Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 28-as doboz
Hallottuk ezt többek közt Kozma Sándor is, ki akkor — ha jól jut eszembe — a postamesternél voltszálásonjén is,továbbá Sárküzy Miklós, ki az ifjúságban egyik legfessebb gavallér volt s tucat számra hevertek szebbnél-szebb ruhái, (kaposvári ügyvéd lett).i Úgy messziről említették Petrovics Sándornak, hogy a legszívesebben ruházzák fel, ha igénybe venné, a mit az el is fogadott s el is mentünk még az nap Sárközy szállására, ki a legszebb ruhát adta rája, s midőn belenézett a tükörbe, hálás szívvel szólt; no Sárközy ur! engem hát úrrá tett 1 Egy nagy hiba volt azonban: hogy Sárközynek sem bakancsa, sem kalapja nem jó volt Petrovicsnak ; felhúzta tehát lyukas bakancsait, felvágta simléderes kopott sapkáját az elegáns tollethez s elmentünk Kozma Sándorhoz; ez meg bakancsot és kalapot adott neki. Egészen fess gyerek lett Petrovics, alig ismertek rá tanulótársai. A három rózsa. Nevezetes volt egyik korcsmája Pápának, elnevezték a diákok „három rózsának11, mert a zsidó korcsmárosnak három szép leánya volt; egyik szebb a másiknál; hófehér arc, melyen rózsanyilt; „Halvány arcod tejben úszó rózsája“!.. A város egyik távoleső utcájában, hova a tanárok kémjei nem igen jártak. Ezt a korcsmát lepték a tanulók est- vénként. Egyik októberi nap sokan voltunk együtt a hosszú diák asztalnál ; többek közt Kozma Sándor, Puzdor Gyula, Nagy Sándor, mind a kettő költő vér ; Petrovics Sándor, Petrovics Soma, Roboz István, Korpádi, Bonc, Cserna, Győri Miklós, kit a diákság csak „Mikének“ hivott; robusztus, magas egyén, de nagy imposztor.