Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz

Xl-ik évfolyam.

Nagy-Szalonta, 1899. július 30.

31-ik szám.

SZERKESZTŐSÉG: Toldi-tér 1444. szám.

Ide intézendök » lap szellemi részét illető közlemények.

Kéziratok vissza nem adatnak.

Felelős «szerkesztő

KIADÓHIVATAL: KOT JAKAB könyvnyomdája

Előfizetési ár:

Egy évre .... 4 írt

Félévre .... frr Negyedévre ... 1 frt

Egyes szám ára 10 kr.

Nagy* Alárloti.

Táreszerkisztök :

Kornstein Hermann és Podhrackv Rezső

Főinunkatárs: ívohut Henrik.

IF ZE TO IF1 I.

Egy üstökös, mely mikor a látóhatáron megjelenik, mindenkinek figyelmét magára vonja.

Aztán izzó fénysugarakat szórva, föllebb és mindig föllebb emelkedik, mig végre délpontjára érve, mint egy uj világrendszer napja, a mérhetlen égboltozatot, fényözönnel beragyogja.

És midőn mindenki csodálattal bámulja, dörgés és villámlás között, mint egy összetörött nap: leszakadva, eltűnik a mindenségben

Ez volt Petőfi a magyar nemzet egén.

. . . Nem életrajzot irok. Túlhaladná ez e lapok keretét. Köteteket Írtak eddig Petőfiről, és még többet fognak jövőben Írni. v

A szabadság és szerelem dalnokának szentelek emi-ksorokaí.

Senki a szerelem bübáj varázsát jobban magasztalni, senki ennek fönségét jobban dicsőíteni nem lehet képes: mint

ezt Ő tette.

És ha lantja húrjain a szabadságról zengett, ezertk szivében talált az viszhangra, magával ragadta az egész nemzetet.

Szegény szülőktől származott Egyszerű ha lékban pillantotta meg az első napvilágot. — Az Iliász és Odüszszeék Írójának születési helye fölött az őskorban hét város versengett. Petőfit Kiskőrös és Félegyháza követelte magának.

Most már a magyar hazáé, ez egész magyar nemzeté Ő. nem egy városé. Büszkesége, dicsekvése, dicsősége, drága kincse és fényes csillaga hazájának és nemzetének. Egy szellem ó]iás, milyennel csak hosszú évszázadok időköze ajándékozza meg az emberiséget.

Semmi feltűnő, semmi hatást gerjesztő nem volt külsejében, semmi kiváló képesség látszata mint gyermekben. — Sovány epés sárga arcbőre, korom fekete haja. a legközönségesebb fajjelleget nyomák reá: csak szokatlan tűzben villogó szemei mutatták égő lelke lángiát.

Iskoláit kevés sikerrel végezte, lelke a tanítási rendszerrel egyátalában nem tudott megbarátkozni, a mi aztán annyira elkedvetlenítette egynémely tanárát, lmgy elégtelen osztályzattal sújtotta a gyermeket.

Szülői e felett elkeseredve, megvonták tőle segélyüket.

És ekkor kezdődött küzdelme a sorssal., egv ifir Vnglélek vergődése az élet, viharos hullámhajójában

Iskoláit tehát nem tu ta végezni, valamely kenyérpályához nem volt kedve, a mikor aztán az akkori ifjúság „Ultima rátió“ jához folyamodott. Katona lett.

Ez még kevésbé neki való pálya volt, sem fizikai ereje nem volt hozzá, sem szellemét nem tudta a katonai vas- íegyelemnek teljesen alárendelni

Nem is magasra vitte Közlegény maradt.

,,Zöld haitókás sárga pity kés közlegény,

Egész a közlegénységig fölvivém “ — írja magáról.

A gyönge testalkatú beteges ifjút a katonai irodában alkalmazták, hol tisztjei szép írásáért kedvelték, bár különc magaviseletéért nem egyszer megi óvták.

Gyakori betegeskedése következtében azonban, fölül vizsgálat folytán, a katonaságtól elbocsáttatott.

Nyitva állott ekkor előtte a kerek nagyvilág Válogathatott tetszése szerint a legkülönbözőbb pályanemek között.

És ő választotta a legnehezebbet, a legháládatlanabbat mindannyi« között . . . Színész lett.

Színész! Kóbor komédiás akkor; ki helységről helységre vándorol; Ínséggel küzl, dicsőséggel takaródzik. De utón útfélen a nemzeti nyelv apostola, a művészet úttörő mártír bajnoka

Ez volt lelkének eszményképe. Mert béke és fény nem volt neki való. Szilaj lelke küzdést keresett. Ennél nehezebbet alig találhatott volna

De elismerés és babér után sóvárgott, s remélte, hogy a színi pálya mindkettőt megadja.

Töviskoronát nyújtott ez neki Egy jelentéktelenebb szerepében a közönség csaknem kipisszegte.

Pedig milyen szép álmai voltak e pályáról, s mennyire szétoszlatta azokat a közöny fagyos hideg szele.

Dacára a keserű tapasztalatoknak, rögeszméjévé vált, hogy e pályára van kiváló hivatása. Hosszú idő kellett hozzá, mig kiábrándulhatott.

Már mint színész föltűnt néhány szép versével, melyek Petiovics és Pönegei Kis Pál név alatt jelentek meg a Vahot Imre által szerkesztett „Pesti Divatlapéban és az Athenaeumban.

A „Hazámban“ cimü a legkitűnőbbek egyike.

Az arany kalászszal ékes rónaságot, a fölötte tündérjátékot űző délibábot, a feje fölött szálló vándor darukat megragadó költészettel ecseteli. Mindjárt utána „Dunán“, rövid kis versben a legmélyebb érzés tükröződik vissza.

Végre is a sikertelen kísérletek által elkedvetlenittetve, elhagyta a színi pályát s Budapestre ment, üres zsebbel s egynéhány verssel csekély podgyászában.

Vörösmarty, Bajza, Toldi az „Athanaeum“ szerkesztői azon időben, alkották azon irodalmi triászt, mely körül csoportosult az ifjú nemzedék, az ő itéletök volt ama legtöbb areopág, mely életet vagy halált adott az Olimp szentélyébe törekvőknek.

Vörösmarty pártfogásába vette a névnélküli tehetséges ifjút, ajánlatára adott ki Emich Gusztáv válogatott költe ményeiből két kisebb kötetet, száz forint tiszteletdijat fizetvén ezért a költőnek, a mit ez, az időben nagy szerencsének tartott magára nézve.

Vahot Imre a ,,Pesti Divatlap“ népszerű szerkesztője az ifjú költő genialitását azonnal fölismerve, lapja mellé fölvette segédszerkesztőnek, és ezzel tért nyitott fenköit szelleme magas röptű szárnyalásának.

Búcsú a színészettől'' cimü versében elmondja Petőfi, hogy eddig Thalia papja volt, most szerkesztő segéd lesz. De még akkor is eszményképe marad a színészet, nyugtalan szelleme visszavágyik a világot jelző deszkákra, s addig is, inig elzárt uj menyországába léphet, búcsút mond a kalandoknak és regényes életnek.

Az irodalom lett ez időtől fogva éltető eleme: a költészet múzsája ihlette állandóan lelkét, s lehelt dalt ajkaira.

Ekkor jutott valódi hivatásának teljes öntudatára.