szalontán idézésükről és Tompáról. Ez utóbbiról, mint egy magával megha- sonlott, sötét kedélyű emberről részvéttel mondta, hogy midőn nála volt látogatóban, együtt sétálva, találkoztak Tompa nehány hallgatójával, kik őt tiszteletteljesen köszöntötték. Tompa azt kérdezte Petőfitől: ,Láttad-e a gúnyt ez emberek arezán, avagy láttad-e azt a rósz akaratot?“ Vagy másutt: „Xózd-