Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz
— En meg arra gondoltam, — monda a preczeptor — hogy mi lesz akkor a padlásra felhordott búzából, árpából ? Petőfi csak unszolásra válaszolt: — Nem akartam, hogy veszteddel megszomo- rits, csak a magam érdekében tettem. Egy ilyen jó pajtást nem hagyok elveszni. Tudom, hogy te szabadítottál ki az apám haragjából. Én téged a Dunából. Most már kvittek vagyunk. * Petőfi, midőn módja volt, örömest segitett szegényebb sorsú irótársain; de nagyon boszan- kodott, ha valaki pénzt kért tőle kölcsön. — Úgy is tudom, hogy nem adod meg ! — szólt ilyenkor ingerülten. — Kérj tehát, de ne kérj kölcsön ! Ha valamelyik aztán szavát tartotta és megfizette a tartozást, mosolyogva jegyezte meg : — Mennyire javul a világ ! Már nemcsak tartozásukat fizetik meg az emberek, hanem az ajándékot is. Petőfi egy ízben 500 forintot kért kölcsön Pulszkytól, ki tréfásan válaszolta : — Nincs kincs! Hogy azonban a költő iránt való jóindulatát bebizonyítsa, kastélyában szabadlakással és koszttal kínálta meg. Petőfi indulatosan jegyezte meg : — Én 500 forintot kértem s nem kegyet. A kölcsön emeli a hitelezőt s az adóst csak akkor alázza meg, ha azt vissza nem fizeti. A kegy ellenben az elfogadót mindenkor megalázza s az adót csak akkor, ha azt neki az elfogadó valaha visszaszolgáltat j a. Emich könyvárus azonban, kinek e jelenet épp a boltjában történt, segitett a költőn, költeményeit 1000 forinton megvásárolván s a szükséges 500 forintot azonnal kifizette neki. * Szendrey Julia ünnepelt szépség volt Szatmár- megyében, a kit az udvarlók egész serege valósággal körülrajongott. Ezek közé tartozott Pap Zsigmond is, a kivel Petőfi még Pesten kötött szoros barátságot. Midőn a Költőn töltött mézeshetek után a fiatal házasok elfoglalták dohány-utezai lakásukat, az egykori tüzes udvarló, Pap Zsigmond, ki újra felkerült a fővárosba, egy Ízben meglátogatta a fiatal párt. A látogatás után Petőfi egészen a kapuig lekisérte barátját s ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőle : — Látogass meg bennünket, Zsiga, máskor is, de csak olyankor, — tette hozzá tréfásan mosolyogva — a mikor én is itthon vagyok. *
