Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz

Ez a gyermekkori lakhely, amilyen egyszerű volt, olyannyira kedves lett a mi költőnknek. A virágzó akáczok a homok szélén, a törpe-füzek odakinnt a mezőn, a távol fehérlő szikes s a hajló aszu-fü nyári alkonyatkor, a piruló hajnal tündér« világa a végtelen rónán, a fényes, fülledt napsu« gárban rengő délibáb, a kolompoló gulya s „pattogása hangos ostoroknak“ megmaradt a fejlődő lélek mélyén kitörölhetetlenül. Azok a kis nád« fedelű házak, a deszkapalánkok, a juhnyáj, meg a gémes kutak vele mennek majdan világgá s övezzék bár a Kárpátok bérczei vagy Erdély őserdeje, lelke visszavágyik a rónára, a Kiskunságba, amely olyan neki, mint „egy nyitott levél, s vannak belé írva szép, nagy gondolatok . .

Orlay Petrich Soma, aki annyi jó és rossz napot töltött el Petőfivel, azt irja gyermekkoráról emlékezvén, hogy meglehetős élénk, pajkos gyerek volt és egy kicsit engedetlen, ami az apát sokszor kemény bánásmódra kényszeritette.

A költő kedves barátja és lakótársa Orlai még egy kis epizódot beszél el, mely a bordalok későbbi költőjét sejteti a fiúban. Négy esztendős volt a Sándor gyerek, mikor egy Salkovics nevű ismerősük Petrovicsékhoz vitte a fiát mészárosinasnak. Salkovics ott maradt ebéden és Sándor volt a szomszédja. Ebéd alatt a Salkovics tele poharát olyan ügyesen csúsztatta a magáé mellé s öntötte át a bort a saját poharába, hogy Salkovics alig vette észre. Végre mégis rájött a dologra, látván a bornak indokolatlan fogyását, — de amint kaczagva elmondja az esetet, az öreg Petrovics csaknem megverte a Sándor gyereket, aki alaposan becsipett a szomszéd borospoharából. Ezen aztán nagyot nevettek s a kaczagásba fuladt az apai harag.

Mari asszony pedig arról panaszkodott Or- laynak. hogy Sándor fia olyan furcsa izlésü. Nem tesz ezukrot a kávéjába, hanem keserűen iszsza. Azt jövendölte róla, hogy az élete éppen olyan keserű lesz, mint a kávéja.

Hat esztendős korában pedig Varga Bene- rdekéknél lévén névestén, a nagy társaságban Sándor elaludt. A katolikus papok korábban távoztak s a Sándor gyerek arra ébredt föl, hogy nagy zajjal kisérik ki és búcsúztatják a papokat. Amint a szülők visszajöttek, a kis Sándor azt mondja: „Elmentek a papok? Ezek a papok! mindenkinek asszonyt adnak, magoknak egyet sem hagynak!“ — Varga Benedek a házi gazda az erre támadt általános derültségben azt mondta Petrovicsnak: „Barátom! ezt a fiút tanittásd, ebből tudós ember lesz!“ így jegyezte ezt föl Behm Mari tanítónő, aki Varga Erzsébettől, a Benedek leányától hallotta- -- ' ' - 'i