Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz
Nyomorult mesterségnek tartották ezt a miénket még ötven esztendő előtt is ! A legvirgonczabb szinlapkihordó Kádár volt, igaz nevén nem tudom hogy hitták, de az tény, hogy annyit tudott mesélni a czédula kihordásakor a füszeresboltban, a patikában, a borbéjyofficzinában arról, hogy mi az Isten keserű csudája íog ma a színpadon történni, hogy estére majdnem mindig tele volt a színház, őt magát» pedig szilárd és folyékony ajándékokkal jutalmazták úgy a fűszeresnél, mint a patikában — és Kádár naponta, méltón a nevéhez, boroshordóvá és pálinkás- butykossá változott s oly csodálatos hangulatban jött vissza a színházhoz, mintha mindig Galilei járna az eszében. Sajátságos tréfája a sorsnak, hogy Kádárt elfelejtették megtanítani olvasni. De azért úgy magyarázta a szinlapot, mint Luther a bibliát. Egyszer aztán az öreg vaksi patikárus el akarta vele olvastatni a játszók neveit. Ne adj Isten, hogy egy átkozott betűt tudott volna belőle. A patikus ráriad : — Hiszen kend nem tud olvasni ? ! — Hhhkhha o . .. olvasni meg Írni tudnék, — hebegi a már városjárt Kádár — akkor nem komédiás volnék, hanem ki .,. ke ... kanczellista ! Természetes esze azonban volt a gazembernek s mikor egyszer egy búcsú-czédula kihordásakor a kollégiumi diákok megéljenezték, hajtogatta magát mély megindulással és egy kissé ingadozva, de szilárd meggyőződéssel harsogta: A — Éljek ... éljek ? Szívesen, de miből ? —f Petőfi nagyhamar otthagyta Komlósyt Kádárral és az egész kompániával egyetemben, s indult vándorolni. Diószegre ment s onnét Székelyhidra. Vele ment még néhány névtelen hős, a kik között első remélt lenni. De nem járt a közönség a színházba, pláne a Petőfi klasszikusai nem kellettek senkinek. Feloszlott a társulat s ment világgá. Ment volna Petőfi is, de súlyos láz döntötte ágyba s megmaradt pár darab ruhája árán alig tud Debreczenbe visszajutni, a hol Pákh Albert lakására úgyszólván berogyott, s halálos bágyadtságban feküdt napokig. Pákh ápolta, gondozta szegényt, s mikor Petőfi annyira magához tért, hogy szólni tudott, azt mondta: »Hozzád jöttem, édes Albertem, hogy ha meghalok, legyen, a ki eltemettessen !« Mikor jobban lett, átköltözött egy színházi jegyszedő-asszonyhoz a Nagyváradi-ut- czába. Fogas Józsefnénak hívták az asszonyt,
