Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz

szór pedig már sokan voltak, még pedig a javából. Ekkor napi huszonöt garasért másol- gatta a diétáról szóló tudósításokat, hogy éhen ne haljon. Mindennap másnál lakott,- szinészpajtások, diákismerősök hívták meg egy- egy éjszakára hálásra. De Pozsonyban szerzett barátai közt volt Vachot, a ki Nagy Ignáczhoz ajánlotta be s általa kapott ideig-óráig tisztességes keresetet.

Jó Isten, ha ma igy kellene nyomorogni valamelyik fiatal Írónak vagy színésznek !

De hát, Petőfi is elkoptatta már azt az egypár csizmát, a mely, Egressy szavai szerint, odaköti az embert a komédiához. Nem volt nyugta a pesti jómódban. Színész akart lenni megint.

Eleinte a Nemzeti Színházra gondolt. De hát az, mint maga mondta, nagy fa. Még nem vágja bele a fejszéjét. Tehát el, a vidékre. Ha lehet: Erdélyország valami távoli zugába, a hol kis társulatnál ő lehet az első, s játszhatók Coriolánt, Hamletet. Ha majd aztán ismerik Erdélyszerte mint jó színészt, majd visszatér Magyarországba, s akkor fog bámulni a sok nyomorult komédiás, a ki most azt sem hiszi el róla, hogy ő az a költő Petőfi. Ez keserítette legjobban.

Volt egy pár forintja, Nagy Ignácz is kiadta a bentmaradt csekély fizetését, vett magának egynéhány rend tisztességes színpadi ruhát s egy nagy fringiát.

Útja Debreczenen keresztül vitt. »Ö Deb- reczen, ha rád emlékezem !«

Ott tartott első stácziót. Komlósy társulata játszott Debreczenben. Petőfi neve már akkor jól hangzott s Komlósy nem rosz- szul okoskodott, mikor azt gondolta, hogy a hiresedni kezdő ifjú poéta neve nem fog rosz- szul állani a szinJapon, melyet persze Debreczenben nem Írtak, hanem nyomtattak. Kihordani azonban még mindig a színészek hordták ki, még pedig jutalomjáték napján a jutalmazandó, a kinek keserves, de jöve- delmes tiszte volt még azonfelül este, kifestve, jelmezben a pénztárhoz ülni és .komplimen-' tumok és mosolygó köszönetmondások között beszedni az entrét. Keserű sors ! Déryné panaszolja, hogy majd a föld alá sülyedt, mikor tőle is megkövetelték a pénztári asztalkához való ülést, igaz, hogy százakat öntöttek eléje, de hát nem minden színész vagy színésznő reszket a forintokért. Némelyik néző aztán jónak látta a kasszánál ülő jutalmazandó markába csúsztatni egy kis külön — no, mondjuk ki — borravalót!