Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz
21 PÁLYÁZATI JELENTÉSEK. » lyek elejtették. Elég terjedelmesen ismerteti az első színészek küzdelmeit, sikereit, majd az ellenséges áramlatok okozta szét- züllését; mindenütt feltűntetve a színészek és pártfogóik érintkezését a Helytartótanácscsal, Pestmegye KK, és RR.-jeivel, valamint Pest és Buda fővárosok tanácsaival. — Érdekesek, és a lehetőségig teljesek a budai várszínházi (30-as évi) színészet adatai, különösen az Akadémia befolyása a drámairodalom fejlesztésére kellőképen van ismertetve és méltatva. Azonban nagy hézagok is mutatkoznak e műben. A hazai színészet kezdetén, a mysteriuipokon, moralitásokon, az iskolai dráma történetén szerző átsiklik, és csak a múlt század végén megindült színészeti mozgalmakat tárgyalja nagyobb figyelemmel. Később ismét elveszti a fonalat és az úttörők vándorlási időszakát rendszer nélkül (sok fontos dolgot csak futólag említve — időt és helyet össze-vissza szórva), írja le, és nem egy helytt csak nagy fáradsággal lehet a történet folyamára tájékozódni. *• Átalában is egyik hibája e műnek, hogy nem követ időszerű rendet: ugyanazon czikkben különböző idők eseményeit vagy az egymásra vonatkozókat egymástól messze eső czikkek- ben tárgyalja. Ez a módszer nélkül való előadás gyakran zavarja az értelmességet, a világosságot, néha még a valószínűséget is, mert nem egyszer egymással ellentétes adatokra vagy állításokra bukkanunk, és olyan ismétlésekre, melyek egyáltalában nem emelik a történet érdekességét. Sajnosán nélkülözzük továbbá e valóban derék munkában a színészet és drámairodalom kiváló alakjainak jellemrajzát, az előadott színművek ismertetését; pedig a jutalom- tétel tájékoztató mozzanat gyanánt ezeket is kitűzte, és ezek is volnának a munka fontosai)!) részei, mert a nyomtatásban báiínikor megjelent részletekhez most is, jövőben is hozzá lehet férni, míg az ily életrajzi adatok, ha most is nehezen, később bizonyára kevesebb valószínűséggel lesznek megszerezhetők. Az idegen, főkép a német színészet történetét mindenütt csak úgy mellesleg érinti, nem világítja meg eléggé azzal a