Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz

Ez a gyermekkori lakhely, amilyen egyszerű volt, olyannyira kedves lett a mi költőnknek. A virágzó akáczok a homok szélén, a törpe-füzek odakinnt a mezőn, a távol fehérlő szikes s a hajló aszu-fü nyári alkonyatkor, a piruló hajnal tündér« világa a végtelen rónán, a fényes, fülledt napsu« gárban rengő délibáb, a kolompoló gulya s „pat­togása hangos ostoroknak“ megmaradt a fejlődő lélek mélyén kitörölhetetlenül. Azok a kis nád« fedelű házak, a deszkapalánkok, a juhnyáj, meg a gémes kutak vele mennek majdan világgá s övezzék bár a Kárpátok bérczei vagy Erdély őserdeje, lelke visszavágyik a rónára, a Kiskun­ságba, amely olyan neki, mint „egy nyitott levél, s vannak belé írva szép, nagy gondolatok . . Orlay Petrich Soma, aki annyi jó és rossz napot töltött el Petőfivel, azt irja gyermekkoráról emlékezvén, hogy meglehetős élénk, pajkos gye­rek volt és egy kicsit engedetlen, ami az apát sokszor kemény bánásmódra kényszeritette. A költő kedves barátja és lakótársa Orlai még egy kis epizódot beszél el, mely a bordalok későbbi költőjét sejteti a fiúban. Négy esztendős volt a Sándor gyerek, mikor egy Salkovics nevű ismerősük Petrovicsékhoz vitte a fiát mészáros­inasnak. Salkovics ott maradt ebéden és Sándor volt a szomszédja. Ebéd alatt a Salkovics tele poharát olyan ügyesen csúsztatta a magáé mellé s öntötte át a bort a saját poharába, hogy Salko­vics alig vette észre. Végre mégis rájött a do­logra, látván a bornak indokolatlan fogyását, — de amint kaczagva elmondja az esetet, az öreg Petrovics csaknem megverte a Sándor gyereket, aki alaposan becsipett a szomszéd borospohará­ból. Ezen aztán nagyot nevettek s a kaczagásba fuladt az apai harag. Mari asszony pedig arról panaszkodott Or- laynak. hogy Sándor fia olyan furcsa izlésü. Nem tesz ezukrot a kávéjába, hanem keserűen iszsza. Azt jövendölte róla, hogy az élete éppen olyan keserű lesz, mint a kávéja. Hat esztendős korában pedig Varga Bene- rdekéknél lévén névestén, a nagy társaságban Sándor elaludt. A katolikus papok korábban tá­voztak s a Sándor gyerek arra ébredt föl, hogy nagy zajjal kisérik ki és búcsúztatják a papokat. Amint a szülők visszajöttek, a kis Sándor azt mondja: „Elmentek a papok? Ezek a papok! min­denkinek asszonyt adnak, magoknak egyet sem hagynak!“ — Varga Benedek a házi gazda az erre támadt általános derültségben azt mondta Petrovicsnak: „Barátom! ezt a fiút tanittásd, eb­ből tudós ember lesz!“ így jegyezte ezt föl Behm Mari tanítónő, aki Varga Erzsébettől, a Benedek leányától hallotta- -- ' ' - 'i

Next

/
Oldalképek
Tartalom