Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz

előadást. A Rondella a Régi posta-utcza Duna felőli végén állt, a Hacker-terem pedig a Király- és Dob-utcza közötti házak egyikében.

Szülőim is, mint minden szépnek pártolói, hűségesen látogatták az előadásokat, s olykor nekem is kijutott a szerencse. (Néném akkor már férjnél, testvéreim pedig kicsik voltak. Azért emlegetem csak magamat.) A magánéletben is láthattam szülészeket, mert szüleim meghívták ebédre az ismerősöket. Murányit, Murányinét (született Lefébvre-leány, franczia eredetű), Ivántornét, Dérynét, Udvarhelyit, ennek nejét, meg Benke Józsefet (Jókainé atyját) s Tóth Istvánt.

— Ah, Benke, Benke ! Mért hozott maga minket Magyarországra ? (Benke volt tudniillik az, a ki az Erdélyből való kijövetelre buzditá őket.)

— Mi rosszat tettem hát ezzel ? — zúgolódott Benke.

— Rosszat, nagyon rosszat! Mert Erdélyben többé meg nem elégszünk ! — válaszolt < a mindig elmés és nagyon szép Murányiné.«

Teréz néninek annyira tetszett a szép Murányiné, hogy mindenáron hasonlítani akart hozzá. Ha egyebekben nem, legalább neki is legyen olyan szép íves szemöldöke, mint Murányinénak, s egyszer, titokban, a tükör előtt, remegve az izgatottságtól, dús, széles szemöldökét ollóval kezdte Murányi-félére nyírni. Az egyikkel cl is készült, mikor aztán a mama meglepte, s büntetésül — nem engedte a másikat utána nyírni, hanem kétféle szemöldökkel kellett szégyenkeznie hetekig, mig a másik annak rendje és módja szerint utána nem nőtt. Hja, a primadonnák már akkor is sok bajt csináltak.

Ebbe áz időbe esik az első magyar szép- irodalmi almanach megjelenése Pesten. 1822-ben Trattner Tamás kiadónál megjelent az Auróra, Kisfaludy Károly korszakot alkotó szerkesztése alatt.

A hatás nem maradt el. Lelkes felbuzdulás és egy egész raj fűzfapoéta. Nem volt az a literátus ifjú, a ki ne irt volna egy-két verset, hogy azzal imádottját ostromolja, vagy a varrókosarába csempészsze. A szerelem kezdett megrimesedni. Prózai udvarlókat már nem is láttak szívesen.

Társas összejövetelek alkalmával a magyar családokban verseket olvastak fel, s ha ezek meg voltak zenésitve, el is énekelték azokat, együttesen. Ebből az időből való a »Szép Lenka vár a part felett . . .« zenéje s a »Szép fiad, ha él-e, Hol van s merre tértMelyet annyiszor hallottam a kert almafái alatt, vagy gitárkisérettel anyám házában magam is. A »Képeddel alszom el .. .« is ebben az időben lett népszerű. »Ki ver fel súlyos álmomból... s az »Ott, hol a Mátra ölén epedőn szól gyakran a pásztori sip .. .« Egyáltalán, a szerenádok kezdtek divatba jönni, s a mostani Károlyikerttel szemben lakó öreg táblabiró arra a rémitő zenelármára ébredett egy este, hogy valami amoroso az ablak alatt fújta Schubert »Stándchen«-jét: Leise flehen meine Lieder . .. s éktelen haragra gyuladva, leöntött az ablakból, utána kiáltva a zengőnek, hogy :

— Mizerábler Kerl . . . Werd ich dir geben singen Svájneráj für májne Tochter fon Leisen und Flöhen!

Hogy az irodalmi szereplés nem volt valami nehéz dolog ebben az időben, arra példa a Teréz néni esete, a ki egyszer egy rejtvényt

csinált nagy titokban, de valaki elorozta a fiókjából s elvitte a »Hasznos Mulatságok« (a Kulcsár István lapjának szépliteraturai melléklete) szerkesztőségébe, a hol is nagy büszkén kiadták. »És ime, — mond Teréz néni — mintha valami jeles munka került volna ki elmémből, valaki érte egy tömjénző verset csúsztatott emlékkönyvembe, a »Hazai Tudósítások« (Kulcsár lapja) pedig köszöntő verset irt hozzám. Az én koromban ily kevés kellett a dicsőséghez .. .«

Már 1825-ben Vörösmarty e versét énekelték széliében:

»Nyugszik a szél, csendes a hab,

De szivemben zaj vagyon ...«

Fáy Andrástól pedig, a Karacs Teréz példájára, ezt :

»Ne sírj, lánykám, bogy a végzés Elválaszt minket...«

Milyen nagyokat sírtak anyáink és nagyanyáink ezen zöngedezések mellett ! Nagyon csekély okokra könybe lábadtak a szemek. Könnyen meginduló kor volt az, de jól mondja a Romeo-beli szolga : »Ha könnyen fölindulsz, könnyen el is szaladsz !« Nem is volt tartós a lelkesedés, s ha olyan hivatott emberek nem őrizték volna a német Pest egyes zugaiban a magyarság vesztatüzét, kialudt volna az rövid időn.

A Fáyék háza volt az egyik erős mentsvára a magyarságnak. Fáy András a József-utczában vett magának házat. Akkor Tavasz-utczának hívták. Abban a házban ünnepelték az András- napokat, melyekre a pesti magyarság eleje és az akkori irói vüág egészben hivatalos volt. Teréz nénénk 1825-ről ezt írja jegyzeteiben: