Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz
()tven év óta Petőfi Sándor hatása alatt áll a magyar nemzet. Ötven év óta az ő dalaiból tanul lelkesedni a magyar ifjúság és ötven év óta az ő „Talpra magyar“-ja lángol márczius idusán az ajkakról. 0 benne találta meg a magyar irodalom a magyar népet és ő általa hódította meg a magyar nép Magyarországot. A magyar népnek nemzetté levése az ő diadala. A Petőfi Sándor hatása nagy és örökkévaló. Hatása nemcsak a korára volt, hanem mi reánk is, és azokra is, a kik utánunk jönnek. Petőfi Sándor azok közül való, a kik örökké fiatalok, soha túl nem hal adottak. Petőfi Sándor nem egy párté, nem néhány emberé. Hiszen az ő nagy szivének még az a szeretet is kevés volt, a mely- lyel nemzetét körülövezte. Hiszen ő a világszabadságórt, az egész emberiség üdvéért harczolt. Azért esett el ott a segesvári csatasikon, a hová most őt ünnepelni megy nemzete. A millióké immár ő. A ki visszatért az istenségbe, a melynek része volt. Glóriás alakja egyreknő. Glóriás alakját mesevirágokkal fonja át a nép szeretete. Hatása nagy és örökkévaló és lángoló lelkesedés kél most is dalai nyomán. Petőfi Sándort most ünnepli a magyar nemzet és szivében hordja örökké. Mert a mig magyar nemzet ól, addig önönmagát, a magyar géniusz diadalmas hódítását ünnepli minden idők legnagyobb magyar költőjében, Petőfi Sándorban. f t'J Jityfi TColÁv7\y f tyi /*■(• 3t> V'/ t>f